Mikolai Bertics Mihály honlapja

ÜNNEPI MOSOLY

evésSzent István napja, s az új kenyér ünnepének alkalmával sokan felkeresték az egyik kisvárost a környékről. Miután elhúzódott a megemlékezés, a világi szónokok beszéde, a papok nagyon megéheztek. Egyikük megkérte a kenyérszentelő társukat, hogy amennyire csak lehet, fogja rövidre a szertartást, a szent beszédet. Mivel már ő is éhes volt, nem sokat kérette magát. Pár bevezető szó után következett a prédikáció, amely így hangzott:
– Kedves híveim! Tavaly, amikor ugyanezen a helyen prédikáltam nektek Szent István életéről és az Ő csodáiról, mindent elmondtam, amit a szent könyvek megörökítettek. Biztos vagyok benne, hogy figyeltetek és még emlékeztek a szavaimra. Értesüléseim szerint azóta Szent István nem tett semmi újat, tehát nincs semmi új, amiről beszélnem kellene… Imádkozzatok!
És ezzel véget ért a kenyérszentelés. Jöhetett a rég várt, ünnepi lakoma. /Forrás: vicctanya.hu/