Mikolai Bertics Mihály honlapja

1956 EMLÉKÉRE

1956_2014Vannak évszámok az egyetemes és a magyar történelemben, amelyeket mindenki ismer. 1956 ilyen évszám. Úgy is mondhatni, hogy ezt az évszámot a magyarság lefoglalta magának.
Ötvenhat! Ezt a számot harsogta a fegyőr, miután az arcába vágott a cella ajtajában. Ezt a számot ordítozták Kádár verőlegényei vallatáskor. Ezt az évszámot írta fel a bíró a halálos ítéletekre. Ez a szám volt az oka, hogy évtizedekig hiába kért útlevelet. Ez a szám beleégett nem csak sokak szerencsétlen sorsába, hanem a hazáéba is. Ha ma már csak annyit mondunk: 56, az a világon mindenütt ugyanazt jelenti: Magyarország és szabadságharc.

*

LÁTOMÁS

Lovak vágtatnak, vad lovak,
rohamra kész harcosok kezében,
odafent az ég áll csatasorban,
a Föld, idelenn, maga az éden.
Itt csend honol. Néma, holt kövek,
szobrok kebléből nyíló oltalom,
csak a trombitás angyalra várnak:
a szakadó ég s a földi nyugalom.

Lovak vágtatnak, vad lovak,
arccal a Földnek, épp ügetve,
s amíg a csodán gondolkodunk
feltűnik Isten sziluettje;
a Nap mögött, a horizonton,
mint fényes pont a fényes ponton,
villámok vezetnek felőle, felénk,
szakad az ég, szakad az ég!

Lovak vágtatnak, vad lovak,
a felhőfalon áthat a fájdalom,
mindannyian porból porszemek
vagyunk – de talán álmodom -.
Hegyeink s völgyeink már puszták,
sós földünk, szikes és sivár,
kígyó szisszen a kő alatt:
– Enyém a vár! Enyém a vár!

Lovak vágtatnak, vad lovak,
a hősök meghaltak előre,
vérük, mint megannyi forró láva,
beolvadt rég az utcakőbe,

s az eső azon csordogál, oson,
hadba igyekvőn, át a városon;
utcák szélén issza a homok,
sebtében torra, szent szavakra
gyűlnek a siratóasszonyok.

Lovak vágtatnak, vad lovak,
szemükben ég a haragvó idő,
most megmérnek és megmérettetünk;
– kit levágnak ma, harmadnap kinő -.
Vedd le sarudat, maradj csendben!
Forog a föld, még nincs vége,
addig strázsálunk így felette,
míg álmos őreink zárt szemében
feltűnik Isten sziluettje.

Mikolai Bertics Mihály – Egyedül ketten / 173. old.