Mikolai Bertics Mihály honlapja

HALLGATOM A RÁDIÓT 4.

hallgatom a rádiót– Egy kis múltidéző –

Teszek-veszek a dolgaim közt és hallgatom a rádiót – az MR1 adót. Amióta a bemondó így mondja be: „EMEREGY”, azóta ezen a mondókáján mindig kiakadok. Régebben Kossuth Rádió – Budapest volt a becsületes neve. De az „ügyeletes politika” ezt is megváltoztatta – talán Kossuth neve miatt – és azóta ott a székes fővárosban, Budapesten már nem hajlandó kimondani és kimondatni azt a szót sem, hogy „MAGYAR”, ami a rövidítésből következne: Magyar Rádió 1.
Hallgatom a rádiót, épp betelefonálós műsor megy; figyelek a hangra:

„Halló! Én vagyok adásban…? Igen…? Halló…! Csókolom! Itt Kovács Pistike beszél! Én vagyok az akinek még régebben a Gabi bácsi azon az óriásinál is óriásibb-, három madaras plakáton szebb jövőt ígért! Tetszenek rám emlékezni ugye? Én akkor úgy-, de úgy örültem! Boldog voltam, mert kaptam csokit…, meg fagyit… és biciklit is ígértek… de biciklit nem kaptam! Pedig az a bácsi, meg a többi bácsi, és a kiabálós néni is azt mondta, hogy ők nem hazudnak, mert azt nem szabad! Az nagyon-, de nagyon csúnya dolog! Legalább annyira csúnya, mint csalni és lopni…
Ó, igen, én vagyok a Kovács Pistike! Igen…, én! Tudtam, hogy még tetszenek rám emlékezni! Igaz, azóta már pár évvel idősebb lettem, de nagyobb nem, mert mintha egyre esnék össze – arányosan az apu keresetével – most éppen beleférek egy nagyobb cekkerbe, ha kicsit összehúzom a lábaimat. Kérdeztem az aputól, mert már megint van egy csomó óriási plakát, madarakkal, tulipánnal, szegfűvel, naranccsal és egyéb krix-kraxal, hogy hol van a biciklim? Erre az apu elkezdett ordibálni, hogy milyen bicikliről gajdolok, lehetne már elég eszem ahhoz, hogy ilyen válságos időkben ne követelőzzek. De az anyu szerint ennek is én vagyok az oka, mert amilyen hülye gyerek vagyok mindenkinek mindent elhiszek. És azt is mondta még az anyu, hogy hagyjam már azt a biciklit a francba, mert, a hitegetők is mind érdekhajhász mammonkufárok egytől, egyig. Már azt sem lehet elhinni, amit kérdeznek, nem hogy azt, amit ígérnek vagy mondanak!
Tessék mondani, mi az a mammonkufár? Valami csaló vagy ilyesmi? Szerintem anyunak nincs igaza! Meg is mondtam neki, hogy ne féljen, majd meglátja, jönnek haza az Európai Parlamentből és zsákszámra hozzák majd a pénzt, és ott fogják osztogatni-, mit osztogatni(?), szórni a Kossuth téren, a Parlament előtt! Erre az apu jól nyakon vágott és azt mondta:
– Pistike, te nagyon hülye gyerek vagy, azt hiszed, hogy odaférünk majd a kordonoktól?!
Szóval tetszenek emlékezni már? Én vagyok az a Kovács Pistike, akinek pár éve a Gabi bácsi szebb jövőt ígért! Csak azt nem értem, hogy most meg miért a gárdista bácsik köszöngetnek így: Szebb jövőt!? Lehet, hogy igaza van az apunak és tényleg nagyon hülye vagyok.
Halló…! Halló…! Amúgy had kérdezzem már, tetszenek tudni küldeni nekünk egy sátrat? Hogy minek nekünk a sátor? Hát… azért, mert holnap ki kell költöznünk a lakásból, elárverezik rólunk…. Hogy, kinek és hova tessen küldeni? Hát nekem, a Kovács Pistikének ide… bárhova Magyarországra!”

