Mikolai Bertics Mihály honlapja

FEKETE ZÁSZLÓ…

fekete zászló

Fekete zászlót lenget a szél…

Trianon gyászos emlékére

– Mikolai Bertics Mihály jegyzete –

Az első világháborút Magyarország számára hivatalosan is lezáró békediktátumot 1920. június 4-én Versaillesben, a Trianon-kastélyban írták alá. Ez nem csak a magyarság legnagyobb megalázása, kollektív- és igaztalan megbüntetése, hanem egyike a legmeghatározóbb eseményeknek a magyar állam és nemzet történetében. Ezzel jutott érvényre a háborúban győztes Szövetséges és Társult Hatalmak (azaz az antant és közép-európai szövetségesei) döntése, amivel a történelmi Magyarországot feldarabolták, nemzetállamok létrehozása címén megteremtették Európa egyik legnagyobb nemzeti kisebbségét.

E gyászos napra való emlékezésnek (írásnak) nem célja semmiféle uszítás. Az évszázados-, máig tartó problémák megoldására pedig sajnos túl kevés és nem lehet alkalmas. Mindössze annyi, hogy minél többen emlékezzenek, tisztán lássák, és ne feledjék el soha, mit és miért követtek el ezelőtt 97 évvel a magyarok ellen.

A Simonyi-Semadam Sándor vezette kormány 1920, június 4-én katonai készültséget rendelt el az összes csapattesteknél, csendőrösszpontosítások történtek és a városokban a rendőrőrszemeket megkettőzték. Budapest állandó telefon-összeköttetésben állt Párizzsal. A nagy sajtóorgánumok kiadóhivatalai előtt nagy tömegek lesték a kirakatban időnként megjelenő friss hírközleményeket. Az utcák kora reggeltől nyugtalansággal voltak tele. Az emberek arcán szorongás és fáradtság látszott. Az utcán sem zajlott az élet olyan hevesen, ahogyan szokott. Tíz óra után pár perccel jött egy hír… egy végzetes hír. Megkondultak a harangok. Előbb Pesten, aztán az ország többi területén is elterjedt a hír… Két órán át tartott a harangzúgás. Az egész ország területén zúgtak a harangok.
Budapest gyászba borult, az emberek feketébe öltöztek. Gyászlobogók lengtek mindenhol. Az emberek, a férfiaktól az asszonyokon át a gyerekekig és az öregekig mind zokogtak. Emberek rázták haragosan az ég felé az öklüket. Az Oktogon sarkán egy rokkant katona letépte zubbonyát és könyökben levágott csonka karját mutatva, őrjöngve kiabálta:
– Hát ezért?!
Az utcákon ismeretlen emberek borultak egymás nyakába, mások a zokogókat vigasztalták. A rikkancsok hangja vágott bele időnként ebbe a gyászos hangulatba: “Rendkívüli kiadás!”
A lapok gyászkeretben jelentek meg, az emberek hangosan olvasták egymásnak a vezércikkeket. A Múzeum körúton az emberek a Himnuszt kezdték énekelni.
A templomok hamar tele lettek síró emberekkel, papok próbálták vigasztalni az elkeseredett embereket.
Az ország összes italmérése bezárt. Minden zárva volt, csak a harangok zúgtak, siratták az elhunytat. Az iskolában nem tanítottak, a diákok és a tanárok egyaránt siratták az elhunytat. Az elhunytat, az ezer éves Magyarországot.

