Mikolai Bertics Mihály honlapja

Gondos Gyula

gondos gy

Gondos Gyula

 1939-ben született Dombrádon. Gyermek- és diákkori élményeit a Pátroha-Kisvárda-Dombrád térségben szerezte, a Bessenyei György Gimnáziumban érettségizett, majd a Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett magyar-latin szakos diplomát. Középiskolai tanárként működött Kisvárdán nyugdíjba vonulásáig, 1999-ig.
Nagydiák kora óta ír verseket. A Kelet-Magyarország, az Egyetemi Élet, az Alföld közölte írásait, majd kisebb-nagyobb antológiák, érdemlegesen a Kelet felől /1974./ és a Mégis tavasz /1996./. Hosszú hallgatás után – rábeszélésre – összeválogatta a M e l l é k á g a k című verseskötetét, /1997./ ezt követte A sz ő l ő l e l k e /2000./, majd egy nyelvészeti tárgyú értekezés /A latin a magyarban, 2001./. 2002 végén jelenik meg a Megszakadt ösvényen című gyűjteményes kötete.
1999 óta tagja a Váci Mihály Irodalmi Körnek, 2000 óta az AKIOSZ-nak, ez idő óta a Kristály című irodalmi lapban, újabban a Kláris-ban jelennek meg versei és recenziói.

Szigetnyi tájak

Ismertek – é szigetnyi tájakat?
Itt-ott megmaradt intim udvarát
örök belvíz-fenntartott zöld térségnek,
mit évek során szép kerekre formált
s nem vett birtokba a szántó paraszt-
vagy ősi ér kanyargós, hajlatát?

Víz, pázsitfélék, zsombék, nádasok,
a szélein gyermekláncfű tavasszal
sekély tócsáknak füzes ligete,
hol lepkehálót lengetett minap
és vízibolhát szűrt ki a diák
akváriumba, s csibort, gyűjteménybe.
Vonatból kedvvel nézi az utas,
mert ős menedék, nem kultúrvilág ez:
s kiszállva mindennapi szerepéből
a jobb természet itt magára ismer.

Foltok a kistájak arculatján is,
létük térképjel s képeslap se jelzi.
Nem szenvedély és nem nagy szerelem,
szerény vonzalmak képe életünkben,
mert vannak jó emlékezések, hálák,
rég hallott dallam, kép, foszlánynyi vers
életünknek sodrától félreesve.

Ó, más mikor a szent táj elvadul,
s ember híján a Parlag forradalma
átkos fejét földünk felé veti!
Szorong a gazda, s városi művész
furcsán megérzett félelmeket fest föl.
És míg nem tudjuk, mi tud lenni még,
s a nagy Föld is jó gazdájára vár,
az elégedetlen rossz érzület
min e szelíd renitens mini-térség
viselhető birtok-szoríttatásban
fellelhetné szerény harmóniáját.
2003. július

Az érdek matematikája

Ó költőnk, hol fantáziád merengett,
az elkanyargó tropikus folyam
és a banános, fűszeres liget lenn
még nyújtózik tán rejtve-boldogan.

Mint indián, ki csak vadonban kerget
éltet, szabadot, ilyet-olyat,
míg távol tűz óriás fákat renget
örül, ha gyér termése megfogant,

termő agyakban így remél a költő.
Szava ugyan bajosan lesz felötlő,
hol médium szava belénk nyillal-

De business is kell, és kenyér a népnek!
Nem a távol: a még védhető érdek
nagyobb lesz matematikailag.
2002. november

A rímek védelmében

Sugalmazók a rímek csakugyan,
de gondolatom százfelé kötik
gázolva bennük olykor köldökig-
és tetszik ez a szétáradt futam,

mert gazdagabb, és nem törtszárnyúan
verdes és nem prózában működik
matériánk bárgyútól ördögig-
de rím-ötlettől eszme is gyullad:

Mit meg se láttam eddig, íme szembe
villan fel, ó, hogy nem jutott eszembe
fájó rögeszméimtől így leverten.