Hallgatom a rádiót. Eltűnődöm a Kovács Pistike hangján és fura gondolatok futnak agyamon át; ugyanis, ha Kovács Pistike felnő, túljut az érettségin és felvételt nyer az egyetemre, soha többé nem fogja boldogan a feje fölé emelni Gárdonyi művét. Mert soha többé nem fog hallani róla. Magyar szakos hallgatóként abban a felsőoktatási rendszerben bizonyosan nem, amelyet a neki biciklit ígérők megterveztek és számtalan csúsztatással, furfanggal, retorikával végül sikeresen és „önkéntesen” bevezettettek a hazai felsőoktatásba. Magyar szakosként Kovács Pistike sok-sok amerikai irodalomelméletet és amerikai kultúratudományt fog hallgatni. Megtudja majd, miért olyan a pörköltmogyorós pléhdoboz, ahogyan kinéz, miért nincs sem mű, sem szerző, csak „kommunikáció”. A fejébe öntik, hogy a nemzeti kultúra csak „konstrukció”, melyet egyes alultájékozott, felvilágosulatlan, magyarkodó emberek még mindig káros módon hisznek és ősi hagyományként művelnek. Látni fogja miért sajnálatos, hogy egyesek még mindig a nemzeti művelődés hitében gondolkodnak a multikultúra helyett. Éreztetni fogják vele, hogy magyarul tudni és beszélni csak egy szükséges rossz. Meg fogják neki tanítani, hogy Gárdonyi egy feledésbe veszett író, és csak az adott korszak hamis ideológusaként volt képes olyan alsó rangú művet írni, mint az Egri csillagok. Tanulni fog klasszikus magyar irodalmat összesen két félévben 3-3 órát, ezalatt végig fogja olvasni Kazinczytól és Csokonaitól Vörösmartyn, Petőfin, Arany Jánoson át Jókaiig és Mikszáthig a korszakot, s miután rájön, hogy ez ennyi időben (órában) nem lehetséges, boldogan fogja a feje fölé emelni a kapott vagy megvásárolt tartalmi kivonatokat, melyeket soha nem fog megérteni. Tapasztalni fogja, hogy a tanár nem kérhet számon rajta semmit, mert ha így tesz, a következő félévben nem lesznek hallgatói, és tanári állása megszűnhet.
Aztán mire felnő a Kovács Pistike megtanulja, hogy bátorság, kitartás, erkölcsi tisztaság nincs, hogy a törvénytelenséget a kommunikáció és média útján törvényessé csűrik-csavarják, mossák, hogy a nagy dolgokhoz nagy csalásokon keresztül vezet az út, hogy az igazán nagy “cselekedetek” legfeljebb napi szenzációkká érhetnek. De leginkább azt tanulja majd meg, hogy az Egri csillagokból Dobó Istvánt, Bornemisza Gergelyt és Török Bálint urat addigra már a neoliberális európaiság leszavazza az esélyegyenlőség és személyiségi jog jegyében, valamint, hogy a török szultán tagadását is törvény tiltja, rossz szóval illetni pedig nem csak rasszista megnyilvánulás, hanem 3-tól 6 évig börtönnel járó bűn; a nagy tüzes kerék pedig egy egész világot felháborító barbárságnak, terrorizmusnak minősül. Sőt, az is lehet, hogy Dobó uramék valamiféle óriáskaszinó építésének érdekében, kiemelten fontos üzletet kötnének Eger várára, amit egy egész ország diadalként és győzelemként tapsikolva ünnepel.
De tegyük fel, hogy Kovács Pistike, ha felnő nem lesz magyar szakos, a Harry Potter helyett elolvassa majd az Egri csillagokat, csak úgy gyerekmódra, ahogyan annak idején mi is olvastunk. Bornemisza Gergely, Török Bálint, Dobó István megdobogtatja a szívét, valami eszményféle fogan meg a lelkében, és érni kezd benne a vágy, hogy ő maga is valami hasonló nagy dolgot cselekedjen, ha megnő. Megfogan benne, hogy a hit, a tudás, az akarat, a bátorság, az igazság, a kitartás, az erkölcsi tisztaság a lehetetlent is legyőzi; még a Harry Pottert is.

Mikolai Bertics Mihály