Mikolai Bertics Mihály honlapja

INTERNACIONÁLÉ

Internacionálé kotta

Mikolai Bertics Mihály jegyzete

Az adventről, a karácsonyról akartam ma írni, de valahogy nem hagy nyugton a gondolat és keresztre feszítenek a kimondhatatlan szavak, ha arra gondolok, hogy rabszolgahadról és éhes proletárról énekelt nem is oly rég az éppen  „ügyeletes” politikai elit.
Egy pillanatra még mindig beleborzongok, ha végigfutnak zsigereimen az átkosban belém vert sorok és arra gondolok hogy: ugye itt van, el se ment a rendszer?! Belém hasít a fájdalom, és szégyellem magam a sok jóérzésű baloldali és tisztességesen gondolkodó szocialista honfitársam helyett is.
Persze tudom, az elit csapat (banda) élén mindig van egy vezér, egy úr (?), aki, ha kell ismét kijelentheti: „- Nem értettünk hozzá!”
Föl, föl ti rabjai a földnek! – zengték nem is oly rég a millióikon és milliárdjaikon kuporgó országlók. De már többször tapasztaltuk  (mint például 2006. október 23-án), hogy az idősebb elvtársaikból olykor még előjön a Bunkócska is, (Aki ellene volt, az a fűbe harap, / mert a bunkó a földre lesújtja / Hej, te bunkócska …) amely messze nem a legszebb dal, és már a 80-a években (is) porosnak számított.
Még mielőtt bárki félreértene, közlöm, hogy semmi bajom az Internacionáléval, mint proletár-mozgalmi dallal. Csak szerintem külön üzenete (és értéke) van, ha azt Párizsban, Londonban, netán a tengerentúl – és még sorolhatnám – éneklik el valamelyik baloldali tömörülés összejövetelén, avagy Moszkvában, Bukarestben, Budapesten (bármely posztkommunista országban) ahol a proletárdiktatúra félévszázados, véres regnálása után olyan emberek veszik ajkaikra, akik szekértolói, kiszolgálói voltak (lásd KISZ) a totalitarizmusnak, „hazudtak éjjel és nappal, hazudtak (és hazudnak) minden hullámhosszon”, hatalomváltássá silányították (ellopták) a rendszerváltást és lenyúlták („privatizélték”) az állami vagyonokat – persze, többnyire a maguk javára. Az én szemüvegemen át olyan ez a jelenet, ez a megnyilvánulás, mintha a vén Lucifer a pokol kénköves tüzében megégetett áldozatainak csonthalmazán imádkozna.
Föl, föl, ti rabjai a földnek, föl, föl, te éhes proletár! – gondolom, ezek most egymást biztatgatják; merthogy egyik éhesebb, mint a másik. De ugyanakkor van ebben a megnyilvánulásban valami tragikomikus töltés is, sőt, bátran fogalmazhatunk úgy is, hogy égbekiáltó pofátlanság mindezt olyan emberek szájából hallani, akik hazánk leggazdagabbjai közé tartoznak és, akik nem kevésbé részesei annak, hogy Magyarország ma ilyen nyomorban van…
És mi van az elhallgatott versszakokkal, sorokkal?! Például azzal a strófával miszerint:
A gazdagoknak kedve-kénye / erőnkből szívja ki a vért, / csaló az államok törvénye, / mert minden bajt szegényre mért ” – olyan igazmondó, hogy abba még a sokat látott, hithű és harcedzett mezei proletár arca is belepirulna a dühtől.
A dalnak üzenete van, a dal fegyver; közösséget teremt, lelkesít, erőt ad és megrettenti az ellenfeleket. Nos, az országló urak kihasználják ezt. Tanulnak újra énekelni. Persze értem én az üzenetet is, nem kell azt metaforákban megmagyarázni: „- Hogyha belepusztultok, akkor is maradunk!”.

FÖL, FÖL TI RABJAI A FÖLDNEK…! – zengett a dal az egykori proletár-diktátorok szájából.
2006-ban még azt mondták dübörög a gazdaság és egymást felüllicitálva ígérték eljön a jólét országa, csak adjátok ránk a voksokat. Hát nem jött el! A dübörgés pedig akkor már a düledezés, a rogyadozás robaja volt. De a szavazó- és adófizető polgárok sokan elhitték… S lám becsapták őket….Hányadszor is? Ne számoljuk.

Föl, föl ti rabjai a földnek… mert a föld fog sarkából kidőlni…Ez a harc lesz a végső…s nemzetközivé lesz a világ!

Emberek, hát nem értjük az üzenetet?! Tanulja meg mindenki megérteni!
„ Itt az idő, most vagy soha!”

