Mikolai Bertics Mihály honlapja

június 2015 hónap bejegyzései

REPÜLŐGÉPEN

repülőnEgy repülőgépen utazott Bush, Gorbacsov, Ceausescu, egy román pópa és a székely.
A gép egyszer csak füstölni- és zuhanni kezdett. A pilóta így szólt:
– Baj van uraim! Két perc múlva katapultálok. Maguk öten vannak, és csak négy ejtőernyő áll rendelkezésre.
Bush gyorsan felcsatolt egyet, és így szólt:
– Én vagyok a kapitalista világ vezetője, tehát megillet egy ejtőernyő! – majd kiugrott.
Gorbacsov is felkapott egyet és így szólt:
– Én vagyok a kommunista Egy kattintás ide a folytatáshoz....

BARÁTNŐK

barátnők 01A kisváros éppen a késődélutáni virágillattok áradatában zsibongott, amit a májusi szél lengése kavart a kertek felől, a szépen gondozott-, tarkálló virágágyások felől, valamint a folyók ölelkezésében suhogó ártéri rezgőnyárfák-, vadszőlőindás iharok- és olajfüzek felől. A nap még fönt ragyogott a nyugati horizonton. Mintha halogatná a búcsúzkodást és az égitestek szigorú rendje által meghatározott lenyugvása előtt be nem telhetne a látvánnyal, tovább gyönyörködne ő is a természet újraéledésében, a házakból kicsalogatott gyermekek és felnőttek mosolyában. Aranyló sugarainak simogatásában kavargott minden.
A főutcán, pontosabban a korzó elején egy elegáns autó surrant a gyalogjáró széléhez. Ízlésesen öltözött, fiatal hölgy szállt ki belőle, akinek kecses termetét a drága ruha sem tudta elrejteni. Éppen be akart lépni a közelben lévő ékszerboltba, amikor szembe jött vele egy másik fiatal hölgy, szintén igen elegáns és ápolt, de azért mégis más; kicsit szerényebb, kevésbé modern és talán nem annyira bájos.
– Anna! Kovács Anna! – kiáltotta meglepetten az autóból kiszálló hölgy.
Egy kattintás ide a folytatáshoz....

GONDOLATOK A “KOCSMÁBAN”

fekete zászlóA borszagtól eláradt kocsmát ülöm,
mint kivert ordas a lápi nádast.
Szememben hintázik egy törött világ
tükörképének szétszórt fénye,
ezüstben fürdő álmok gyöngyén
a sóvárgás tűzének lebbenése.

Az útportól fuldokló ablakon át
szájtátin nézem nagy diófánkat,
mint küszködik bágyadtan, meghajolva,
leng élet és halál között. Egy kattintás ide a folytatáshoz....