Mikolai Bertics Mihály honlapja

ANYÁK NAPJA

 anyaknapja                              – Látomás –

…Ott látom őket kimondhatatlan szeretettel bölcsőkre borulva, szendergő, fürtös fejű csecsemők fölött, akiknek ártatlan orcáik mosolya a meleg anyai csókból fakad.
„Az égi társakkal, az angyalokkal játszik!” – mondják ilyenkor: pedig nem!
Az édes anyai szív szeretetének kisugárzása az ami érleli a mosoly pírját, mint enyhe napsugár amikor beragyogja a virág félig kinyílt bimbóját.
Ott látom őket a szenvedő gyermek betegágya mellett, nyájas tekintetüknek biztató fényével álcázva szívükben a szorongás viharát s mintha a gyermeki testben egyszerre megszűnnének a gyötrő fájdalom nyilai. A halvány orcácskán a nyugalom derűje pirkad: ,,Az orvosi tudomány hatalma ez!” – mondják ilyenkor közönségesen. Pedig nem! Az édesanya szeretetének hatalma az amelynek leheletétől, mint a tavaszi szellő langyosságától, életre kelnek a beteg virágocskák, enyhülés, nyugalom és remény száll a gyermeki szív mélyére.
Ott látom őket a hű férjek oldalán, amint összetörve állnak azok, komoly tekintettel, szótlanul, vállaikon az életterhek roskasztó súlya, szemeikben a hitnek tört sugara.
Mondják: ,,Az acél-kemény férfijellem teszi ezt!” Pedig nem! A hű, önfeláldozó nőnek biztató, életet, reményt keltő szeretetétől van ez mind.
A völgyben csönd és homály uralkodik, a magas sziklákat napsugár aranyozza be. A hajlatok keblében kinyílt virágok illata föl-, a fény felé óhajt emelkedni a szellők szárnyain. Az anyai szív édes illata is így emelkedik a magasba és így follya körül a szeretet sziklák tündöklő ormait. Az anyai keblekből fakadó végtelen őserő is így emelkedik föl az örökkévalóságig, s míg körülötte minden háborog, addig ő biztos nyugalmat áraszt, ahol a háborgás megnyugvássá, a békétlenkedő zúgolódás odaadássá, a kétségbeesés reménnyé, a jajgatás pedig énekléssé változik.
Ott látom őket gyermekeikben s gyermekeikért élni. Méltósággal, szeretettel, de tiszteletet parancsolva igyekeznek betölteni hívatásukat. Körülöttük elnémul a nyomor jajkiáltása, fölszárad a kesergők könnye, mosolyogni tanulnak a boldogtalanok, menhelyet találnak az árvák és az elhagyottak.
Ott látom az anyát büszkén viselni koronáját, intézkedik, rendel, számon kér mindent házánál, ő a központja a családnak, vezérlő lelke, éltető szelleme övéinek, s aki ölébe pihenni tér, van számára enyhítő vigaszszó, van kéz amely szeretettel öleli és simítja el a gond redőit homlokán.
Menjetek! …Menjetek és köszöntsétek Őt, ti magatok is!
Vigyétek és szórjátok lábaihoz a tisztelet adóját!
Menjetek ti szerető szívek, érző lelkek a családi hajlékba, keressétek fel a hű, gondos anyát, s szelíd lelkének fényénél felélednek elhervadt reményeitek, megvigasztalódnak búba borult napjaitok, meggyógyul beteg szívetek!

Mikolai  Bertics Mihály