Az internacionáléról röviden:
1888. július 23-án a franciaországi Lille-ben, egy kávéházban hangzott fel először az akkor már halott munkásmozgalmi költő, Eugene Pottier szövegére, Pierre Degeyter zenéjével, egy helyi munkáskórus előadásában. A kávéház neve ez volt: „A Szabadsághoz”. Az újságárusok szakszervezeti csoportja tartotta itt összejöveteleit, és a dal első előadása nem nyerte meg túlzottan a tetszésüket. Jobbnak tartották a francia forradalom vérpezsdítő indulóit, a Carmagnole-t és a Marseillaise-t.
Az Internacionálé Gustave Delory, későbbi szocialista képviselő és lille-i polgármester ösztönzésének köszönhető: ő fedezte fel egy kis füzetben az egy évvel korábban elhunyt Pottier szövegét. Odaadta Pierre Degeyter szocialista pártmunkásnak, autodidakta zenésznek, hogy öntse dalba.
A belga származású Degeyter Genfben született 1848-ban. Tehetséges lehetett, mert 18 éves korában elnyerte a lille-i zeneiskola első díját, ennek ellenére munkásként dolgozott az észak-franciaországi nagy iparvárosban.
Hogy a forradalmi dal ne okozzon neki problémákat, a kiadó csak a vezetéknevével jegyezte a partitúrát. Ennek ellenére Degeytert elbocsátották, sokáig munka nélkül volt, ráadásul évekig tartó perbe keveredett fivérével, aki azt állította, hogy ő a dal szerzője. A valódi alkotó csak 1922-ben kapta vissza jogait.
Az Internacionálé lassan terjedt el. Csaknem 25 év telt el megszületése után, amíg országhatárokon túl is énekelni kezdték.

…A dal szövege:

Föl, föl, ti rabjai a földnek,
Föl, föl, te éhes proletár!
A győzelem napjai jönnek,
Rabságodnak vége már.
A múltat végképp eltörölni
Rabszolga-had indulj velünk!
A Föld fog sarkából kidőlni,
Semmik vagyunk, s minden leszünk!

Ez a harc lesz a végső,
Csak összefogni hát,
És nemzetközivé lesz
Holnapra a világ.

Védelmező nincsen felettünk,
se isten nem véd, sem király:
A közjó alkotói lettünk –
hát vesszen el, ki ellenáll!
Pusztuljon ez a rablóbanda,
a rabságból elég nekünk.
A lángot szítsuk, rajta, rajta!
A vas meleg, hát ráverünk.

Ez a harc lesz a végső,
csak összefogni hát!
és nemzetközivé lesz
holnapra a világ!

A gazdagoknak kedve-kénye
erőnkből szívja ki a vért,
csaló az államok törvénye,
mert minden bajt szegényre mért.
Kínlódás most a munka bére,
de már ebből elég, elég!
Szerszámot hát az úri kézbe
s ide a jognak a felét!

Ez a harc lesz a végső,
csak összefogni hát!
és nemzetközivé lesz
holnapra a világ!

Mi milliók, mi munka népe,
mi alkotunk a földtekén,
mienk lesz még pompája, fénye
s a munka nem lehet szegény.
A tőke még a húsunk marja,
de már a gyáva had remeg –
kelőben már a munka napja
s ragyogni fog a föld felett.

Ez a harc lesz a végső
csak összefogni hát!
és nemzetközivé lesz
holnapra a világ!

És egy eredetihez közelebb álló fordítás:

Föl! Kárhozottjai a földnek!
Föl! Föl! Ti éhség rabjai!
Az éjnek végórái jönnek,
Az ész szavát már hallani,
Föl! Föl! A szégyent éveinkben
Töröljük le, rabok hada!
Legyünk a semmiből mi – minden:
Világunk új talapzata.

Ott fönn nem hallják meg szavunkat,
Nem óv sem isten sem vezér;
Munkások, mentsük hát magunkat!
S a közjó majd életre kél!
Hogy pórul járjon mind a tolvaj,
Hogy rács ne zúzza szellemed,
Szítsuk a tüzet…tettel – szóval,
Üssük a vasat, míg meleg!

Az állam sújt, a törvény színlel,
Az adó sebzi a szegényt;
Kötelmet a gazdag nem ismer,
A “jog” szó nem kelt már reményt.
A gyámkodásnak legyen vége!
Az egyenlőség mást kíván:
Ha jognak van kötelessége,
Ne legyen ez se jog hiján.

“Vasútkirályok”, “bányabárók”,
– Ocsmányok, istenítve is! –
A munkást ti fosztogattátok!
Ezt műveltétek, mást nem is!
S mit alkotott, csak ez a banda
Halmozza föl és élvezi!
Rendeljük el, hogy visszakapja!
A nép jussát követeli.

Füsttel itattak a királyok,
Béke közénk s nekik – golyót!
Ha zászló alá hívnak – sztrájkot!
Dobd el a puskát, bontsd a sort!
S makacskodnak e kannibálok?
Hogy minket hőssé gyúrjanak?
Tábornokok, majd megtudjátok:
Golyóink rátok hullanak.

Vagyunk a dolgozók nagy pártja:
Munkások, parasztok vagyunk!
A föld embert illet, hiába,
A naplopókon túladunk!
Húsunkon sokan élősködnek!
Ám, ha a hollók és ölyük
Egy szép reggelre elköltöznek,
Ragyog a nap majd – nélkülük.

Ez a harc most a végső,
Csak összefogni hát,
És nemzetközivé nő! –
Miénk lesz a világ.

…Na, ezt énekelték 2009. 04. 05-én az ügyeletes politikusaink! És nem szakadt rájuk az ég! A sok multimilliomos és milliárdos szájából igen furcsán hangozott, hogy „Föl-föl ti rabjai a földnek!”