Mikolai Bertics Mihály honlapja

Doboz

ELMENT EGY TANÚ

041

Nagy Lajos 1926-2014

…Istenéhez, és viszi magával mindazoknak a megpróbáltatásoknak a terheit, amelyek itt e Földön érték. Viszi az ő tanúvallomásait fel a nagy, közös Őstudatba, hogy örökre megőrződjenek mindenki számára, ami vele, s velünk történt.
Nagy Lajos bácsit ezentúl hiába keressük szőlőlugasos, virágoskertes házánál (Dobozon), mert elköltözött: lelke a Teremtőjénél, teste pedig a dobozi temetőben lakozik már. Baráti ölelését, mosolyát csak felidézésből, emlékeinkből élhetjük meg. Isten hívó szavára ment, hogy ezek után, örök időkig az égből figyeljen ránk.
Mi, emberek az életünk során szüntelen arra törekszünk, hogy valami nyomot hagyjunk magunk után ezen a földön. Így élt ő is 87 éven át: dolgozott, családot alapított és megvívta a saját harcát korszakunk vörös sárkányával. 1958. január 5.-én (32 évesen) tartóztatták le, az 56-os események után, a “népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló tevékeny részvétel” vádjával.  Első fokon 5 évet, másod fokon Egy kattintás ide a folytatáshoz....

A NÉPKÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Mikolai Bertics Mihály

Történelmi tényfeltáró irodalom

Lektorálta: PhD. Dr. Dr. Csohány János,
történész, ny. tszv. egyetemi tanár.

ISBN 963 86307 3 6

Felelős kiadó: Maczó János

Készült a NAP Alapítvány nyomdájában,
2002-ben.

A borítón Doboz község „veres” csillagos emlékműve látható, amit a terroruralom a forradalom megtorlásakor a falu nemzetőreinek büntetőpénzén emelt 1958-ban, e címlapon pedig annak táblái.  A szerző felvétele – 2001 októberében készült.
Részletek a könyvből: Egy kattintás ide a folytatáshoz....