Mikolai Bertics Mihály honlapja

PORAIMBAN

poraimban xOtt leszek majd az út menti fákban,
ahol a lomb össze ér,
csokrot köt a hajnal fénytörése
puszpángból, ha fúj a szél.

Puha, gyöngéd hullámzással,
illattal áraszt el engem,
bűn és titok felfedése
nyílik ki tenyeremben.

Derékig ér ott az álom,
nem akar kővé lenni,
– szélmalom csapkodó szárnya –
őt kell majd eltemetni.

Röpke sóhajsuhanás,
érzelmek, néma játék;
virágzás, ősz, hervadás,
csak árnyék, árnyék, árnyék…

Ott élek majd az út menti fákban,
ahol mindenki elhalad –
szemek: lesütött szemek,
szavak: elrejtett szavak.

Mennykőt kergetek, recsegve, égve,
ha arra jár az Isten
és viharfelhőit ostorozza,
hogy végleg elveszítsen.

Mikolai Bertics Mihály
/ Egyedül ketten – 146. old. /