Mikolai Bertics Mihály honlapja

A SOMOSKŐI VÁR

Somoskő vára / fotó Mikolai

Somoskő vára / fotó Mikolai

A Mátra északi oldalán barangolva vettük sorba bakancslistánk következő tételét: a somoskői vár bejárását.
Maga a somoskői vár (szlovákul: Hrad Šomoška) a magyar–szlovák országhatárt jelző kerítés túloldalán, Somoskő település fölé magasodó vulkáni (bazalt) csúcson található, szlovák területen, és a Losonci járás része.
Rendkívül hideg (- 9 fok), és derűs napra ébredtünk. Parádfürdőről autóval indultunk Salgótarjánba, onnan tovább a 21-es úton, majd Somoskőújfalun át Somoskő felé. A faluba érve, táblák jelzik a várhoz vezető utat. A temető mellett, a Vároldal utcán parkoltunk – ez az utca vezet fel a várhoz. Néhány percig nézegettük a temető igen öreg és jellegzetes alakú kőkeresztjeit, majd felzsákoltunk és elindultunk fölfelé. Az utca felétől már látszanak a tornyok, a falak. Alig két-háromszáz méter gyaloglás után elértünk a vár alá, s láttuk, hogy itt fent is lehetett volna parkolni, mivel van kiépített parkoló. Természetesen, jól esett a reggeli mozgás.
Körüljártuk a kis parkot (várkertet), pontosabban a várkertnek azt a kicsinyke részét, amit a versaillesi békediktátum, afféle nagyúri jótéteményként “kegyeskedett” meghagyni nekünk. Mi tagadás, a magyar embernek gombóc akad itt a torkán, és ökölbe szorul a keze a hazug világ igazságtalanságai miatt. Hiszen, a somoskői vár akár az épített emlékeink Trianon utáni sorsának jelképe is lehetne : a település szélétől alig néhány méterre van, mégis évtizedeken át szögesdrót zárta el. Persze annak is örülhetünk, hogy maga a település magyar terület, hiszen 1920-ban úgy húzták meg a határt, hogy a falut is az akkori Csehszlovákiához csatolták.
Különös adalék a történethez, hogy Dr. Krepuska Géza gégészprofesszor elérte (egy francia antanttiszt életmentő műtétéért), hogy a Nagykövetek Tanácsa mégis Magyarországnak ítélje Somoskőt, Somoskőújfalut, a bazaltbányát (de a várat már nem) és a Medves-fennsík egy részét. A terület 1924. február 15-én lett ismét az anyaország része.
Az első bécsi döntést követően (Felvidék egy részével együtt) a vár is visszakerült Magyarországhoz, ám a második világháború után ismét Csehszlovákia tulajdona lett. Az egykori Csehszlovákia és a hozzá hasonló műállamok – Jugoszlávia, Szovjetunió, stb… – rég elemeikre hullottak. De a somoskői vár romjain ma is a trianoni átok sötétlik. Évtizedeken át (helyenként ma is) kerítés zárta el Somoskő felől, átjutni csak a közeli határátkelőnél lehetett. Húsz kilométeres kerülő kellett a néhány lépésnyire lévő vár meglátogatásához. Később (igen kegyes szomszédaink) rést vágtak a kerítésen, de így is útlevelet kértek a rövid sétához. Csak a schengeni egyezmény életbe lépése óta látogatható magyar oldalról a vár teljesen szabadon.
A vár alatt álló, kis házikó a Petőfi Emlékkunyhó. Innen indultunk a romok közé. Havas, csúszós volt a meredek ösvény, amely a vár lépcsős bejáratához vezet. Itt már Szlovákiában vagyunk – állapítottuk meg.
Néztük a háromnyelvű táblákat, melyek (többek között) a veszélyekre, és a saját felelősségre is figyelmeztetnek.
A belépői díj euróban van kiírva:
Felnőtt: 1,15 Euró
Gyermek: 0,50 Euró
De ottjártunkkor nem volt pénztár (valószínű, télen díjmentes), és egyetlen látogatóval sem találkoztunk. Később megtudtuk, hogy csak szezonban van belépődíj, és forinttal is lehet fizetni.
Előbb a várkapu lépcsőit megkerülve, az alsó torony romjaira mentünk ki, hogy megtekintsük az “öt-, hat-, hétszögű” bazaltképződményeket. Onnan visszatérve a lépcsős bejárathoz fölmentünk a várudvarba, ahol a meredek kőfalakon-, és a kilátáson kívül túl sok látnivaló nincs. Egyedüli látogatóként kedvünkre barangolhatunk a vulkáni kúpon álló romok között, keresve a legszebb kilátóhelyeket.

