Mikolai Bertics Mihály honlapja

EMLÉKEINK

EmlékeinkAz ember mindennap járja az élet iskoláját és tanul, tanul. Mégsem elég ahhoz, hogy ne hibázzon. Néha fáj az élet és nem tudunk mit tenni ellene. Ilyenkor segítenek a régi kedves emlékek, amelyeket gyermekkorunk óta gyűjtögettünk, hogy ha majd ősz felé hajlunk, legyen mire támaszkodnunk. Ezek az összegyűjtött emlékek segítenek a ködös reggelekből vidám napokat varázsolni szívünkbe. Nem nagy dolgok ezek mégis óriásiak. Nélkülük üresen és szomorúan várnánk a rohanó napok végét és nem lenne értelme a holnapoknak.
Sokszor csak tehetetlenül várunk, hogy szebb napok is köszöntsenek ránk, ahol jó szóban mérik az értéket. Jó szóban és nem pénzben vagy anyagiakban. Szép érzések, amelyekre azt mondjuk: – Ez most nem fáj, s erre vártam nagyon-, de nagyon régen!
Várunk, hogy eltudjuk kergetni a felhőket és ragyogó napsugarakat tudjunk varázsolni egymás lelkébe. Hogy börtönbe zárjuk a rosszat és a fájdalmat, s ha megérkezett a várva-várt pillanat, lágy simogatás fut át minden porcikánkon. Várjuk, hogy az egész élet egy puha takaróvá változzon, ami alól nem jó kibújni, mert finoman melegít és biztonságot ad nekünk. Maradunk az óriási takaró alatt; telis-tele boldog érzésekkel és nyugalmat árasztó gondolatokkal, amit nem cserél el az ember semmiért, mert nincs nála szebb, jobb a világon. Aztán mély álomba szenderülünk. Reggel pedig napsugár simogatja az arcunkat, amikor az álom véget ér. Teljes lényünkkel vágyunk megélni ezt a felemelő érzést nap mint nap, ismét és ismét – mint kis nyuszik a puha fészekben, gondtalanul… Nagy, kerek erdő szélén, ahol távol a város zaja… Minden reggel finom harmat mosdatja a nyuszi-tappancsokat és vadvirág illat ölel körbe; megannyi pici méhecske döngicsél körülöttünk a rét virágtengerén. Integetnek felénk a fenyvesek, hogy szép az élet és nem is cserélnénk senkivel ezen a nagy, kerek világon.

Mikolai Bertics Mihály