Mikolai Bertics Mihály honlapja

A TERMÉSZET CSODÁJA

Augusztusi virágok a körtefán. / fotó: Mikolai

Augusztusi virágok a körtefán. / fotó: Mikolai

„Azt mondjuk: a csodák világa lejárt. Azt mondjuk: nincsen Isten, és puszta véletlenség szülte és kormányozza a világot. Bizony mondom: soha nem látódott még annyi csoda a világon, mint attól az időtől kezdve, amikor az emberi szem a természetre fordul.” (Gárdonyi Géza)
Kertünkben sétálva, és a fiatal, kis fákat szemlélve a fenti idézet jutott eszembe, amikor az egyik kis körtefán, amely épp első gyümölcsét hozza (két szép körte van rajta) megpillantottam a virágokat.
Gyümölcsérlelő augusztus van és ő… Egyszerre érleli első gyümölcseit és virágzik is. Nagyon ritkán látni ilyet. Csak álltam és csodáltam a természet remekművét, az alig váll-magasra nőtt vilmoskörte fát. Seprűnyél vastagságú szár, pár ág, rajta két szép gyümölcs, és augusztusi virágok… Hogy miket tud ez a fa!
Azért szeretem a fákat, mert könnyebben belenyugszanak abba, hogyan kell élniük.

Íme a természet csodája! / fotó: Mikolai

Íme a természet csodája! / fotó: Mikolai

Próbáltatok már valaha átölelni egy fát? Öleljetek át egy fát, és egy napon rá fogtok ébredni, hogy nem csupán ti öleltétek meg a fát, hanem a fa is válaszol nekünk: ő is átölel minket. Nos, ekkor valóban meg fog bennünk világosodni, hogy a fa nem csupán afféle rostos anyag, nem csak egy növényi faj a botanikai atlaszból, hanem egy ismeretlen erő, rezgés, érzés – ott zöldell, ott virágzik az útszéleken, az erdőkben, a kertben. Karnyújtásnyi közelségben hozzánk, s minket hívogat, újra és újra szólít.
Nem számít, hány esztendős vagy, nehéz izgalom nélkül nézned ez első rügyet, az első virágot. A földből kikelő magot. Az első szem gyümölcsöt. A színes őszlevelek pilinkélését. Az első hópelyhet… Mert amikor rügy fakad, virág nyílik, elsárgul a levél és lehullik az ágról, majd elered a hó, akkor senki sem szólhat bele. Mintha csak felülíródnának a világmindenség nagy folyamában a mulandóság szabályai.
Mi, emberek olyanok vagyunk, mint a vízcseppek ebben a folyóban; oly közel egymáshoz és mégis oly távol egymástól. Névtelenül csordogálunk a mulandóság felé. De ha minden tavasz, nyár, ősz és tél oly rövid ideig tart, de mégis időtlen, mi értelme annak, hogy oly túlzott fontosságot tulajdonítsunk a mindennapi élet dolgainak, és olykor boldogtalanná tegyük magukat és egymást? Hiszen a természet folyvást gondoskodik az emberi boldogság legfőbb eszközeiről.

Mikolai Bertics Mihály