Mikolai Bertics Mihály honlapja

A MESSIÁSHOZ

IM000562.JPG– gondolatok a hadifogolytáborban –

Jöjj Megváltó, szárítsd föl
szemünkből a könnyet;
bús magyarok volnánk, s nem
napkeleti bölcsek.

Jászolodhoz nem viszünk
mirhát, tömjént, kincset.
Épp most ölel halálra
a “nagy testvér” minket.

Nem kondul itt harangszó,
éjfélt ütő óra,
könnyben úsznak szemeink
a „ karácsony ” szóra.

Orosz ég és orosz föld:
rabság, végítélet;
A barakktól sírunkig
vezet csak az élet.

Az alázat szalmáján
fekszünk és ó, béke
nem virul a magyarok
bús „ Betlehemére ”.

Középen a vashordó:
nagy, füstölgő kámzsa
ropog, és a deres fal
árnyékát is rázza.

Reszketeg a félhomály:
ide-oda rebben,
karácsonyfát díszítünk
egy kis szegeletben.

Fenyő van, hisz majd ránk dől
a Brjanszki-erdő;
Mit kivágunk napestig,
reggelre mind felnő.

Csontba mar az orosz tél;
az angyali szóra
recseg fáradt lelkünknek
rozzant istállója.

Édes otthon, gyertyafény
– de szép álom lenne –
szeretteink búcsúzó
képe lebeg benne.

Elkezdjük, de könnybe fúl
a zsoltár, az ének:
Apám, öcsém, sógorom
sírnak, de még élnek.

Csak hisszük, hogy honvágyunk
talán alább hagy majd;
Nem is sírjuk: jajgatjuk
Mennyből az angyal-t.

Ó, szentesti áldozat;
Lágerünk vén papja
mélyen sóhajt s Istennek
lelkét visszaadja.

Fogy a létszám, sok bajtárs
szánon végzi holnap;
Kóstolgatja a halál
a szegény alvókat.

Dőlnek, mint a szálfa mind,
nyújtóznak a priccsen,
országába száműzi
őket az Úr Isten.

Mikolai Bertics Mihály – Álomkergető / 44. o.