Mikolai Bertics Mihály honlapja

TRANSZCENDENCIA

– Jegyzet –

TranszcendenciaAhogy az évek múlnak, a templomok áhítatában nevelt, kamaszként pedig a darwinizmussal, materializmussal beiskolázott, majd a sokoldalúan fejlett szocialista társadalomban ébredő örök lázadó, őszülő fejjel, vallástörténetből, másoknak dolgozatokat író, a napok robotjába időnként belefáradó ember, elkezdi keresni az utat az öröklét felé.
Az  agyába egyre inkább belefészkeli magát a sokat vitatott-, elfogadott és tagadott gondolat: Van-e lélek? Valós-e a lelkek halhatatlansága? Fontossá válik a kérdés: Mi az, ami összetartja a Világot?
Újra és újra megérinti a hideg templomfalak szellemisége, kőáhítata. Felcsengenek benne a gyermekkor zsoltárai, énekei – egyházi hovatartozástól függetlenül. Képzeletben újra fújtatja az öreg orgonát a karzaton, és két mélyebb akkord között, fentről, galambtollakat ejt az alsó sorban zsolozsmázó öregasszonyok kalapjára. Még mindig meg-meghasonlik. Nem a teljes szakadásig, csak kicsit. Tagad, és ugyanakkor hisz is. Hisz némi feltétellel. Hisz az évek során szerzett tudás beszámításával, miközben próbál máshonnan közelíteni a megválaszolhatatlanhoz. Beszélgetni kész a Kimondhatatlan Nevűvel, a Létező nem létezővel. Nem vár égi mannát, nem kér kegyelmet, nem fohászkodik, csak bizonyosságot akar. Tudást. Az egyetlent, amit a hit, alapból kizár.
Éppen olyan ő is, mint milliárdnyi embertársa. Mindegy, hogy mi és ki a meditáció tárgya; a lélek létezése, halhatatlansága, a dialektikus materializmus, avagy a Névtelen Létező, a Világteremtő, akinek nevét teremtmény nem ejtheti ki, az Atya, meg a hozzá tartozó Fiú, Allah, Buddha, vagy Bhagavad Gíta a hindu istenség legfelsőbb személyisége, Visnu megszemélyesítője… Minden úton kőfal áll, a tudás – pontosabban a tapasztalt lét tudása, szemben az akarattal. Csak a hit, a feltétel nélküli hit nyithat olykor útzárakat. De az gyakran hiányzik, vagy túl kevés van belőle. Ilyenkor, zavarában a vitatott létű Lélek is elindul kiskaput keresni. Egyszerre tagad és elfogad minden természetfelettit. Óvatos. Gyanakvó. De szüntelenül utat keres. Felfigyel valós vagy képzelt jelekre és teremt hozzá magyarázatokat. Néha félve, de már ügyet se vet a transzcendenciára, nagy ijedten résnyire tárja a vesztegzárat egy új világra. Az sem szebb, mint a másik, a megfogható, de tanulni próbál. Tanul jelekben, csillagjegyekben magyarázni önmagát, keresni ösvényt a dzsungelben a sok lián között. Néha megáll, machetáját fáradtan földre ejti. Nem vág, és nem irt. Puszta kezével hajtja félre az ágakat, hogy felsebzett lábát kitehesse az igazságokhoz vezető, majdnem megtalált félutakra.

Mikolai Bertics Mihály