Mikolai Bertics Mihály honlapja

SZÜLETÉSNAP

SzületésnapKét hete volt a  születésnapom. Nem éreztem ám magam valami fényesen.
Lementem reggelizni. A feleségem azt sem mondta: Jó reggelt, nemhogy Isten éltessen. A gyerekeim sem szólaltak meg, hidegen hagytak.
Úton az irodába már egészen levert voltam. Bementem az ajtón, Julcsi, a titkárnőm felállt és így szólt:
– Isten éltesse sokáig, főnök!
Na, ettől egy kicsit mindjárt jobban lettem. Legalább egyvalaki nem felejtett el!
Délig dolgoztam. Pontban 12-kor Julcsi bekopogott az ajtón és azt mondta:
– Főnök, ma van a születésnapja, menjünk el ebédelni, csak mi ketten!
Elfogadtam. De nem a szokásos étterembe mentünk, hanem egy hangulatos kis falusi lokálba, ahol mélyebb a nyugalom és ahol egy kicsit magunk lehettünk.
Ittunk két Martinit és elégedettek voltunk az ételekkel is. A visszaúton Julcsi azt mondta:
– Tudja főnök, olyan szép ez a mai nap, és ma van a születésnapja is. Ne menjünk még vissza az irodába, inkább ugorjunk fel hozzám és igyuk meg ott a délutáni kávét!
Nem ellenkeztem. Felmentünk hát, a titkárnőmhöz és kávé mellett megittunk még két Martinit, majd kényelmesen elszívtunk egy-egy cigarettát.
Kis idő múlva Julcsi így szólt:
– Ha Önt nem zavarja, felveszek valami kényelmesebbet. Csak beszaladok a hálóba, és azonnal itt vagyok.
Néhány perc múlva valóban jött is. Kezében egy hatalmas születésnapi torta volt és követték őt: a feleségem, a gyerekeim, valamint a közelebbi munkatársaink a „Boldog, boldog, boldog születésnapot…” énekelve. Én pedig ott ültem a heverőn, és… a zoknin kívül semmi sem volt már rajtam!

Mikolai Bertics Mihály