Somoskő első várát (a leírások szerint) a Kacsics nemzetség építette a 13. század második felében. Az építéshez a környék jellegzetes anyagát, a bazaltoszlopokat is felhasználták. Az Árpád-ház kihalása utáni belháborúk során a Csák birodalomhoz tartozott, majd 1320-ban foglalta vissza Károly Róbert serege. Az uralkodó a Szécsényi családnak adományozta a várat, akik a 15. század közepéig lakták. A birtokot később a Losonczyak kapták meg, majd az erődítményt a török háborúk idején a végvárrendszerhez kapcsolták, megerősítésére ágyútornyokat és körbástyát építettek.
A török 1554-ben sorra elfoglalta a környező várakat, Füleket, Salgó várát, Somoskő azonban közel 20 évig dacolva a túlerővel, sikeresen kitartott. Ekkoriban élt falai között Losonczy István özvegye két leányával, itt ismerkedett meg velük az ifjú Balassi Bálint, aki Anna iránt érzett viszonzatlan szerelem ihletében írta a Júlia-verseket, a korai magyar nyelvű szerelmi líra gyöngyszemeit.
Íme Balassi egyik legszebb verse, amely e falak között született:

Harminckilencedik ének

Hogy Juliára talála, így köszöne neki:
Az török Gerekmez bu dünya sensüz nótájára

1 Ez világ sem kell már nekem
Nálad nélkül, szép szerelmem,
Ki állasz most énmellettem;
Egészséggel, édes lelkem!

2 Én bús szívem vidámsága,
Lelkem édes kívánsága,
Te vagy minden boldogsága,
Veled Isten áldomása.

3 Én drágalátos palotám,
Jó illatú, piros rózsám,
Gyönyörű szép kis violám,
Élj sokáig, szép Juliám!

4 Feltámada napom fénye,
Szemüldek fekete szénje,
Két szemem világos fénye,
Élj, élj, életem reménye!

5 Szerelmedben meggyúlt szívem
Csak tégedet óhajt lelkem,
Én szívem, lelkem, szerelmem,
Idvöz légy, én fejedelmem!

6 Juliámra hogy találék,
Örömemben így köszenék,
Térdet-fejet neki hajték,
Kin ő csak elmosolyodék.

Az Oszmán Birodalom hadai végül 1576-ban rövidebb ostrom után elfoglalták, így egészen 1593 őszéig lengette a szél a török lófarkas zászlót tornyai felett. Ekkor a helyőrsége a közeledő királyi sereg elől gyáván megfutamodott.
A következő időszakban, jelentős mértékben átépítették védőműveit, például ekkoriban emelték a hatalmas ágyútornyait.
A Rákóczi-szabadságharcban nagyobb szerepet nem kapott, ám az osztrák hadvezetés lerombolásra ítélte. Végül nem robbantották le, hanem ismét felgyújtották. Ettől kezdve katonai szerepe nem volt, szabadon pusztult a település fölött. 1845. jún. 12-én erre járt Petőfi Sándor és a következőket írta róla az Útirajzokban:
„Somoskő nem nagy vár, nem is nagy hegyen fekszik, de bámultam építését, mely gyönyörű öt-, hat-, hétszögű kövekből van.”
A sorsára hagyott vár további romlásának az 1970-es években megkezdett helyreállítási munkálatok vetettek véget, melyek Szlovákia önálló állammá alakulása után sajnálatos módon félbeszakadtak.

Leérve ismét a vár alá, a kis parkba, elbúcsúztunk gróf Batthyány Lajos mártír miniszterelnöktől, és a tizenhárom aradi vértanú méltó emlékművétől. Az utcán egy “VADASPARK” jelzést láttunk, és elindultunk arrafelé, azt remélve, hogy tájra jellemző állatokat látunk ott. A jelzés egy “fogadóközpont” kapujához vezetett, de az sajnos zárva volt (pénteken dél körül). Többszöri csengetésre sem nyitottak ajtót. Ott válthattunk volna jegyet a vadasparkba, ahol a kiírások szerint hazai nagyvad fajok, dámok, muflonok, őzek és vaddisznók láthatók természetes környezetben.
Belépő nélkül csak a vadaspark bejáratáig jutottunk (egy láncon függő nagy lakat állta utunkat) ahol néhány barátságos muflon fogadott minket. Egy-két pillantást vetettünk a távoli várra és visszaindultunk szálláshelyünkre.
A kellemes élménymedencében üldögélve szomorúan beszélgettünk a trianoni békediktátum következményeiről, és annak a minket, magyarokat sújtó, égbe kiáltó igazságtalanságairól.

Mikolai Bertics Mihály jegyzete

Fotók itt láthatók:
http://hallottad.hu/cikkek/somosko-vara