Ötlet, tán durva hagymám, mégis boldog,
s rímek, mik néked csak silány kolompok,
te rossz elméletíró, gyöngéd Verlaine.
2002. július

A gyönge akarnok

„Az Isten és ördög két jó hivatalnok.
Mennyivel vadabb lett és gazdagabb a világ,
mióta az ember, e gyönge akarnok
viszi mindkettőnek ürült hivatalát!”
( Babits )

Rabszolgasors, alázott, Egyiptom s Róma vétke,
merült új földrészünk is ó-mocsok szégyenébe?
A háború szinte magától értetődik már,
és hogy sír az adózó, s duzzad a kevély kincstár,
s az eszmék, ó, az eszmék! Az őrület, mely széthord
szemétként tisztes elvet s gyarapszik s középkor:
civilizált máglya, barbár karóba húzás.
S középkortól tanul – mondanom ezt sem túlzás-
a Nagy testvér, ki fél is, rejtett bunker-szobáin
emberfőkkel, népekkel játszó rettegett Sztálin.

Keserves lista ez, de hát ismerjük mindezt.
Költő, nem mondhatod, hogy tenni nem segítesz
ott, hol tőled telik még: a jobbat emlegessed,
hogy félre durva lélek s szánjuk az elesettet.
S a Föld, szegény, kifosztott –nem segít már ima-
olyan lehessen, mivé tudhat még válnia.

Az érdek mindig úr lesz, ne légy maximalista!
Nem vette számításba a tisztes kommunista
és akik megálmodták fejükben az egészet.
Az ördög terepe mindig sok-sok részlet-
Kell megvalósítás? Hisz tapasztalhattuk: máris
csúfságnak tárgya lett mindaz, mi ideális.
S ha valósulnia tudna, mit kezdenénk vele?
Nem biztató az ilyen jövő költészete.

Az ellen-működő tán nem is olyan nagy ördög!
Rendezi soraink az isteni szemöldök.
2002. október

Köznép, tömeg

„Köznép az is, mely toilettet
Fitogtatván körben halad.”
J.

Éljed kicsiny ösztönvilágod,
Szédült lábbal járjad a táncot,
S a tévedt akarat
Tán boldogul: tárgy nem elvi-
Örülj, ember, mert néked ennyi
Életnek megmaradt.

Fegyelmezett munkád temérdek.
Fontos-e, hogy téged az érdek
Vezet vagy nem vezet?
Hiszen így-úgy mindannyiunkat!
Kétes vezérlőnk szinte untat-
Lehetsz elégedett.

Hozzád társulhatnánk, ez illik!
Jobb érzésünknek már  megnyílik
A keserves titok:
Elv, értelem csupán csak szolgálat-
S esztelen sorsunk mivé válhat,
Csak te irányítod.

Tapasztalat, dicsőségemre

Csak most fogtam fel azt, hogy mennyi
Féltékenység van a világon.
Dúl-fúl magában a bősz férfi:
hol jár az eszed, édes párom?

Jaj, e gyanú hát alapos?
Kísért még vén fiú szerelme?
– Érti a szépet, hisz dalos,
és nem oly elszabadult elme,

-a nő sem- kinek egyre csak
könnyű kaland járna eszében,
tisztelő társa ki lecsap,
megvannak nem riadva, szépen,

sőt tudomásul véve, hogy
irthatatlan van a világon
férfi-vágy, mely bár nem ragyog,
nem biztos, hogy már csak pislákol.

Mit fejeztem be?

