SZÉLMALOMTÁNC

“Jöjjön el a Te országod!”

– Mikolai Bertics Mihály verse –

Az idő döcög tova csendesen,
mint vonat, ha megremeg a sín,
megyünk a lázas ég alatt,
a lezárt szemek álmain.

Kopár és magas a hegy,
rögös az út, a kereszt is nagy,
ó, ritkítsd ostorod csapását,
Miatyánk, aki a mennyekben vagy.

Örülni minden rezdülésnek,
átlépni hátas hegyeket,
taníts meg minket, Uram;
szenteltessék meg a Te neved.

A régi partok lassan tovatűnnek,
ajándék az élet, zálog;
segíts, ó, segíts forgatni a szelet;
jöjjön el a te országod.

Míg el nem hervad szívünkben a nyár,
sápadt felhőkben a Hold,
nyitott szemekben a kósza fény;
legyen meg a Te akaratod.

Hitünkben él minden valósága
a názáreti ácsnak, babérja tövis,
forgolódunk a korhadt kereszten;
mint a mennyben, úgy a földön is.

Vére, bűneinket mossa rég,
minden titok felettünk e fa,
nem elég a csöndes szeretet;
mindennapi kenyerünket
add meg nekünk ma.

Nyelvünk olyan, mint a réz garas,
a fények is pénzről beszélnek,
hasunkba bort s kalácsot tömünk;
bocsásd meg vétkeinket.

Kezét mossa a sok Pilátus,
felkentünk is hitszegő lett;
bocsásd meg, Uram, gyarlóságunkat;
miképpen mi is megbocsátunk
az ellenünk vétkezőknek.

Ábel most épp Káin oldalán
késeket élez – jaj, a béke
elvérzik első gondolatban;
ne vígy’ minket kísértésbe.

E szélmalom táncban, Istenem,
most áldás kellene, nem ostor,
olvass fejünkre bűnt és hibát;
de szabadíts meg a gonosztól!