Mikolai Bertics Mihály honlapja

Frenczel Bertalan

Frenczel Bertalan (1929-2014)

 „Hálaadás” – jelképesen ezzel a szóval lehet kifejezni Frenczel Bertalan nyugalmazott református lelkész költészetét. Egész életében az Istennek tetsző utat-, és mindig az új utat kereső költőre (tartalmas élettapasztalatán túl) nagy hatással vannak a pillanatnyi benyomások, élmények is. Impresszióinak ábrázolását gyakorta nem a hagyományos kirajzolással körvonalazza és fejezi ki, hanem pasztellszerű életképes színfoltokkal. Költészetében arra törekszik, hogy szakítson az elmúlt korok ízlésével és jeleneteiben egyre jobban vonzódik a különleges, bizarr, a szimbolikus, ornamentikától mentes képekhez, mert a lelkészben, a prédikáló istenszolgában állandóan dilemmaként merül fel a kérdés; vajon lehet-e újat mondani a meglévő harmóniarenddel, a hagyományos formával?Talán éppen ezért a múlt lelkesítő példáit allegorikusan mindig a jelenre vonatkoztatja. Verseire éppen ezért jellemző az összhang egyszerűsége, valamint a polifon és a homofon szerkesztés. Az egyes szólamok lépcsőzetes kezdése, fokozatos egymásba fonódása, a szép harmóniák legtöbbször a kellemes ünnepi hangulat hatását keltik, mert az egyszerű, méltóságteljes, de ugyanakkor természetes formákkal díszített kép fönnmarad a képzeletben. A perspektív ábrázolás hatása egyre nagyobb jelentőséget ad a természetes háttérnek és ez a távlatokat mutató, úgynevezett illozionisztikus ábrázolásmód olyan, mintha a szemlélő az égboltig látna. Anélkül, hogy a tökéletességre való törekvést erőltetné a szerző könnyedén megvalósítja a tartalom és a forma egységét. Versei tartalmában hirdeti az egyén és a művészet szabadságát, részleteiben pedig ugyanúgy egymásmellé állítja a legszélsőségesebb emberi indulatokat, érzelmeket, mint a mindennapi élet.
Néha nem elégszik meg a nyugalom és a szépség ábrázolásával, hanem a pillanat eliramló feszültségét, mozgalmasságát az ellentétek szembeállításával színezi. Költeményeinek nyugodt formáját ilyenkor mozgalmas, nyugtalan, különleges – esetenként pedig majdnem formabontó, szeszélyes – díszítőelemek váltják fel. A tudatosan vezetett egyes hangok összecsengése kellemes együtthatást, konszonanciát eredményez, míg másfajta csoportosításban disszonanciát, széteső nyugtalanító hatást kelt. Fantáziája viszont nem határolódik ennél a két vezérsíknál, hanem egy újabb csengésű, könnyed hangvétellel áttöri a súlyos tömörséget, föloldja a feszültségeket és a szabályokhoz könnyen igazodó, majdnem áttetsző képeket hoz létre.
A mai ember a technika bűvöletében él. Csodálja az űrrakétát, ámulatba ejti az elektronika mikrovilága és ezekben sejti életének jobbrafordulását. Talán van is ebben az óhajtásban némi céltudatosság, de ne feledjük, hogy a görög eredetű techné szó nem csak mesterségbeli tudást, hanem művészetet is jelent. S ha a tudás és a művészet egyensúlya megbillen, könnyen zsákutcába juthat az egyébként rendezett lelki életünk is.
Magas torlaszokat emelnek ezen az úton az elhidegült, materialista érzékek és a szorongó lelki félelmek, de a költészet és ezen belül Frenczel Bertalan költészete, a mostoha környezetben is utat talál az emberhez.

HÁLAADÁS

Köszönöm,
hogy jókedvedből
kaptam az életet.
Köszönöm,
a sejlő tudatébredést
és gyermeklétem
tiszta kék egét.
Köszönöm,
ifjúságom
szellemcsillanását,
a fiatal szív,
érzékeny, mély tükrét,
férfikorom háborgását,
a szédítő örvényt,
hullámlovas nyargalásom,
kínok sötétjén,
poklok szikrázó dühében,
a TŐLED kapott békét,
galamb hozta zöld ágacskát,
az öröklét reményét.
Köszönöm,
sajgó sebed
gyógyító bíborát,
rögös, sziklás úton,
megtartó erejét,
napfogyatkozás éjjelén,
a villanó reményt,
parányi fényt
halál földjén,
SZELLEM vírusát,
győzhetetlen életed,
győztes horgonyát.
Köszönöm,
hogy felébresztett
a kín riasztó, szava
és hallgathatlak
pöffeszkedő
gőg hatalmak,
legyőző ura.
Köszönöm,
hogy így nézhetlek,
mint, győztes Nagy Királyt,
az ezerarcú mindenség,
dicsőséges, kegyelmes urát!

