Mikolai Bertics Mihály honlapja

ANNÁCSKA

AnnácskaAnnácska újgazdag szülők egyke csemetéjeként élte kis-fruskaféle napjait nagyvárosi luxusotthonukban. Édesanyja és édesapja is, csak kevés időt tölthettek vele, mivel a családi gazdaság (magánbirodalom) gondjai lekötötte őket a nap huszonnégy órájában. De ott volt neki az őrangyal: Julika, a család alkalmazottja, a nyugdíjas tanár néni, aki a dajkálgatás mellett, vitte- s hozta őt az iskolába, az iskolából, a foglalkozásokra, a foglalkozásokról, akivel együtt tanult és játszott is otthon.
Vidáman és boldogan éltek. Julika nénivel remek volt a tanulás és a játék is, semmiben nem szenvedett hiányt. Szülei minden nyáron elvitték őt messze, meleg tengerekre nyaralni, télen pedig gyönyörű havas hegyi lankákra szánkózni, síelni; így nem egyszer sétált már Párizs és New York korzóin. Látta a világ csodáit: a Gízai Piramisokat, Szemirámisz babiloni királynő függőkertjét, az Epheszoszi Artemisz-templomot, a Rodoszi Kolosszust, az alexandriai világítótorony fényeit, stb.
Egy alkalommal a szülők úgy döntöttek meglepetést szereznek neki, elviszik őt vidékre, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy láthassa, milyen szerényen élő emberek is vannak, és hogy a gyermek, úgymond “a saját bőrén is érezhesse a dolgok értékét”. Kis fejecskéjével idejében felfoghassa azt, hogy milyen sikeresek a szülei és milyen szerencsés családban él ő.
A Túrháton, egy kis faluban, egyszerű családi házában szálltak meg, távoli rokonoknál, ahol Annácska mérhetetlen örömére egy egész hetet tölthettek.
A zsivajgó rokongyermekek társaságában, a selymes rét-, a virágos bokrok-, a madárfüttytől hangos erdő-, a folyó-, az esti kolompszó-, a szabadtűz pattogásának édes varázsában hamar elröpült a hét. Csomagolni, búcsúzkodni kellett és indulni haza. A falut messze elhagyva, útközben az édesapja megkérdezte Annácskát:
– Nos, hogy érezted magad? Mit gondolsz az itt eltöltött hétről?
– Nagyon-, de nagyon jó volt apa! – repdesett a kislány az örömtől – Ugye máskor is eljövünk még?
– Azt láttad, hogy az emberek, milyen szerényen-, nem kevesen közülük pedig, milyen szükségben és szegénységben élnek itt?
– Igen. Láttam.
– És mondd kislányom, mit láttál meg mindebből?
– Azt, apa, hogy nekünk egy kutyánk van, nekik négy. Nekünk egy medencénk van otthon, ők meg egy igazi folyó partján laknak és igazi ladikokban, csónakokban ülhetnek. A mi kertünkből, ha este felnézek az égre, a neonlámpák látszanak, az övékéből pedig a Hold, a Kis Göncöl, a Nagy Göncöl, a Tejút és az összes csillagok. A mi kertünk a falig tart, az övéké addig, amíg a szem ellát. És végül azt is láttam, hogy nekik van idejük beszélgetni, játszani egymással, és hogy boldog családként élnek. Viszont te meg anya egész nap rohantok, dolgoztok és alig látlak titeket.
Az édesapa csak fogta szó nélkül a kormányt, vezette az autót, mire Annácska még hozzátette:
– Köszönöm nektek apa, anya, hogy megmutattátok, milyen gazdagok is lehetnénk!

Mikolai Bertics Mihály