Mikolai Bertics Mihály honlapja

VIRÁGVASÁRNAP

Virágvasárnap4Bevonulás Jeruzsálembe

– jegyzet –

“…És mikor közeledtek Jeruzsálemhez, és Bethfagéba, az olajfák hegyéhez jutottak vala, akkor elkülde Jézus két tanítványt, és monda nékik: Menjetek ebbe a faluba, a mely előttetek van, és legott találtok egy megkötött szamarat és vele együtt az ő vemhét; oldjátok el és hozzátok ide nékem. És ha valaki valamit szól néktek, mondjátok, hogy az Úrnak van szüksége rájuk: és legott el fogja bocsátani őket. Mindez pedig azért lett, hogy beteljesedjék a próféta mondása, a ki így szólott: Mondjátok meg Sion leányának: Ímhol jő néked a te királyod, alázatosan és szamáron ülve, és teherhordozó szamárnak vemhén.
A tanítványok pedig elmenvén és úgy cselekedvén, a mint Jézus parancsolta vala nékik. Elhozák a szamarat és annak vemhét, és felső ruháikat rájuk teríték, és ráüle azokra. A sokaság legnagyobb része pedig felső ruháit az útra teríté; mások pedig a fákról gallyakat vagdalnak és hintenek vala az útra. Az előtte és utána menő sokaság pedig kiált vala, mondván: Hozsánna a Dávid fiának! Áldott, a ki jő az Úrnak nevében! Hozsánna a magasságban!
És a mikor bemegy vala Jeruzsálembe, felháborodék az egész város, mondván: Kicsoda ez? A sokaság pedig monda: Ez Jézus, a galileai Názáretből való próféta…” Máté 21,1-11.