Miközben Magyarországon ez a síron túli hangulat uralkodott, valahol Párizs mellett, a XIV. és XV. Lajos francia királyok által építtetett Trianon-kastélyban megcsonkították hazánkat.
A ma rendelkezésre álló adatok alapján Magyarország vesztesége számokban kifejezve a diktátum alapján a következőképpen oszlott meg: (Kerekített értékek)
Magyarország területe (Horvátországgal együtt!) 325 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre és lakossága 18,2 millióról 7,6 millióra csökkent. Ugyanekkor több mint 3 millió magyar került az új határokon túlra, holott ezek jobbára összefüggő tömbben az új utódállamok határai mentén éltek. Ily módon került számokban kifejezve 1,6 millió magyar Romániához, kb. 1 millió Csehszlovákiához, félmillió Jugoszláviához, és kb. 26 ezer Ausztriához. Így szinte minden harmadik magyar idegen állampolgárrá vált. Területileg nézve Magyarország kétharmadát (71%-át) elveszítette, miközben a csehek és románok területe megduplázódott. Románia például nagyobb területet kapott -103 ezer négyzetkilométer-, mint a meghagyott, csonka Magyarország. A szerbek területe ötszörösére gyarapodott és lakossága 4 millióról 13 millióra emelkedett. A háború többi „bűnöse” esetében viszont Németországtól területének csak 13%-át és lakosságának 10%-át vették el. Bulgáriától 8%-nyi területet csatoltak el, az ennek megfelelő arányú lakossággal, Törökország pedig csak azon területeit veszítette el, melyeknek lakossága nem volt török.
A trianoni döntés értelmében tehát, melyről Magyarországot senki sem kérdezte meg, a magyar állam területének 71,4%-át, lakosságának pedig 64%-át elveszítette. Hegyeinek, erdőinek, ásványkincseinek, vizeinek és vasútvonalainak zömét szintén elveszítette… Az új határ pl.:. pont a vasúti csomópontok után került meghúzásra… Losonc, Rozsnyó, Kassa, Csap, Királyháza, Szatmár, Nagyvárad, Arad, Temesvár, Szabadka…
Tehát Magyarország mind ezt elveszítette anélkül, hogy lakosságát megkérdezték volna.
A viták elkerülése miatt egyoldalú döntés született, mert a jogszerű birtokosokat a tárgyalásból kizárták, a magyar felet csak akkor hívták meg, mikor szentesítenie kellett saját országának megcsonkítását.
A 3 millió magyarnak, akiket idegen uralom alá hajtottak, máig az elnyomás és üldözés jutott osztályrészül.
Az akkori francia külügyminiszter így vélekedett: „Egy nemzet sincs megalázva azzal, hogy legyőzték, vagy ha aláírt késsel a torkán egy végzetes békeszerződést. Becstelenné válik azonban, ha nem tiltakozik, ha tönkretételéhez maga is hozzájárulását adja. Nem a vesztés a bukás, hanem a lemondás.”
Nos, Magyarországot a győztes hatalmak (Franciaországgal az élen) feldarabolták, megalázták, de nem vált becstelenné: mert a „Nem, nem, soha!”, az „Igazságot Magyarországnak!”, a „Mindent vissza!” és a „Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország!” jegyében megpróbált- és megpróbál máig is küzdeni az igazságtalan békediktátum ellen.

*
A MAGYAR “HISZEKEGY”

Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában.

Ez az én vallásom, ez az én életem,
Ezért a keresztet vállaimra veszem,
Ezért magamat is reá feszíttetem.

Szeretném harsogni kétkedők fülébe,
Szeretném égetni reszketők lelkébe,
Lángbetűkkel írni véres magyar égre:

Ez a hit a fegyver, hatalom és élet,
Ezzel porba zúzod minden ellenséged,
Ezzel megválthatod minden szenvedésed.

E jelszót, ha írod lobogód selymére,
Ezt, ha belevésed kardod pengéjébe,
Halottak országát feltámasztod véle.

Harcos, ki ezt hiszed, csatádat megnyerted,
Munkás, ki ennek élsz, boldog jövőd veted,
Asszony, ki tanítod, áldott lesz a neved.

Férfi, ki ennek élsz, dicsőséget vettél,
Polgár, ki ezzel kélsz, új hazát szereztél,
Magyar, e szent hittel mindent visszanyertél.

Mert a hit az erő, mert aki hisz, győzött,
Mert az minden halál és kárhozat fölött
Az élet Urával szövetséget kötött.

Annak nincs többé rém, mitől megijedjen,
Annak vas a szíve minden vésszel szemben,
Minden pokol ellen, mert véle az Isten!

Annak lába nyomán zöldül a temető,
Virágdíszbe borul az eltiport mező,
Édes madárdaltól hangos lesz az erdő.

Napsugártól fényes lesz a házatája,
Mézes a kenyere, boldogság tanyája,
Minden nemzetségén az Isten áldása.

Magyar! te most árva, elhagyott, veszendő,
Minden nemzetek közt lenn a földön fekvő,
Magyar legyen hited s tied a jövendő.

Magyar, legyen hited és lészen országod,
Minden nemzetek közt az első, az áldott,
Isten amit néked címeredbe vágott.

Szíved is dobogja, szavad is hirdesse,
Ajkad ezt rebegje, reggel, délben, este,
Véreddé hogy váljon az ige, az eszme:

Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában!

Ámen