Mikolai Bertics Mihály honlapja

A LEGVITÉZEBB HUSZÁR – 1.

Simonyi_óbesterx

Simonyi József (1777–1882).

Simonyi óbester

Simonyi József (1777–1882), a nagykállói mészárosmester fia, aki gyermekfejjel huszárnak állt és az 1788–89. évi török, majd a francia forradalmi, végül a napóleoni háborúk idején (wagrami, lipcsei csata) bámulatos vitézségével tiszti kinevezést, majd báróságot nyert és ezredesi rangot ért el. 1828-tól négy évig vizsgálat folyt ellene, megfosztották rangjától s több évi várfogságra ítélték, hogy miért, az máig sincs tisztázva. A börtönben halt meg. A néphagyományban mint „a legvitézebb huszár” él,
anekdoták, katonatörténetek tartják fenn emlékét, amelyek bátorságát, leleményességét, humorát és emberségét váltogatva emelik ki. Népszerűségéhez nagyban hozzájárultak irodalmi alkotások is: Jókai regénye, Bucsánszky verses ponyvakiadványa. Személyéhez kapcsolódva él a hagyományban régi huszáranekdotáink egész sora. – Irod. Nagy Pál:
Vitézvári báró Simonyi Jó’sef … élete leírása (Pest, 1819); Jókai Mór: A legvitézebb huszár (Pest, 1856); Vitézvári báró Simonyi József obester-generális élete, vagy: A legvitézebb huszár. 12 énekben (Pest, 1870).

(Forrás: Magyar Néprajzi Lexikon)

*

Simonyi óbester

Simonyi óbester eredeti neve Simon József, Nyírtasson született 1771. március 18-án, s Nagykállón nevelkedett. Máriapócsra adják görög katolikus gimnáziumba, ezután Debrecenbe kerül a piaristákhoz.
1786-ban beáll a huszárok közé. Egy év múlva esik át a tűzkeresztségen Pancsovánál, ahol súlyosan meg is sebesül. Hősiességéért itt léptetik elő káplárrá. Az igazi dicsőség a napóleoni háborúkban jön el, már 1792-ben megkapja a vitézségi ezüstérmet, és strázsamesterré léptetik elő. 1800-ban történik egyik leghíresebb fegyverténye, mikor 620 francia foglyot ejt, 50 emberével.
1801-ben ezredparancsnoka felterjeszti Mária Terézia Rendre (a legmagasabb katonai kitüntetése a kornak, ami bárói címmel jár), ezt meg is kapja 1802-ben. Két év múlva ismét hadba száll, és számos bravúros tettet hajt végre. 1807-ben földet vesz az Arad megyei Vadászon, és nevét Simonyira változtatja.
1809-ben ismét ezredet vált, részt vesz az asperni lovasrohamban: itt került sor – a vesztett wagrami csata után – a visszavonulást fedező Thaya-folyó hídjának védelmére, melyet Simonyi később felgyújtatott a saját háta mögött, majd az összeomló, lángoló hídon vonult vissza embereivel.
1813-ban indult ismét harcba, mikor részt vett a lipcsei csatában, ekkor már alezredesként. A csata után ezredessé léptetik elő.
1814-ben hajtotta vére a lyoni hőstettét, mikor télen átúsztatott a Rhone-folyón, és elfoglalta az őrizetlen várost. Napóleon száműzetésével a háborús idők lejártak, 1818-ban került Debrecenbe, Itteni szolgálata alatt veszi el Leiner Terézt, egy osztrák tábornok lányát, aki két gyermeket szül neki, Lajost és Katalint.
1823-ban Tarnapolba helyezik át az ezredét, ahol 1828-ban egy szigorú intézkedéséért letartóztatják, és Temesvár várába szállítják. Itt tisztes körülmények között tartják fogva, és ügyét négy évig vizsgálják. 1932-ben a vádakat eltúlozva rangjától és kitüntetéseitől megfosztják, s a hadseregből kitaszítják. Az ítélet kihirdetése után pár nappal éri a halál.
A vitézség és a huszárerények megtestesítője volt, aki Debreceni szolgálata alatt hihetetlenül sokat tett a városért.
Simonyi óbester (és huszárjainak) beköltözésével egyszerre megváltozott Debrecen külső képe. A pompás és tüzes vérű lovakon gyakran felvonuló, magas csákójú, cifra dolmányú, zsinóros nadrágú, díszes tarsolyú huszárok hangulatossá, színessé varázsolták a puritán várost. A nép érdeklődve fogadta a változást, s kedv-teljes bámészkodással figyelte a huszárok jövés-menését, amely némi pezsgést hozott a kemény munkában szorgoskodó lakosság szürke hétköznapjaiba.
Az Ajtó utcától (az akkori városkapu) a Nagyerdőig elterülő homoksivatagban huszárjaival utat egyenget, és saját költségén 2-2 sor jegenye-, juhar- és nyárcsemetével ülteti be. A fákat huszárjaival védeti a rongálások ellen. Az őrt állók egyike gróf Széchenyi István volt. Sokáig Simonyi gátjának nevezik a mai Simonyi utat. Már az 1819. év szeptemberében olyan pompás zászlószentelési ünnepséget rendezett, amelyhez foghatót talán csak a régi, magas rangú földesurak idejében láthatott a város népe.
Különösen megszerette Simonyi a Nagyerdőt, s a legtöbb lovasbemutatót annak árnyas ligeteiben bonyolította le. A hagyományossá vált Pünkösd-másodnapi kirándulásokon a városnak szinte valamennyi lakója felkereste a Nagyerdőt, s a Simonyi úton kisétáló hatalmas tömeg a huszárok által játéktérré avatott pompás ligetekben élvezte a napfényt, az ózondús levegőt.
A Simonyi-féle rendezvények hosszú sorozatából magasan kiemelkedett két olyan látványosság, amelyekről még évtizedek múlva is élénken és valósággal áradozva mesélt a város lakossága. Az egyik emlékezetes esemény a Simonyi út felavatására 1820 nyarán rendezett népünnepély, a másik pedig a vitéz óbester egyik világra szóló harci vállalkozásának a bemutatója volt a Napóleonnal vívott wagrami csata évfordulóján.
Így forrt egybe Debrecen népe a legendás hírű, vitéz katonából a város kedvencévé polgárosodott Simonyi Óbester emlékével.
Simonyi óbester személye egyszerre köthető a történelemhez és a hadtörténethez, de városunk szellemi és kulturális hagyományaihoz is. Nevéhez fűződik az ispotály, árvaház létesítése, a Simonyi út és annak suttogó ágai, a fürdő, a vigadó s természetesen a Nagyerdőnk pihenő, szórakoztató övezetté alakítása.
Az ősök tisztelete, a múlt emlékeinek ápolása az élő közösség identitásának egyik alapforrása. Simonyi József huszár ezredes energiától duzzadó, mindig tettre kész alakja példa lehet a fiataloknak, Debrecen polgárainak.

Papp Gyula – ezredes