Mikolai Bertics Mihály honlapja

A KŐTENGER

És mozoooog!

A Hegyestű “meghódítása” után, hazafelé tettünk egy kis kitérőt Szentbékkállára.
A Káli-medence kőhátai közül itt láthatjuk talán a legszebben, legnagyobb épségben megmaradt természeti csodát, a Kőtengert; vagyis azt a helyet, ahol úgymond, furcsa formájú kövek hevernek szerteszét.
A falun áthaladva, a temető melletti földutat-, és az útjelzéseket követve minden nehézség nélkül odataláltuk.

A Káli-medence szépsége már honfoglaló eleinket is biztosan megragadta (feltehetően sok más szempont mellett), hiszen Kál horka nemzetsége ezen a környéken telepedett le, róla kapta a nevét a medence, és jó pár település a környéken. A horka vagy harka amúgy a fejedelem és a gyula cím utáni legnagyobb méltóság volt őseinknél. Feltehetően nem véletlen, hogy éppen egy ilyen fontos ősi méltóság birtokolta ezt a vidéket.
E környék leghíresebb képződménye a Kőtenger, mely különböző alakú és méretű sziklákból-, sziklacsoportokból áll. Talán éppen ezért a Káli-medencét nagyon sokan a szentbékkállai kőtengerről ismerik. A képződményeket (a szakirodalom szerint) a természet úgy hozta létre, hogy az egykori vulkanikus tevékenység nyomán feltörő kovasavak és hévízforrások cementálták az üledéket, amelyet később a szél, a csapadék és egyéb külső környezeti tényezők tovább formáztak. Ma úgy terülnek el a hatalmas kövek a környéken, mintha egy óriás dobálta volna őket szét.
Az évezredek során a Kőtengert az időjárás is sokat alakította, erodálta. Mindezek ellenére a XX. század elején még csaknem az egész medencét körbeölelte. Aztán a bányaművelések következtében “apadni” kezdett a kőtenger, mivel ezekből a kövekből kiváló malomköveket, építőanyagokat lehetett készíteni. Ez Kővágóörs, Kisörspuszta és Szentimrepuszta térségében, a sziklaképződmények pusztulásához vezetett. Kővágóörs éppen egy ilyen kőhátra épült, neve is innen ered. Néhány ház teljesen ráépült egy-egy ilyen sziklatömbre úgy, hogy a kő itt-ott kilóg a fala alól, sőt felbukkan egyes szobáinak a sarkában is. Sajnos, mára már csak kis részek maradtak meg; Szentbékkállán kívül még Köveskálon, Kővágóörsön és Salföldön vannak nyomai a Kőtengernek.
Különös látványt nyújt az idelátogatóknak az is, hogy a kertekben, mezőkön a fű és virágok között is felbukkan itt-ott egy kvarchomokkő szikla. Néhol a kis mélyedéseiben növények-, sőt virágok virulnak.
Egyesek szerint a szentbékkállai Kőtenger a legszebb; vagyis ezen a részen maradt meg viszonylag a legérintetlenebb állapotban.
A sziklák- és kőcsoportok igen különös alakúak; vannak, ahol ház nagyságú, laposan elterülő, magasan kúposak, vagy éppen egymásra dőlt várromok látszatát keltik.
Egyik legérdekesebb közülük az úgynevezett ingókő. Ha az ember a megfelelő helyre lép rajta, a vízszintes kőlapot (kettő is van egymás mellett) ide-oda lépegetve megbillegtetheti. A mutatvány teljesen veszélytelen. A kőcsoport már régóta őrzi jelenlegi formáját . Mindenesetre ennek az élménynek a megélése némi bátorságot is igényel, mivel elég ijesztő érzés, amikor egy ilyen hatalmas kőlap megmozdul az ember talpa alatt, még ha csak pár centinyit is.
E sok ezer éves köveket megérintve ismét meggyőződhettünk arról, hogy a kövek mennyire érdekesek…

Mikolai Bertics Mihály

Az ingókő / fotó: Szabó Györgyi

Ezeket a köveket “napozó óriásvarangyoknak” neveztük. / fotó: Mikolai.

Ez pedig lehetne akár egy “ülő oroszlán” is. / fotó: Mikolai

Ők a “fáradt vándorok”, ahogy nekidőlnek a domboldalnak. / fotó: Mikolai