Mikolai Bertics Mihály honlapja

Berki Károly

Berki K 02

Berki Károly

„Mi is hát az ember?” – kérdezem önmagamtól, mint a 8. zsoltár 5. verse. Bár a 6. vers nyomban meg adja rá a választ, mégis nyitva tartom a kérdést személyemre vonatkoztatva is:
– Ki és mi vagyok én?
Szüntelenül vajúdik bennem ez a mélység, tudniillik minden ember Isten képmását hordozza. Nem a férfi, vagy a nő, hanem csak ketten együtt mutatják fel az isteni arcot. E két rész együtt a jó, vagy több a jónál. Tévednek azok, akik folyton azt kiáltozzák, hogy gonosz a világ, s a földi álságok rengetegében ma már csak csodaként, kegyelemből létezik mindaz, ami még érintetlenül a Teremtő Istentől való! – hát, ez az én világszemléletem.
Népes családban nevelkedtem, gyermek- és ifjúkoromat a festői Beregben, Tarpán töltöttem. Saját családalapítás során sem távolodtam el túlságosan ettől a vidéktől, tudniillik a szomszédos Gulácsra költöztem. Jelenleg is itt élek családommal. A fotózáson túl, már régóta foglalkoztat az irodalom is. Leírtam a fészkelődő gondolatokat, megmutattam azokat másoknak (újságoknak, folyóiratoknak is), és jött a biztatás.
– És, hogy jön ide a költészet?
Aki újságíróvá ért – metszeteket ír, fényképez – így próbál lét- és magatartásformát teremteni magának, másnak, annak előbb-utóbb költővé is kell növekednie, hogy még inkább átérezhesse és hitelesebben tolmácsolhassa az emberek lelkületét. A hétköznapok küzdelmeiben elvesztett energiát így próbálom meg én is visszaszerezni: fotózással, újságírással és saját verseimmel, ha ez néha még oly „gyötrelmes” volna is.
Jelenleg a Kelet-Magyarország vidéki tudósítója vagyok és rendszeresen megjelenek a Tisza-hát című kistérségi lapban is.

Berki Károly
Újságíró.

MIUTÁN….

megkaptalak drágám,
– s veled sok jót, szépet -.
Úgy érzem kárpótolt
mindenért az élet.

A „borongós” napok,
s féltő gondjaink
oszlanak, elfolynak;
s a múlté, sorra mind.

Nincs „Én”, nincs „Te”,
csak együtt: „Mi”.
Évek dallamát zenélni
együtt kell, s a bánat
menekül az öröm elől.
Szerelmünk nem közöny-eső,
holmi üresjárat.

RÁD EMLÉKEZEM

Rád emlékezem;
mily lágyan fogtad kezem.
Rád emlékezem;
csillogó szemedre,
s a csókos éjekre.

Rád emlékezem;
s közben a csillagok
hulló fényét szedem
szikra-kalárisba,
hogy glóriád legyen
hajnalra,  kedvesem.

Rád emlékezem.
…Elhagytalak;
ó, hol volt az eszem?
Most merre jársz,
kit ölelsz,
…kit igéz
két szemed?

Rád emlékezem;
most, kit simogatsz,
szeretsz,
..s kiért ver úgy szíved,
mint vad csaták heve?

…Kívánom boldog légy
álmaim szelleme!

AZ ÉLET SÚLYA

Találd fel magad e zűrzavarban,
Ne tévedj el, ha bajra-baj van,
Az ostorcsapást mosolyogva
tűrd, s ha keserű az ostya
ne bántsd a nőt, s a „hiszekegy”-et.
A latort, ki vérén rajtavesztett
ne vésd kőbe, mert az „oltár”
te magad vagy és te voltál
azon az égő áldozat,
hajnal és rőt alkonyat;
te vagy a lánc, a kard, a csuha
és létharcodban a hadak ura.

Csak porszem vagy
e nagy VILÁGBAN,
A lábadon sem állsz szilárdan;
csillag-szikra végtelenbe
szállj szabadon, és ereszd be
a fényt, a láva-vérű napot.
Ne várj másra: uzsorára,
„rongy-angyalok” csodájára.

Méz-madzagon,
hárfa-lélekhúron
pengeti az élet
vágyak, ábrándok dallamát.
Hol tűzhányó, hol szalmaláng
az, mi kebled hevét adja;
élet súlya vagy, …és rabja.

FELLOBBANT EMLÉK

A szélben
táncot lejtenek
a dallamok
s eszembe jutnak
mindazok,
akik többé
már nem köszönnek ránk,
nem lehetnek velünk.

Ó, görcsös kopjafák
őrizzétek a föld mélyén
lakozó örök-alvókat!

Óda, és szózat
idézze fel néha
emléküket,
s legyen intő példa
nekünk a halál,
úgy ma, mint holnap:
az élet alkonyán.

Vigyázzunk rájuk,
figyeljünk egymásra;
sírjunk, ha jólesik,
hol senki sem látja.

KI TUDJA HONNAN JÖTTÉL?

A semmiből jöttél
ó szürke „rovat”,
bolyongsz,
mint kósza gondolat.
Keresztre-feszített vágyak,
lidérc-álmok
hívnak Istenüknek
– s a tövises virágok –.

De miért távozol?
…Ha igaz vagy,
ha nem;
míg keblemben lángolsz,
én úgy hívlak: Szerelem.

Ha nem lennél,
nem fájnál
üres voln’ az élet;
nem röpdösne,
sírna
a múzsa, az ének.
Hol galambszárnyú béke-,
hol pedig hadra-had-,
hol az édes öröm,
hol bánat ura vagy.

Egysorsúak lettünk,
…ha igaz vagy,
ha nem;
míg keblemben lángolsz,
én úgy hívlak: Szerelem.