Mikolai Bertics Mihály honlapja

A LEÁNYKŐ

Nemti / Kőleány / fotó: Mikolai

Nemti / Kőleány / fotó: Mikolai

Reggel, az előző napi túra fáradalmait kellően kipihenve ébredtünk, és készítettük elő a bakancslista következő tételét. Odakint már sziporkázott a téli nap, de a hőmérséklet még mínusz 9 fok körül volt.
Meleg öltözet, hátizsák, s benne a szükséges holmik – minden indulásra készen állt. Még egyszer áttekintettük az autós útvonalat: Parádfürdő, Recsk, Mátraderecske, Mátraballa, Nemti.
Kirándulásunk egyik célja a község természeti látványosságainak (Morgó-árok) valamint kő-képződményeinek (Leánykő, Sárkányszikla) felkeresése volt.
Alig több mint félórányi autózás után elértük a falut, és hamar megtaláltuk az utat (Fenyves út), amit előzőleg a műholdas térképen is kinéztünk a parkoláshoz, valamint a gyalogtúránk kiindulási pontjának. Mivel a sarki villanyoszlopra festet, egyetlen Z (zöld) sáv jelzésen kívül más turistajelzést (pár száz méteren) nem láttunk, érdeklődni akartunk a helyiektől, de az utcán, élő ember nem volt, csak a kutyák csaholtak. Aztán egy szemből érkező autót intettünk le, és mint kiderült éppen a magfelelő embert. A fiatal vadász teljes útbaigazítással szolgált. Megköszöntük, felzsákoltunk és elindultunk.
Nemti nagyon szép fekvésű, hegyvidéki falu a Mátra kelet-nyugati irányú hegyvonulatában, Nógrád megye keleti szélén, a Zagyva völgyében, Salgótarjántól 22 km-re. Palóc település. A szakirodalom szerint, a palóc név az orosz, lengyel palovec (jelentése: kun) szó átvétele, valószínűleg a kunok a 13. századi tömeges beköltözése előtt kis csoportokban, a magyarság között megtelepült úzok, más néven fekete kunok megjelölésére szolgált. Egy legenda szerint a falu neve is egy úz lánytól származik.
A környék szinte érintetlen tájai nagyszerű lehetőséget nyújtanak a gyalogtúrázóknak, természetbarátoknak.  A leglátványosabb érdekesség a falutól félórányi járásra található Morgó-völgyi árok, majd távolabb a Leánykő és a Sárkányszikla.
A települést szinte körülölelik a hegyek, védelmet nyújtva az időjárás viszontagságai ellen. Keleten a Halom, a falu túloldalán a Rézoldal magasodik a házak fölé. Régi bányatelepülés ez, ahol az ipari fellendülés már az 1876-os évek táján megindult, amikor a falu határában megnyílt az első bánya “József-akna” néven. Majd a József- és Pál-akna után megnyitották a Gábor-, a Ravaszlyuk-, az Ilona- és a Lina-aknákat is. A szénszállítások és a kitermelés érdekében 1891-ben megépült a Mátranovák-Kisterenye-Kálkápolna vasútvonal. 1934-ben megnyitották a kerámia gyártáshoz szükséges agyag- és homokbányát. Aztán a lefejtett szén mezők után egyre több bányát kellett bezárni. A rendszerváltás után pedig telesen megszűnt a salgótarjáni medence összes bányájában a kitermelés.
A falu mögött az erdővel borított hegyek sok geológiai érdekességet rejtenek: vad vízmosásokat és megkapó sziklaalakzatokat, amilyen például a legendás “Lánykő-szikla” is. Őt indultunk megkeresni.
Eredetileg úgy terveztük, hogy a Morgó-árokban megyünk fölfelé. A helyszínen, ezt a lehetőséget kénytelenek voltunk elvetni, mivel a mély szurdok egykori csapását (a kellő gondozás hiányában) teljesen benőtte a növényzet, mára járhatatlan. De vele párhuzamosan halad egy nagyon jól járható hegyi út; előbb akácosok, majd fenyvesek ölelésében.
Különös élmény végigsétálni a Morgó-árok félelmetes, homokkőhasadéka szélén, a 15-20 méter mélység felett. A táj átmenetet képez a Mátra vulkáni területe, valamint az Észak-nógrádi dombos táj között.
Tovább haladva, fölfelé, a homokkő szurdok tátogó mélysége lépésről-lépésre elfogy, a végén már az egy métert sem éri el. De az út tovább folytatódik, és úgy 500-600 m-t megtéve egy kis pihenőhöz, elágazáshoz érkeztünk. Balról itt csatlakozik be az agyagbánya felőli, szintén Z (zöld) sáv jelzés. Jobbra, fölfelé vezet tovább az út, nagyon szép erdőben. Itt már hó borított mindent.
Egy-két kanyarulat után, jobbra, hamarosan kiágazik a Z (zöld) háromszög jelzés, azon indulhattunk tovább fel a gerincre. Ez a jelzés nem gyalogúton, hanem fától-fáig vezet az erdőben, fel a Leánykőhöz. A különös kőalakzat nem is a csúcson van, hanem a csúcsra vezető, keskeny hegy-gerinc oldalában. A felkapaszkodás eléggé nehéz (meredek), amit ilyenkor (télen) csak nehezített a fagyos hóval borított avar. A vékony hóréteg a talpunk alatt minden lépésnél átszakadt, a lazább avar alatt pedig nagyon csúszósnak bizonyult a csontkeményre fagyott talaj. Ezért csak rendkívül óvatosan – minden lépésre odafigyelve – tudtunk felkapaszkodni az alig egy-két méternyi széles gerincre.
Megérkezve a Leánykőhöz, nem kis feladat volt, nem egyszerű próbálkozás a havas gerincről (szó szerint) lecsúszkálni mellé, úgymond a lábaihoz. De megérte. Nem csak az ő látványa az, ami lenyűgözött, hanem a Természet maga, úgy egyben, ahogy csak arról a helyről látható, valamint az a kilátás, amely csak arról a pontról nyílik a településre, és a Zagyva-folyóra.
A monda szerint a hazugságon kapott lány kijelentése teljesült be, ezen a hegyen, miszerint „váljak kővé, ha nem mondok igazat”.