Csak remélhetem, hogy véled
szép nejem, frigyünk megéled,
de unokánk íme három
szaladgál már a világon,
s azt is, hogy köztük ezernyi
figyelemmel tudnék lenni
( megszoktam rég magam lenni )
Ebből kifolyólag semmi
így, kiverten, nem fáj mostan-
Lám, hát idáig jutottam.
S jól dolgoztam? ez is téves,
eredménye is kétséges.
Éreztem: csatát vesztettem,
mégis ifjak közt szereztem
– ilyet minél többet lássak –
kik munkámért még hálásak.
És tudom, akadnak ottan,
kiket jól megtanítottam
(Senki szememre ne hányja!)
egy két jeles tudományra,
s hogy milyen szép a derengő
őszi fényben kint az erdő,
hát még ha szétnézünk abban
a ragyogó szép tavaszban.
És én hogy mi mindent láttam
e kicsi Magyarországban.
Idézni most elég lesz hát
hegyek intim szakadékát,
avaros-lejtős útjait,
jól megmászható csúcsait,
s mi előbukkan vagy vezet:
csobogó csermely-vizeket.
S falu este ha akadott,
(főleg hogyha elmaradott)
ha beszóltunk szállás végett,
leltünk szíves emberséget.
Szállás? Ne csodálkozz rajta:
volt gyakorta szénapajta,
s tehénbőgés, lónyerítés
volt a hangulat-körítés.
S én, határban, erdőszélen
szegényes fölszerelésben
aludtam(?) kint, ha kelletett,
s micsoda kórus ébresztett,
a százféle madár-zengzet!
A természet még üzenget.
De rendelet – átok rajta!
Pénzben kedvünk megzavarta,
és más pihentagyú ötlet-
túra vissza nem jött többet.
Illúziókkal terhelten
politikával is mertem
foglalkozni, korábban is,
eszmével, ami bárha nincs.
Egy párt-sors ma bárhogy esik,
egy-egy álláspont lelkesít:
gyarapuljon a magyarság,
(bár e jelszó olykor harsány).
S komolytalan ahogy lettem,
itt álltak mindig mellettem
földrajz, Európa-tudat,
kerestem feléd az utat
szent Kelet és áldott Nyugat.
(meglátni szép talányukat).
Mit üzletelőnek rég ment,
nekem is lassan beérett:
látni Itáliát, Svájcot-
csak ami közelről látszott,
szívesen csak oda tértem,
hol a nyelvet kicsit értem
(létem nyarán elnagyoltan
nyelveket is hanyagoltam,
vénen feleleveníteni
tudtam hozzá újat tenni).

De sorsom legfőbb végzete
a költészet igézete
– bár régen is hivatottan
szerepemet kiosztottam-
megérintett szintén mostan.
Osztva nyelvészetre, dalra,
letettem ím az asztalra
– szerényen bár – három könyvet,
hogy már az elfojtott könnyek
ne hagyjanak itt vesződve!
Jussak áldottabb mezőkbe!
2002. március

Csillagok és szárnyak

   (illúziós szárnyak)

A csillag remegésre ad
illúziós szép szárnyakat,
majd e szárnyairól lelök-
édes, most mit kezdesz velök?

Hadd meg, Urunk, reményeit,
s népünknek is jobb fényeit:
Bár ki ragyog, de nem vezet,
hogy bíznád rá az életedet?
(Mindegy-leltár)

Mik vannak itt, hadd látom én:
néhány levert kis költemény.
Volt csak lényegük angyali-
Lesznek talán még szárnyai?

Viszem sok bajomat velök,
ha egyszer mégis eltűnök,
s nem lesz, ki feltámasztaná
őket e tűnt szekér alá.

   ( A szárny )

Minek mindig a csillagok,
ha folyton a földön vagyok-
bár sorsom fel nem szorozom,
s alkalmas hittel dolgozom.

S mindig van még egy szárny is itt,
ha rossz félelmem elmerít-
Nem megyek mindig rajtuk át,
s kerülném a hernyót, csigát.

 ( Két mennyei fogás )

Itt van nálam egy csillagos tál,
hozzájaülve megnyughatnál,
kielégít kehestül éhet
jobb lelked üresült egének.

S itt egy kancsó mennyei borral:
teltnek, soványnak kedvet forral.
Kit lélektelen ütnek, marnak,
kivált jót tenne a magyarnak.

(Házunk szép sugara)

Édes háznak a rejteke,
Szólj rám, csillagos éneke!
Benne hajnali szép napod
már vígan elnyugtathatod.

Megyek végig a házamon-
Nincs már éj-sugaras napom,
mert új fergeteges Fene
mászott csúnylagosan bele.

 ( Másfajta verselések)

Édes kis csillagom ne fájjon már fejed,
szeresd, ki itt van még, hisz nem futsz más után-
De te magas léptékeden
csináld a dolgod, kis Gyulám!

Szarkám, kellemesen, itt ne csörögj nekünk!
Sőt kelletlenül is, gyakran ez így esik:
Mer most versezetes drága szívem szavát
kedves szíved alá vetem.

 (Keresztben álló rímek)

Mindenkit visel kereszt-
Én nem tudtam ezt hajdanában,
ki nem viseltem el a szeszt
sem a szellemben, sem kocsmában.

Sorsunk csillaga elfuta:
Ő meg folytatja, miket kezdett,
ez a zavaros vén Gyula,
s most már csak hordja a keresztet.

 (Ősök mondása)

Legyen támaszod a föld,
kezed érjen égig-
Így már lelked, ha lehet,
csillagig fehérlik.
     2002. május