Mikolai Bertics Mihály honlapja

Gellért Sándor (1916-1987)

Gellért Sándor (1916-1988)

Költő, műfordító. Dabolcon járt elemibe, középiskolát a Szatmárnémeti Református Gimnáziumban végzett (1927); Debrecenben 1942-ben megkezdett egyetemi tanulmányait a háború miatt kénytelen volt abbahagyni. 1951-ben szerzett magyar szakos tanári képesítést a Bolyai Tudományegyetemen.
1945-től a szatmári polgári iskolában tanított, 1948-tól nyugdíjazásáig (1977) Mikolában volt magyar szakos tanár.
Verseit 1940-től a Magyar Út című budapesti irodalmi hetilap közölte; a debreceni Ady Társaság vonzáskörében Gulyás Pál és Karácsony Sándor figyelt fel tehetségére és fogadta barátságába. Első verseskönyvét (A bál udvarában) „az Ady-versek poéta-adminisztrátora”, Földessy Gyula rendezte sajtó alá 1942-ben a budapesti Exodusnál, ezt követte ugyanott a Halálra táncoltatott lányok 1944-ben. Közben egyszerű katonaként kikerül a II. világháború keleti arcvonalába, szenvedő részese a doni katasztrófának. A szörnyű élmények hatására fejlődött kurucos daca pozitív tartalmú háborúellenességgé, amely közvetlenül Attila sírja c. – a cenzúra által akkoriban nem engedélyezett – verseskötetében, nagyobb távon A magyarok háborúja c. 24 énekből álló eposzában jutott kifejezésre.
Az 1944 utáni évtizedben, amelyben erői legnagyobb részét eposzának befejezése foglalta el. Egyes verseit az Utunk és az Igaz Szó közölte. Kötetei azonban (Bodor Péter kútja; Angyal Bandi nyomán) új versanyagukban már engedményt tesznek a didakticista leegyszerűsítésnek. Költészetének további sorsa is búvópataksors: miközben olykor-olykor az irodalmi lapokban is jelentkeztek, fiókjában egyre szaporodtak a versek, sőt verseskötetek (A magyar Kalevala énekei; Levelek Gyulu fiamhoz; Az aranyos búzaszemek), majd prózai írásai. Megírta Mikola történetét, Karácsony Sándor szekerében címen feldolgozta debreceni élményeit. “Az én kertem pónyikalmái” című emlékiratában pedig tanárkodásának tapasztalatait foglalta össze. Úti jegyzeteket készített Lengyelországban, a Szovjetunióban, Finnországban tett utazásairól. Ezekből egyes részletek megjelentek az Utunkban, az egész azonban újabb kiadatlan kötetté állt össze “Veinemöinen fakóján” címmel. Költői útját “Országút és gyalogösvény” cím alatt Kereskényi Sándor világította meg alapvető tanulmányában az 1983-ban végre megjelent versgyűjtemény (A magány szikláján) élén, bemutatva a végre nyilvánossághoz jutó „sorsének”, A magyarok háborúja esztétikai és etikai értékeit.

Forrás:
Romániai magyar irodalmi lexikon : Szépirodalom, közírás, tudományos irodalom, művelődés II. (G–Ke).

Mata János kisvőfélynek

Mikolában az ősi ház
verandáján itt búsulok:
a homlokom kopár kertjén
csatangolva jár a tulok.

Felszaladt a kék akác a
négy oszlopon álló színre,
ahol egykor a kardunkat
együtt fentük, Szabó Imre.

Egy hajtincs a vakszememen
lobog, mint a fekete gyász,
mintha nem is magyar volnék
csak afféle vad bunyevác.

Alattam a vesszőből font
öreg karszék úgy nyeszereg,
mint a szomszéd bölcsőjében,
a nyugtalan álmú gyerek.

Császár Bálint kúriája
volt ez valamikor régen,
akinek egy levágott fej
virított a címerében.

Előtte a magas fenyők
tetejében zúgó szelek
azt jelentik, hogy itt az ősz,
haragusznak a lengyelek.

Reggelente a napsugár
a kapuban szinte dudál,
de így estefele mindig
olyanra vál, mint egy huszár,

mint valami csapzott huszár,
ki a falun végignyargal,
térde közt a veszett lóval,
kezében a véres karddal.

Ó, én szegény rideg legény
e földön már mit keresek!?
alusznak a kisdabolci
tengelyhugyozó nemesek.

Margitnak is olyan mélyre
van vetve a feje alja,
mikolai zöld erdőben
a kakukkszót már nem hallja.

A legények, a leányok
lecsavarták a nagy zsoltárt,
mikor a mi házunk előtt
vitték el a koporsóját.

A koporsóvivő lányok
lába nem kapott erőre,
úgy reszketett a napfényben,
mint a cimbalom verője.

Vénségére a nap, mintha
kardba dőlne, úgy meghajlik.
A mennyország fapadlóján
Most megyen át Filep Margit.