“Elment az ember kaszálni, mer’ van ottan kaszálóhely. Aztán az apjának vitt enni, aztán az úton éhes vót a lyány, hogy megette az ebédet. Azt kérdezte lyányát, ‘nem hoztál ebédet?’. Asszongya, hogy nem. Aszongya ‘Megetted!’. ‘Kőé’ változzak, hogyha megettem.’ Aztán a lyány meg kőé’ változott, azé’ híjják azt a nagy követ, kősziklát Lyány-kőnek…”

Ez a monda ismert a faluban – ahogy egy 85 éves hölgy elbeszéléséből tudjuk.

Elköszöntünk a Leánykőtől, és indultunk tovább megkeresni a Sárkánysziklát. Lefelé más úton haladtunk, nem követtük a meredek hegyoldali jelzéseket, amelyek mentén felkapaszkodtunk, hanem a hegygerincen lévő csapáson végig, amely enyhébben lejt a kanyarodó út felé, s így valamivel könnyebb volt a visszaút. Nem csúszkáltunk annyit, mint fölfelé.
Leérve az útra, tovább mentünk, amíg egy kanyarban találtunk egy turistajelző oszlopot, rajta Z (zöld) kereszt jelzést. Követtük a nyíl szerint, amíg balra egy magaslati ponthoz értünk, amely egy letarolt domb tetején található. Láttuk, hogy innen az út le, a faluba vezet.
Ragyogóan sütött a nap és a kilátás a Zagyvára is csodálatos volt. Erről a magaslatról Salgótarjánig elláttunk.
Miközben a kilátásban gyönyörködtünk, a messzeséget csodáltuk, pár perc pihenőt tartva, tőlünk kevesebb, mint száz méterre, az úton őz rudli haladt át az erdő felé. Két albinó is volt köztük: egy teljesen fehér, és egy igen világos szőrű egyed. Nem zavartuk meg őket, ők pedig nem rohantak, csak lépegettek.
A pihenő után úgy döntöttünk, hogy nem keressük tovább a Sárkánysziklát, hanem időt nyerve vissza megyünk a kiindulási helyre és megérdeklődjük a helyiektől merre, hol van. A falu szélén találkoztunk egy helybélivel, de nem segíthetett – sosem halott a Sárkányszikláról. Ezen a ponton feladtuk a keresést. Majd kellően tájékozódva, vissza fogunk ide térni, hogy megtaláljuk. Nemtiből inkább tovább indultunk Kazárra, a riolittufákat megkeresni.

Mikolai Bertics Mihály jegyzete

Több fotó itt látható: http://hallottad.hu/cikkek/leanyko