viragvasarnapx

Jézus bevonulása Jeruzsálembe – Fecske Orsolya aquarellje

A húsvét előtti vasárnapot nevezzük Virágvasárnapnak, a keresztény ünnepkörben ez a nap a nagyhét kezdete. Jézus ezen a napon vonult be Jeruzsálembe a kereszthalála előtti vasárnapon. Az ókorban szokás volt, hogy az arra méltó személyek útját valamilyen módon feldíszítsék, befedjék. Mind a négy evangélium szerint az emberek megadták Jézusnak is ezt a tiszteletet. Máté, Márk és Lukács apostolok szerint a felsőruháikat az útra terítették és gallyakat vágtak a fákról, János az egyedüli, aki pálmaágakról ír.
A pálma a győzelem és a diadal jelképe. Ezért az ünnep neve több nyelven pálmavasárnap (latinul Dominica palmarum, németül Palmsonntag, olaszul Domenica delle Palme). Mivel az európai országok többségében nincsenek pálmák, az ünnepléskor a pálmaágakat itt fűzfa vagy más fák ágaival helyettesítették.
A katolikusoknál, ezen a napon, a templomban barkaszentelést (a magyar néphagyomány szerint rontás, betegség, vihar, jégeső ellen), barkás bevonulást vagy körmenetet szokás tartani.
Jézus bevonulásának útvonala az írások szerint Betániából az Olajfák hegyén és a Kedron patak völgyében vezető országúton át, majd az Aranykapun keresztül vezetett, célja pedig a jeruzsálemi templom volt. Szamárháton érkezett, és a nép ünnepléssel fogadta. Mind a négy evangélium arról ír, hogy „Hozsanna Dávid fiának!” felkiáltással fogadták, ami arra enged következtetni, hogy az akkori népek, ott, a „messiás királyt”, a római uralom alól való felszabadítót várták benne, de Jézus nem kívánt azonosulni a politikai felhangokkal.
A híres emberek: uralkodók, királyok, elnökök érkezése mindig vonzza a tömegeket.
A Názáreti Jézust, a világ legfontosabb személyének érkezését is, azon a vasárnapon, nagy tiszteletadás várta Jeruzsálemben. A Szentírásban olvashatjuk, hogy Ő a Királyok Királya és mindenható Isten Fia. Érkezésekor ünnepelte őt a város, de ugyanaz a tömeg nem sokkal később már azt kiáltotta, hogy „Feszítsd meg!” Habár Ő volt, és maradt máig, minden idők leghatalmasabb uralkodója, aki Jeruzsálembe valaha is megérkezett, és a Föld bármely országába megérkezhetett volna; nem uralkodói, nem királyi pompával, nem drága limuzinon érkezett, csak egy egyszerű szamárcsikó hátán jött el hozzánk. Tiszteletére nem volt tűzijáték és légi parádé sem, csupán pálmaágakat lengettek és terítettek lábai elé az út mentén álló emberek. A ruházata, az öltözete sem volt drága posztó vagy szövet, egyszerű vászonból készült, mégis az emberiség történelmében, ez volt minden idők legfontosabb bevonulása.
Nem mintha azelőtt Jézus nem járt volna Jeruzsálemben. Addigi életében többször járt már ott, de ez utolsó jeruzsálemi bevonulása nagyobb jelentőséggel bír. Ezért is emeli ki ennyire a történelem, ezért is ilyen fontos nekünk ez az esemény. Jézus az Atya akaratának teljesülése miatt érkezett a városba. Öt nappal kereszthalála előtt. Pontosan tudta mi fog vele történni, minek kell beteljesülnie, hogy a világ bűneit Isten eltörölhesse.
Jézus nem véletlen érkezett a szamárcsikó hátán. Akkor szokás volt, hogy a bírák ló helyett, szamárháton utaztak, jelezve ezzel, hogy ők nem viselnek hadat, hanem a békesség igaz hordozói. Tehát a szamárháton érkező Jézus jelezni akarta, hogy Ő most mint bíró érkezett; a legigazabb bíró, aki csak létezhet a világon.
Istennek Fia, ezen a jeles vasárnapon, úgy is jött el, mint húsvéti Bárány, Isten Báránya, a tökéletes, szeplőtlen, bűntelen áldozati bárány, aki feláldoztatik a világ bűneiért. Az ószövetségi törvények szerint, Isten a bűnt úgy bocsátotta meg, hogy minden évben egyszer az emberek, a főpap számára, egy hibátlan, egészséges, tiszta állatot vittek, aki a hívek nevében – vérontással – feláldozta azt, vérüket pedig az oltárra hintette. Ha Isten elfogadta az áldozatot, akkor az oltárról tűz csapott fel, és felszárította az áldozati vért, jelezve ezzel a bűnnek bocsánatát.
Jézus eljövetelével erre többé nincs szükség. Ő, mint az isteni Bárány, a nagy és ártatlan áldozat, önmaga vállalta a szerepet, hogy igazi megváltást hozzon nekünk. A bírák viszont nem csupán Jézus korában, szerettek büszkélkedni és alkalmazták kényük kedvére a törvényt, szolgálták ki a politikát, hanem ma is előfordul ilyen. Sok bíró szereti az embert a törvénnyel jól fejbe csapni. (Tisztelet a kivételnek.) De Jézus, a Jeruzsálembe szamárháton bevonuló bíró, szelíd és alázatos maradt, soha nem bántja az embert, hanem örök időkig a karjában tartja és vigyázza.
Az emberek, sajnos, nem ismerték fel a bevonulás igazi jelentőségét. Sem fizikai sem lelki értelemben. Ők egy királyra, egy Messiásra, egy olyan uralkodóra vártak, akinek erős kard lesz a kezében, aki annak egyetlen suhintásával legyőzi az „óriást” – mint Dávid egykoron a Góliátot – hiszen Dávid fiát várták és Ő valóban az is volt. Mégsem az a “hatalmas” érkezett, akit ők elképzeltek maguknak. Jézus, kard helyett szeretetet hozott, önfeláldozást és békességet. Lelki kardja mindössze az Ige, ami a lelkek igaz vizsgálója.
Vártak egy királyt, aki majd megmenti őket a római elnyomás alól, és nem vették észre, hogy a leginkább nem az elnyomás miatt élnek rabságban, hanem saját bűneik miatt. Isten kezét keresték és nem az arcát. A saját kívánságaik, érdekeik kielégítésére és érvényesítésére akarták a Názáreti Jézust felhasználni, de nem tetszett nekik, hogy Isten szuverén, akinek saját akarata van minden ember életére nézve. Úgy képzelték, majd bevonul a királyuk, megkoronázzák, és uralkodni fog az Ő királyságában. De Jézus még ma sem jött el az Ő országába. Ennek még meg kell történnie, mikor visszatér másodszor mint Úr és Király a Földre.  Első ittlétének az engesztelés-, a másodiknak azonban teljesen más lesz a célja. Ítélkezik majd élők és holtak felett. Ekkor már úgy fog eljönni, mint Úr és Király, aki elfoglalja az Őt megillető királyi trónust az Atya jobbján, bevonul az Ő királyságába, és uralkodni is fog a világ végezetéig.

