Mikolai Bertics Mihály honlapja

APÁM

A porodból nőtt fák földig hajolnak,
– keresztek alatt alszik a táj –
egy pléh-Krisztus őrzi örök álmodat,
gyertyák pislognak sírodon, apám.

Máglyát gyújtok a dombok dalából,
halljad hő zengését odaát,
és melegedj ha számodra az Isten
csak jég-Babilon árnyakat talált.

Nem tudom mi volt utolsó szavad;
egy furcsa szél felrepült veled,
örökkévalóságunk unt világát
most átjárják az ősi rejtjelek.

Olyan lett arcod mint a hóesés,
láttam vásznát, miként szakadt el;
hideg obulus takarta szemedet,
hogy csókja legyen rajta a lepel.

Felhőkön jársz – már könnyű a terhed,
s míg Hadésznak a végzet kiad,
mosolyod melegét idézi vágyva,
lehunyt szemekkel, imát mond fiad.

Mikolai Bertics Mihály / Egyedül ketten – 162. old.