Mikolai Bertics Mihály honlapja

A POLITIKAI ELIT HANGJA

kígyóbűvölő– Mikolai Bertics Mihály jegyzete –

Figyeljetek ide elvtársak, és urak! A kisgazdákon röhögtök? Azt hiszitek, csak ők buktak le? Elárulhatom nektek: mind lebuktunk!
Az emberek, a lakosság, a társadalom, az ország polgárai tudják, hogy lopunk. Fölösleges tovább színlelni, mert nem hiszik el. Tudják, hogy trükközünk a nemzeti vagyonnal, a privatizációkkal, a földekkel, a pénzekkel, az árfolyammal, a pályázatokkal, az üzemanyagárakkal, a fizetésünkkel, a pártpénzekkel, a közbeszerzésekkel… Időnként lebukik egy-egy tettes; járulékos vesztesség.
A galambos liberálisokon és a tulipános demokrata brancson röhögtök? Nem veszitek észre, hogy a lebukottak mögött mindig kivillan az egész rendszer? Lehet még egy kicsit tesze-toszáskodni, de nem sokat. A problémák egy része világos: nem merjük bevallani az országnak, hogy a mi „parlamentáris demokráciánk” sok pénzbe kerül. Mondunk helyette egy nevetséges árat, amit nem hisz el egyetlen újságolvasó ember sem. Az a rossz hírem van, hogy kapásból feltételezik rólunk, hogy amit nem legálisan költünk el, azt loptuk. Nekik ez tűnik logikusnak. Ráadásul, baromira igazuk van. Lássuk be, hogy a fehérgalléros bűnözés, az absztrakt bűn üldözése éppen olyan, mint az árnyékboksz. Mondok konkrét példát. Elköltöttünk (pártonként) cirka kilencmilliárdot a 2010-es kampányban. Az a súlyos, hogy én se tudom pontosan, mennyit. És nekem el kell mennem a TV-be, hogy mondjam azt, 386 milliót költöttünk. Honnan szereztük a többi pénzt? Elloptuk, igen. Azt hiszitek, nekem nem forog a gyomrom, ha csak meglátom a kamerát? Hát még amikor az újságok sorolják, hogy autópályából ennyi, pályázati bónuszból annyi, sima kenőpénz amannyi… És hogy ezért cserébe mit várnak el tőlünk bizonyos illetők…
Tudom, persze azt is, hogy a pénzek egy részét a jelentéktelen, kis galacsinhajtók hordják össze. Jó volna nem tudni. De hiába, másképp nem működhet a demokráciánk. A párt oszlopos tagjaként, képviselő- vagy bizottsági tagként, vörös fülekkel, égő pofával bólintok rá a stiklikre, a trükkök százaira, mert a törvény erre kényszerít.
Megélhetési bűnözők vagyunk mind, hiszen, ami a rendszerünk létfenntartását illeti, álszent törvényeket hoztunk. Nem vagyunk képesek elmondani az embereknek, hogy a „demokrácia” sokba kerül, de nekünk megéri. Persze hogy azt mondják, nekik nem éri meg! Mi tapasztalatból tudjuk, ha a politikát nem fizetjük kellőképpen meg, korrupcióval korrigál. Megvesztegethető politikus mindig is lesz, de ha nem létszükséglet korruptnak lenni, akkor könnyebb harcolni ellene, mert nem borítja fejtetőre az egész rendszert.
Én ne tudnám? Voltam kormány közeli- és párt közeli vállalkozó is. Voltam főpolitikus, azon a területen, ami a rendszerváltás óta kifizetőhely. Voltam képviselő, voltam mezei pártember is, tudom mit jelent időnként találkozni a nyilvánossággal – a kamerákkal.
Na, most lehet engem megkövezni, lehet hisztizni, lemondást követelni, meg lehet az ellenkezőjét is; azt állítani rólunk, hogy mi bezzeg hó-tiszták vagyunk, a főelvtársunk pedig igazi úriember. Biztos nagyon hihető lesz. Lehet előadni a hülyegyereket, hogy ha legálisan fizetjük ki az ellopott pártpénzt meg a költségtérítésnek álcázott képviselői fizetést, az növeli az állami kiadásokat.
Lehet idiótának látszani, ha nem elég, hogy tolvajnak látszunk. Aztán lehet csodálkozni, sőt, kötelező rettegni nagyokat a kezünkből etetett médiák által szajkózott szélsőségeseken, terroristákon meg a többi ostoba elterelő-műveleteken. Egyik nagy elődünk is megmondta: „Tetszetek volna forradalmat csinálni!”
Nos, elvtársak, és urak – vagy tetszenek forradalmat csinálni, vagy megcsinálják mások. Kell még valamit mondanom?