Mikolai Bertics Mihály honlapja

ÁTLAGEMBER-3.

Átlagember_3

Ferenczy Károly – padon ülő férfi

A háttérből figyelő átlagember vagyok, a kispadon kuporgó, fejét kezébe temető, néha csak az ujjai közül kipislogó, soha nem babérra törő, szürke eminenciás. Teremtéskor fa szerettem volna lenni, amiből bölcső, ház, istálló, jászol, bárka, kereszt, vagy koporsó készül. Terebélyes fa az útszélen, amit ősszel (ha már fölösleges a lomb, az árnyék), csak úgy, egyszerűen balta élre vágnak, tűzre dobnak és melegednek nála az emberek.
Jelentéktelen, de egyszersmind óriási jelentőséggel bíró fa. Viszont itt és most, a Teremtő akaratából, minden jó és rossz tulajdonságokkal megáldott racionális lény vagyok; átlagember, csupa szem és fül… csupa hallgatás.
Voltam eleven gyermek, egyszerre cserkész és kisdobos. Majd lettem tömeghalmazú dolgozó nép, olykor elégedetlenkedő csőcselék, kulák, osztályidegen, vérét hullató-, ismeretlen harcos, halálra ítélt és jeltelen sírba temetett névtelen, földet rengető „sereg”.  Időnként (négyévente) ha csak pár napra is, de tisztelt állampolgár, és kedves választópolgár vagyok. A cél miatt folyamatosan átértékelem az eszközt, mert ha ma (a választásokig) éhen halok, ki fizeti meg az adót és miből élnek meg a bőrömre licitálók?
Kissé moderálva, úgy is kérdezhetném: „ki viszi át a demokráciát a túlsó partra”?
Apropó, “demokrácia”:
“A demokrácia görög eredetű szó, a démosz (nép) és kratein (uralom) szavakból jött létre. Jelentése: népuralom. Alapelve, hogy a társadalom tagjai közötti minden nemű hatalmi kapcsolat azokban gyökerezik, akik engedelmeskednek és nem azokban, akik parancsolnak. Mivel mindenki maga dönti el, hogy engedelmeskedik-e vagy sem, csak akkor fog engedelmeskedni, ha azt előnyösnek ítéli. A demokrácia egyik legmeghatározóbb sajátossága a szólás- és véleményszabadság. A vezetőket a nép választja, a koordinátorok csak megbízottak lehetnek, akiket időlegesen, visszavonhatóan és körülírt hatáskörrel választanak meg, feltételezve a kompetenciájukat. A demokráciát a törvények uralmának kell jellemeznie, és a vezetőknek csak az ezek által biztosított keretek között van hatalma…”
( Forrás: http://politikapedia.hu/demokracia)

A háttérből figyelő átlagember vagyok, a kispadon kuporogva, fejemet a kezembe temetve, elgondolkodom azon, hogy, akik 24 éven át (az én megbízásomból is) vezették a hazámat vajon ismerik-e a fenti megfogalmazását ennek a régi, görög eredetű szónak? …Eltűnődöm, hogy azokon a napokon, amikor a hétköznapi szürkeségből, négyévente, tisztelt választópolgárrá avanzsáltam, helyesen választottam-e?
Ha mérlegre teszem a kitűzött célt és a megtett utat, akkor elszomorító következtetésre jutok: NEM.
Rá kell döbbennem, akikről azt hittem, hogy (a demokrácia elvei szerint) engedelmeskedni fognak és szolgálnak majd nekem, nekünk, azok a legtöbb esetben elhatalmaskodtak felettem és parancsolók lettek. A törvényeket – nagyon sokszor – saját érdekeik szerint hozták meg, kiszolgáltatva ezzel engem a Mammon kufárainak, az idegen érdekeknek, s a “piaci farkasoknak”.
Kezdetben – megválasztásukig – szépen beszéltek, majd a hatalom birtokában, rútul cselekedtek velem.  Ami pedig a fogalom-, vagyis a demokrácia egyik legmeghatározóbb sajátosságát-, a szólás- és véleményszabadságot illeti, mit ne mondjak: nagyon sok sebből vérzett. Néha az a döbbenet ért, hogy a görög eredet az évek során, az általam megválasztottak értelmezésében félre sikamlott és az úgynevezett “népuralomból” pénzuralom, azaz hatalmi uralom lett, amit egyszerűen a pártok diktatúrájának neveztem el. A megválasztottak időlegessége még úgy ahogy működik, de a visszavonhatóság már eleve sem volt alapja az “én demokráciámnak”. Miért nem? Mert a hatalomra jutottak kezdettől úgy alkották meg a rájuk vonatkozó törvényt, hogy bebetonozódhassanak a jó állásokba… a hatalomba.

Közelednek a választások. Az agyaraikat vicsorító s fogaikat csattogtató farkasok, mind-mind újra itt vannak, gyülekeznek a “húsosfazék” körül; bárányra vetkőzve állnak a porondon. Mézesmadzagaikat húzgálva ajánlják magukat, szolgálataikat nekem, a “tisztelt” választópolgárnak. Csupa régi arcok – alig van új közöttük. Többen “ifjú kommunistákként” már az átkos rendszert is kiszolgálták. Most kezes bárány módjára kolompolnak és bégetnek a vezérürükké vedlet ordasok…
Alig pár esztendeje bevallották, hogy hazudtak nekem, nekünk. Regnálásuk alatt az adóforintjainkból korábban megépített víz-, gáz- és villanyhálózatunkat az általuk “privatizálási törvény” alapján idegeneknek játszották át, kótyavetyélték el, akik azóta is sarcként hajtják be az egekbe emelt fogyasztói díjakat. A mondva csinált “csődeljárások” leple alatt (az általuk hozott törvényekkel) lopták el a javaimat, az utolsó falat kenyeremet s kergettek öngyilkosságba.
Könnygázzal s kardlapokkal zavartak haza a térről, mert tetteiket számon mertem kérni; lemondásukat, visszahívásukat követeltem, skandáltam, szólás- és véleménynyilvánítási jogaimmal élve. De ők akkor levertek a földre, bakancsaikkal, csizmáikkal megtapostak, gumibotokkal vertek. Lábbal tiporták a kezemből kitépett szentséget, a nemzeti zászlót. Kilövették a szemeimet, és lakatot kényszerítettek a számra, hogy kamu helyett is csak hamut mondhassak.
A háttérből figyelő átlagember vagyok, a kispadon kuporogva, fejemet a kezembe temetve, a múltból okulva, most majd elgondolkodom azon, hogy kire is bízzam a hazámat s benne magamat.

Mikolai Bertics Mihály