Manapság is sokan úgy vélik, Isten azért kell, hogy megadja, amire szükségünk van; ha betegek vagyunk, gyógyulást, ha anyagi gondok sújtanak, akkor pénzt, ha szomorúak vagyunk, örömet… hogy Isten az, aki mindent meg képes adni, ha dicsőítjük, ha benne gyönyörködünk, ha Őt keressük először. Sokan csalódnak ezért Istenben, mert nem azt kapják, amit vártak. Akárcsak Virágvasárnapkor Jeruzsálemben az emberek. Ezért skandálták öt nappal később, húsvétkor ,oly nagy meggyőződéssel, hogy „Feszítsd meg!”. Hiszen nem az történt, amit vártak. Már nem is volt olyan szimpatikus ez a Jézus, mint azelőtt. A rómaiak még mindig ott voltak a nyakukon, nem lett jobb az életük, sem anyagi sem más formában…így hát vesszen. Ilyenek vagyunk mi, emberek. Egyszer azt kiáltjuk: „Hozsánna a magasságban a Dávid Fiának! Áldott, aki jön az Úr nevében!” Aztán a lelkesedésünk olyanná válik, mint a reggeli harmat. Elpárologtatja a felkelő nap első sugara. Nem sokára már mi is a tömegben tolongunk s követeljük, hogy feszítsék Őt meg.
Mai életünk gyarlóságai is jól tükrözik az ember felfogását Istennel kapcsolatosan. Amikor jól élünk és minden jól megy, akkor Istent magasztaljuk. De, amikor az Isten értékrendet állít elénk és kéri, hogy azok szerint éljünk, akkor képesek vagyunk Őt keresztre feszíteni.
Még szerencse, hogy Isten nem így bánik velünk. Ő szeret minket, gondoskodik rólunk, hűséges hozzánk akkor is, amikor mi időről-időre elfordulunk Tőle. És mindig megbocsát, ha őszintén megbántuk, amit tettünk. Ilyen nagyszerű a mi Istenünk. Nem kéri, hogy pálmaágakat lengessünk vagy tűzijátékkal ünnepeljük Őt. Elég neki, ha látja a szívünkben a szeretetet. Megelégszik azzal, ha tiszteljük, becsüljük embertársainkat és őszintén szeretjük őket. Ha elmondjuk mindenkinek, hogy Ő él, létezik, hogy nem maradt a sírban, hanem harmadnapon feltámadt halottaiból.
Közeledik a nagypéntek, mikor a Názáreti Jézus a Golgotára viszi nehéz keresztjét, hogy megfeszítsék rajta, hogy meghaljon rajta helyettem is. Fogom (fognám) a kezét, viszem (vinném) a keresztet, miközben köszönöm Neki, hogy minden úgy történt és történik velem, ahogy Ő rendelte, s rendeli.

  Mikolai Bertics Mihály