Mikolai Bertics Mihály honlapja

AZ ISTENEK ÁRNYÉKÁBAN

Antológia

A Beregi Gazdakör És Független Alkotók
Társulata antológiája.

ISBN: 963 86307 6 0

Kiadó: NAP Alapítvány

 

Budapest – 2003

 

Részletek az antológiából:

Mikolai Bertics Mihály:

TEMETŐHEGYEK

Kelet vesszőitől sebes háttal
tanulom most a Nyugat-leckét,
temetőhegyek oldalából
sarjad a könyv, a szó, a szentség.

A temetőhegyek oldalából
nyújtóznak felém csontos kezek,
nem tud a múlt jelenné válni;
…nyög, s az idő torkán reked.

Visszalapozok: csak kövek, kövek;
Épp szétvert templomát építi
hét vezér legendás nemzete,
s az ének már lelkét tépi ki.

Most száműzve végleg verseibe:
poéta, énekes, mindahány
csonthalom-oltár előtt térdel,
imára dől éjnek-évadán.

Kozmikus viharban hadakozó
látnokok, táltosok szent helye,
csillagok szikra-horizontja,
a serkedő fűnek ereje

tartja még ébren a Hiszekegy-et,
s a keresztre szegelt két lator;
Temetőhegyek oldalában
– a mélyben – valami zakatol.
*

HAZÁM

Leheletnyire zabolázott,
(megtorolt) csatakiáltások,
nedves pillák alá csukott
messze-kék ég,
színvak-fehér kettős kereszt,
élő-zöld hármas halom,
füstölgő rom,
aranyba vert képmások,
színehagyott,
hétsávos hadi-lobogók,
lábhoz fektetett:
leffentyűs dzsidák,
véres szablyák,
címeres pajzsok
mérik földednek drága árát
hősök vérének mércéjével.

Hánykolódó Sors-tengered
bordatörő sziklazátonyán
egyre halkul
az ének visszhangjának
szakadatlan trubadúrja.
Árnyékká csupaszodott,
szemgödrös arcok,
cserepesre száradt ajkak,
imára kulcsolt kezek
fohászkodnak
kifosztott Kárpát-oltárodnál;
– Áldoz a nép:
Elhalón fuldokló
miatyánknyi beszéd.

Fegyver tokjában,
vér tág erekben,
halott sírjában,
kő kövön pihen;
– Béke van!
*

ANYÁM
– emlékedre –

Ádám- és Éva-örökségből
szültél vajúdva – nemcsak lettem –.
Kígyó szisszent az anyatejből;
ősi átok – hát bűnbe estem.

Most hadakozok jóval, rosszal,
s a létért vívott örök harcban
csak sóhajod, csak fohászod óv;
nincs más vértem, sem más hatalmam.

Esőnyi szitkok záporában
ír-magvam, mit benned vetett el
az Isten – e kőrepedésben –
fényre tör, és gyökeret nevel.

Holt időben élő pillanat
végzetes táncot, ritmust penget,
fény-ágyra fekvő hajnalok közt
villan, s kialszik – úgy vág rendet.

Legyőzném, de már lehetetlen;
– egy életet is rááldoztam –
szögek sebétől vérző testem
a küzdelemben meg-megtorpan.

Avarrá hullott napok, évek
holt paplana terül e rögre;
– Itasd csak „borod” Mámor-isten! –
nyöszörgöm nyögve, könyörögve.

Ágyad oly mélyre vetve – alszol,
a vágy is szundít benned,  s a lét
tej-fehér, örök végtelenjén
már fájdalmad is aludni tért.
*

ÓDA

Rohantam; űztek téboly vágyak,
s ottfelejtettelek verseimben.
Sajogj csak álom – ébren vagyok –
már közhelyé feslett benned minden!

Metaforák közt térden járva
kereslek azóta, de csak avar
zörög az aljban, s nem talállak;
a mesék szelleme agyonszaval.

Eltemetlek hát mindörökre
a sorok közt ejtett sóhajtásba.
Üresen kong a vágy, s az idő
lidércet költ, mint íratlan fáma.

Ódádat éneklő mindenszentem
beteg, haldoklik; hangja halk, rekedt.
Amim maradt, azt Isten adta,
Övé a juss, – hogy adhatnám neked?

Költő, csavargó életemnek
vajúdó vágya benned ég, ragyog;
általad s általam némul el,
vagy él e dal, és lesz a legnagyobb.
*

Kölcsönözhető az Országos Szechenyi Könyvtárban, valamint a vásárosnaményi Balázs József Városi Könyvtárban is.

Hátsó borító