Mikolai Bertics Mihály honlapja

november 2015 hónap bejegyzései

RABSZÓDIA

Kölcsönözhető az Országos Szechenyi Könyvtárban, valamint a vásárosnaményi Balázs József Városi Könyvtárban is.

Kölcsönözhető az Országos Szechenyi Könyvtárban, valamint a vásárosnaményi Balázs József Városi Könyvtárban is.

Kisrobotra (a szovjet gulágokba) elhurcoltak emlékére

Részletek a Rabszódia című könyvből:

Előszó

Nem volt szándékom történelmet írni, az a történészek dolga, sem vádiratot valamilyen emberiség elleni, vagy háborús bűntetti perhez, mert az meg a jogászok dolga, csupán lelkem tintáján siklott meg kissé a toll, amikor a második világháború végére és az azt követő évekre gondoltam.
A háborúnak egy olyan sötét fejezetére próbáltam rávilágítani, amelyet tudatosan homályosítottak el sok éven át és, amikor látták, hogy ez nem sikerül, torz tükrökön keresztül jelenítették meg. Ebből erednek azok a kifejezések, hogy: “felszabadulás“, “felszabadító Vörös Hadsereg“, “kulákok“, “munkásosztály ellenségei“, “ellenforradalmárok” és még sorolhatnám.
Sok éven át megpróbálták az emberek tudatába belevasalni, hogy a lágerekbe a fasiszta nyilasokat és a népi hatalom (?) ellenségeit internálták. Ez  egy ideig sikerült is. A siker kulcsa a hazánkban “ideiglenesen” állomásozó szovjet hadsereg volt. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

TE VAGY NEKEM…

Beregszászi Szabó Tibor grafikája

Beregszászi Szabó Tibor grafikája

Te vagy nekem,
ki nevet adsz a csendnek,
s ha messze elmerengek
láthatóvá teszed a végtelent,
s úgy bízol – hittel – bennem,
mint én a sosem látott,
élő Istenemben.

Te vagy nekem,
kinek édes ölébe dőlök,
repdesve lesed vágyamat,
gyermeteg kacajjal
ajkamba harapsz,
féltett sóhajod nyeled… Egy kattintás ide a folytatáshoz....