Mikolai Bertics Mihály honlapja

Ószabó István

Ószabó István_x

Ószabó István

Balmazújvárosban született és járt gimnáziumba is, majd népművelőként Szatmárba került, ahol több mint tíz évig élt. Innen Debrecenbe költözött, ahol jelenleg is irodalmárként tevékenykedik.
“Életem egyetlen, mindent eldöntő szerencséje talán, hogy oda születtem, ahol gyermekkorom eltelt: ez a Duna keleti partja felőli kis ország, az alföldi sík; ebből is szülőföldemhez, a Hortobágyhoz köt minden. Mintha csak ennyi volna Magyarország: gyarmat a hazán belül; közepetájt a Tisza folyik. A fehér szikföld, a Puszta: – idejétmúlt, (anakronizmus, mondhatják). Számomra, maga a jelenidejű túlvilág. Visszatértem, megkerestem a tisztást, a régi áldozóhelyet, amit még nem foglaltak le, hogy ott templomot, zárdát emeljenek. Vissza, hogy jelképesen, valahol bennem, szavaimban, újra keremetnek tekintsem; s e keremetben fölhangzó „háladaloknak” verseimet” –  írja magáról Ószabó István.
A Magyar Írószövetség tagja, kétszeres Móricz Zsigmond ösztöndíjas, valamint Balázs Ferenc díjas.
Alapító szerkesztője a Partium folyóiratnak. Verses kötetei: A toronykalapos fiú – 1982, A vak géniusz – 1985, Résztvevők – 1990, Ügetés tiport utak porán – 1994, Pusztavég – 1996, Mentem alkonyégtájt – 1997, Kegyes monarcha  (monodráma) – 1997, Állok szülőföldemen – 2003, Déva felé  (monodráma) – 2004, Jászolnak, bölcsőnek  (karácsonyi versek) – 2008, A hold koporsóját viszem  (próza), Megsiratott versek…

Sinka István Darvaséren

Mit megadhatna!
Élet! Élet!
Kerekdő ősköd-álom,
egy ilyen álom,
ennyi, ennyi
juh gyapja.
S egy bárányt se.
Szerteszéledt;
Sinka álma,
mennyi álma
semmivé lett.
Mint te, szegény
pásztorember;
hogy ne ilyen
sorsra jussam,
futni innen, szabadulni
én se tudtam.
Sinka István Darvaséren.
Szememen is álom legel.
Én is ezt az álmot nézem.

Viszem hozzád

Hideg ház,
hideg ház
az Isten háza.
A tested volt
most úgy kihűlve.
Úgy kihűlve.
Viszem hozzád,
viszem hozzád
a feldarabolt
karácsonyfát.

Tedd a tűzre!

Napfogyatkozás

Szállong ma,
ellopja
éj-holló a Napot;
és itt lenn,
idegen
árnykép szól: ‘Hold vagyok.’

Hívja mind
árnyaink. –
S mi a földre vetül:
Napba száll
minden árny,
tűzgömbjén egybegyűl.

Hova tűnt?
Elmerült
a Hold is tengerén.
Csak egy nagy
árnykalap
úszik az ég vizén.

Vészjósló
éj-holló,
Holdárnyék elvonul;
s én nézem
lombrésen
míg lassan kividul.

Hívta mind
árnyaink. –
S mi a földre vetült:
Napba szállt
minden árny,
tűzgömbjén egybegyűlt.

Hova tűnt?
Elmerült
a Hold is tengerén.
Csak egy nagy
árnykalap
úszott az ég vizén.

Az élet útja

Kalifák útja
a szivárvány:

földre zuhan-
Színeiből lesz a mező.

Szeretteimhez
vezess utam.

Életek útja
a szivárvány

mely elsuhan.
Színeiből lesz a zászló.

Békesség útja
legyen utam.

Jók hadi útja
a szivárvány:

útján megpihen,
tündöklő kovandjaiból

szikra, a szívem.
Virágok útja

a szivárvány
s hol vége van:

színei lesznek
a síron.-

Érj boldog
véget utam.

A mindenség zsoltára

Légió nékem nevem.
Mutassatok rám- ez a Titok.
idegensége.

Világosság nékem öltözetem.
Lássatok meg -ez a Világ
szépsége.

Üresség nékem üzenetem.
Halljátok meg-ez az Élet
igéje.

Teljességbe szőve nékem testem.
Dicsérjetek- ez az Élet
reménye.

Tűz torkából kiröppent parázs,
Pacsirta nékem magasztalóm.
Ujjongjatok. Ez a Nyár
tündöklése.

“Ölbutít”

legyőznek minket
megaláznak
többítik
bűneinket
tipor fölöttünk
,,ölbutít”
tombol
a galád had

Tied vagyok

Tied vagyok, tied
kicsi haza.

Benne meghasadt
komód a Mátra

piros kondás, az alkony
most hajt udvarába.

Nagyanyám kezéről
kanyarul le, vissza

görgelődik széles rózsafüzér,
a gyöngyölő Tisza.

Ítéletidő csavarint
felhőt fölöttem.

Morzsátlan asztalra
könyöklő szegénység-

szólíts be:
én jöttem.

Mennyei fényed

Ó, boldog Isten!

Most mennyei fényed
egy kis sugara érint.

De jó, de jó,
de jó most élni!

Egy kicsit megint
neked zenélni,

hegedűmre hajtva fejem.

Ó, áldalak, Uram,
hogy megtehetem.

Lenne még hazánk?

Mi volna?
Zászlóink
Szemfedőnk rongya.

Ez a kis ország
honfidaloddal
omolna ránk.

Mit érnénk,
Ha hitünk se
Lobogna?

Petőfi!
Lenne még hazánk?

Borús az ég

Borús az ég.
Felhői földig érnek.
Villámai:
Gyors keresztvetések.

Mormold,
te zsongd, eső, imád csak.
Mormold,
te zsongd, eső, imád csak.

Örüljetek Magyarországnak.
Örüljetek
örvendjetek felette:
kik széltiben
rabolva-lopva jártak.
Kik széltiben
rabolva-lopva jártak.

Végül lecsügg
konok, dacos fejem,
mint büszke
napraforgó-daliáknak.