Mikolai Bertics Mihály honlapja

HITKÉRDÉS

Egy tapasztalt hegymászó, hosszas felkészülés után, elindult a hegycsúcs meghódítására. A helyszínre ért, mögötte, lent, távoli házak, utak mosódtak el a ködös mélységben, előtte pedig kihívó sziklagerincek emelkedtek büszkén a felhők fölé. Felszerelkezett, és egyre magasabbra jutott. A sikeren, a dicsőségen senkivel sem szándékozott osztozni; csakis magának akarta, éppen ezért társak nélkül vágott neki a magaslatoknak.
Minden úgy ment, ahogyan eltervezte; a pillanatnyi sikerélmény, a természet szépsége szinte elkábította. Bár a nap már átfordult a hegygerincen és tábort kellett volna vernie, hogy kipihenje addigi fáradalmait és erőt gyűjtsön a következő napra, mégsem állt meg, nem kezdett sátrat verni, hanem úgy döntött folytatja. Ám a bércek közt hamar nő az árnyék, a nap a következő hegygerinc mögött úgy lebukott, hogy észre sem vette. Besötétedett. Leszállt az éj és a meredek sziklák között már nem látott szinte semmit. Minden fekete volt. Nem volt holdvilág, a csillagok sem pislákoltak az égen, csak a csontig érő hideg, a sötét ködbe merült mélység és a sziklafal volt, ami körülvette. Éppen egy kiálló szirtre ért, pár méterre a csúcstól, amikor egy rossz lépés következtében megcsúszott, és a szédítő mélységbe zuhant. Egy pillanat alatt történt minden. Zuhanás közben csak zúgást hallott és hatalmas sötét foltokat látott maga körül. Lelki szemei előtt kezdtek leperegni élete képei. Már a legrosszabbra, a halára gondolt, mikor a kötél rázkódását érezte, majd megrándult vele. Fennakadt, mivel az a sziklához jól oda volt erősítve, biztosítva. Csüngött a kötélen, vagyis a levegőben lógott. Egyszeriben a tudatáig ért a helyzetfelismerés, kétségbeesésében felkiáltott:
– Istenem! Kérlek, ments meg! Adj nekem bizonyságot afelől, hogy valóban létezel és vigyázol rám!
Erre egy hang szólalt meg. Olyan volt az a hang, mint amit nem kívülről-, a füleivel hall, hanem valahol, mélyen a bensőjében zeng.
– Mondd, mit szeretnél, mit tegyek?
– Ó, Uram, szabadíts meg, kérlek, ne hagyj itt elveszni! – kérte sóhajtozva.
– Valóban hiszed, hogy meg tudlak szabadítani?
– Igen, Uram!
– Fogd a késedet és vágd el a kötelet, ami tart!
Pár pillanatnyi csend lett, aztán a hegymászó még erősebben szorította a kötelet, mert hirtelen a dermesztő hideg járta át minden porcikáját és félni kezdett a mélységtől, amit maga alatt érzett.
Másnap a hegyi mentőcsapat egy kötélen lógó hegymászóra talált, aki az éjszaka folyamán, görcsösen a kötelét szorítva fagyott meg, mindössze másfél méterre a földtől.

Advent van, a várakozás ideje. Várakozás a születendő Gyermekre, a Megváltóra, aki befogadást kér az emberi szívekbe. Elmélkedem. Elgondolkodom azon, hogy a hegymászó helyében, vajon én bíztam volna-e Istenben, hogy bízom-e eléggé abban a hangban, amely a bensőmben szólal meg? Elgondolkodom, hogy Istenben bízva, én elvágnám-e, vagy elengedném-e a kötelet, …a köteleimet?

Mikolai Bertics Mihály