EGY ŐSZINTÉN MEGTÉRŐ
SZOCI IMÁDSÁGA 2001-BEN

Megváltó Istenem!
Eddig nem hittem benned,
immár felébredtem!
Igazságod, a nap ragyog
önvád dúl keblemben,
ropog poklom tüze,
tovább nem hazudok!

Bűnt sem ismertem,
a természetben hittem.
Alázattal kérlek:
gőgömet, vélt igazságomat
vedd el!
Sóvárgom kegyelmedet
– én nem adtam senkinek-
tovább ne büntesd:
éltem gonoszságát,
tenger kapzsiságát,
ostorodat ne csattogtasd,
helyettem ne sújtsad:
barátot, családot,
kis Magyarországot!

Megbocsátó szeretet,
– igaz, tagadtalak-
hitet, társat, becsületet,
gyermeket; tudva – tudatlanul,
haszonért eladtam,
gyaláztam hazámat.

Föld zsigereit,
szép ligeteit
vegyszerrel mérgeztem,
gyümölcsét raboltam,
életet elvettem.
Megváltó Krisztusom kérlek,
békében élhessünk,
földet és gyermeket
tovább ne mérgezzünk,
könyörülj rajtunk, rajtam!

Építsd,
mit romboltunk,
gyógyítsd,
mit szaggattunk,
nyújtsd irgalmadat,
adj megtisztult életet,
áraszd ránk kegyelmedet,
add bocsánatodat,
szenteltessék meg neved!
Ámen.

MEDDIG MÉG URAM?

(Imádság)

Meddig kell még cipelni
e rettenetes igát,
mit az ős ellenség
a kegyes butasággal,
sunyi kapzsiságból,
nemzetközivé ácsol?
Járomszeg hozzá,
hogy összetörj alatta,
magad, s családod
apraja, nagyja,
a gőgös és önhitt
ateista semmi,
ami a nép szívét,
s lelkét kisemmizi.

Meddig még Uram?
Figyelek szavadra.
Nézd!
Porlad az ország,
s nő az oligarcha.
Kié a hatalom,
az övék,
vagy a Tied?
Meddig még Uram?
Mikor mondasz nemet?
Nem tudom ki a barát,
vagy, az aljas ellenség?
Összekuszált mindent
örül, hogy terve kész.

Alázattal látom,
igaz minden szavad,
Kajafás, Pilátus,
két reálpolitikus,
egy tőről szakadt.
Igazság itt nincs,
az más országból,
felülről való.
Itt lent a jog a fontos,
az csűrve csavarható,
„az ország javára”(?)
a nép altatható,
jól manipulálható.

Ki, kit feszítsen,
vagy rehabilitáljon,
a nép az istenadta,
jobbra, balra,
vagy középre álljon?
Ezért maga felel!
E praktikumot, századok
méhükben hordták.
Évezredek kínjai
a végső szót
megszülni nem tudták.
Század a századnak,
tűzzel, vassal, vérrel,
„meggyőző rábeszéléssel”
bölcsen átcsúsztatta.

Hogy közben pereg, hullik,
haladva elbotlik
az talán édes mindegy,
hisz természet van,
ergo, természetes.
Pilátussal mondják
papok, bölcsek, hadvezérek,
míg víz van, – ha nem is tiszta-
kezet mosni lehet.
Te nem kellettél Jézus,
soknak ma sem kellesz,
kiáltják számosan:
feszítsd meg, feszítsd meg!

Éltesd a szabadságot,
dugd el jól az igazságot!
bocsásd szabadon Barabást,
villogtatja jól szablyáját!
Hatalom és pénz kérdez?
Az örök válasz,
Panem et circenses,
alszik a nép
s az eredmény elég.

Ordít az igazság,
a vidám ifjúnak,
lélegzeted eláll,
dobhártyád beszakad:
élvezd az életet,
pillára elszalad!
Vonaglik a tömeg
narkóban, kábultan,
tehetetlen látod,
bénult ámulatban.
Vonaglik a tömeg,
mint vérében a barom,
ahogy itt állsz köztük
a nagy vágóhídon.

Kié a hatalom, kérdezem
míg földi életem, a roppant
iga alatt lassan felemésztem?
Kié a hatalom, az övék, vagy a Tied?
Meddig még Uram?
Mikor állítod meg?

Titok előtt állok.
Senki sem felel,…
csak a Lélek mondja,
s mi vele kérjük: –
Urunk Jézus Jövel!

Frenczel Bertalan – Hálaadás