Ott akadt a hold sarlója
egy akácfa tetejében.
Most teszik a menyasszonyi
koszorút fel a fejére.

Csillagokkal van kirakva
körös-körül a kis utca.
A sarkában három cigány
már a hegedűt faggyúzza.

Erre aztán a lányokban
úgy jár a vér, mint a csíkba,
egy-két legény a sarkantyút
féloldalra kihajítja.

Mata János a kis vőfély
nem bírna az erejével,
csizmaszárát lehajolva
csapkodja a tenyerével.

A pántlikás vőfélybotját
feje felett rázza, rázza,
mintha maga a karcagi
nagyszélmalom hadonászna.

Egyszeriben ívet húz és
olyat kurjant, hogy a nyakas
kálvinisták templomáról
majd lefordul a kis kakas.

Én negyvennégy bús tavaszán,
mikor Debrecenben jártam,
voltam nál’ a történelmi-
levéltár kis szobájában.

Volt ott más is s megmutatta
rajzát nekünk Mata János,
hogy menekül Kalmár Juci
elől a német ulánus.

A zöld gyepen fekszik hanyatt
nagy Debrecen remondája,
az ulánust hívja vissza,
még a lábát is széttárja.

Elszörnyedve néz az vissza,
olyan minden haja szála,
mintha bele kapott volna
egy felgyújtott város lángja.

S árasztotta Mata János
ránk a vigaszt, melegséget,
szép ibolyakék szemében
kuruc tábortüzek égtek.

Fegyverházunk hűvösében
csuklyáját magára rántja
és alóla dideregve
néz a petróleumlámpa.

Szedelőzködöm, megyek, de
nem a halmi Szarvaskőre,
hanem arra a mennyei
csapütőre, tyúkverőre.

Hol a csákóm? hol a kardom?
hol a lovam? A kulacsom
megtörlöm a portól és a
nyeregkápára akasztom.

Visz a ló. Itt oldalt a nagy
Égerből egy varjú szállt a
fejem fölé, ez kísér a
magyar halhatatlanságba.

Ugye lovam, nem bánjuk mi
hogy az idők árvizei
feljöttek az országútra
ezüst hangjukon zizegni.

Hirtelen a hegyek felől
kerekedik szél olyan, hogy
hátam megett a  faluban
megkondítja a harangot.

S mintha-mintha kis koromban
cserkabalán keringenék,
kezd a földdel összefolyni
szememben a végtelen ég.

Elkapott az ár lovastól,
jaj, már mindjárt part alá mos,
vőfélybotod nyújtsd át hozzám
szoboszlai Mata János.

Gellért Sándor – A magyar kalevala énekei. 52-56 old.

*

KINEK A JÁNYA VÓT APÁD

Móricz Virág fogadására
Hallod-e te, Móricz Virág,
Megváltozott itt a világ,
Nem olyan már, mint volt régen
Öreganyám idejében.

Szép a nagyanyám pendelye,
Magoss a házunk teteje,
De magossabb ez a világ,
Örülj neki Móricz Virág.

Zsandártollak nem bomolnak,
Miklóssal mán ki nem tolnak,
Bezerédi buzogánya
Vág a cicomás világba.

Bezerédi buzogánya –
Te vagy Zsiga bátyám jánya,
Mért is nőttél olyan nagyot –
Térdemen már nem lovagolsz,

Nem lovagolsz a térdemen,
Szépítsen meg a szerelem
Az legyen a táltos-lovad,
Te, Petrőczi Szidónia!

Kaffka Margit-kék a szemed,
Nem tudom leírni neked,
Nem vagyok én nádorispán,
Nem vagyok Gyöngyösi István.

Én csak Gellért Sándor vagyok,
Azok közül való vagyok,
Akik bírják a nagy fagyot,
Akik egyszóval: magyarok.

Akik egyszóval: magyarok,
Akik egyszóval: románok,
Mindegy nékem ki fia vagy,
Móricz Zsigmond vót a jányod.

Ő vót jányod, a bajussza,
Mán örök álmát alussza,
Nem vót talpas, nem vót bíró,
De a nagy pusztába író,

Nagy író vót a pusztába,
Ki fia vót apád jánya?
Ne is mondd meg, ki fia vót,
Lehet, hogy Szűcs Regina vót.

Tudod ki vót Szűcs Regina?
Ostor vékony vót az ina
S olyan vót az orrcimpája,
Hogy isten lett a babája!

Olyan vót a lábaszára –
Elvékonyodott bokába
S valahányszor lépett egyet,
Pápisták hánytak keresztet.

Pápisták hánytak keresztet,
Öreganyám lába reszket,
Ő vót nékem Szűcs Regina
Kinek országszép vót ina!

Móricz Virág befejezem.
Ültél mán a szekeremen?
Ha nem ültél, ülj fel rája,
S behajtunk az új világba!

Gellért Sándor – Utunk 1955.