Mikolai Bertics Mihály honlapja

Balaton

A KESZTHELYI-HEGYSÉGBEN

Az utóbbi időkben számtalanszor jártunk Keszthelyen. Hol a Balatont, hol pedig a város nevezetességeit csodáltuk meg. De volt rá eset, hogy körülnéztünk a közeli hegység lankáin is.
Balatongyörök felől – a 71. úton közelítve – azt látni, hogy Keszthely egy igazi “kilátó-nagyhatalom” a térségben. Szóval, vonzott a kíváncsiság, és utána néztünk a túra-lehetőségeknek. Így találtunk rá a Darnay-Dornyai Béláról elnevezett emléktúra-útvonalra. Könnyed, egynapos túra keretében, kedvünk és kitartásunk függvényében, akár hat kilátót is elérhetünk. Fel is vettük a bakancslistánkra, hogy rövidesen felkeressük mind a hatot. Az útvonal-térképek egyértelműen mutatják, hogy csak követnünk kell a “D” betűt. Vagyis a “D” jelzést. A túra teljes hossza mindössze 11 km.
A Keszthelyi-hegység legnépszerűbb kirándulóhelyéről, a Gyenesdiás melletti, kitűnően megközelíthető, és jól felszerelt Nagy-mezőről indultunk. A sorompón túl parkolót biztosítottak azok számára, Egy kattintás ide a folytatáshoz....

TIHANYBAN

A tihanyi műemléktemplom / fotó: Mikolai

A tihanyi műemléktemplom / fotó: Mikolai

Keszthely felől – a 71. főúton – érkezünk. Hosszan, a Balaton partján vezet a bekötő út, fel a félszigetre. Ahogy emelkedünk, egyre szebb a kilátás a tóra. A falu rendezett, a belső tó partján, közel a régi apátsági majorhoz, Levendula Ház épült. A Levendula Ház Látogatóközpont élményt nyújtva mutatja be a Tihanyi-félszigetet: az egykori heves vulkánokat, a kialakult táj szépségét, a tihanyi emberek és a természet évszázados együttélését, s ennek emblematikus kultúráját, valamint a levendulatermesztést. Egy kattintás ide a folytatáshoz....