Mikolai Bertics Mihály honlapja

ÁLLAMALAPÍTÓNK

szent-korona-festmény-wAz 1000. év karácsonyán kenték föl és koronázták királlyá Istvánt Esztergomban. Ez egyenlő volt szuverén királyi méltóságra emelésével és apostoli küldetésének elismerésével. A pápától kapott előjogra támaszkodva birodalmának szilárd egyházi szervezetet adott: tíz egyházkerületet alapított (12 volt tervbe véve), köztük két érsekséget: Esztergomban és Kalocsán, valamint nyolc püspökséget.
Imre fiát, a rendkívül erényes ifjút rendelte és készítette elő trónörökösévé. Még halála előtt meg akarta vele osztani az uralmat. Imrét azonban közvetlenül uralkodótársává koronázása előtt, 1031-ben egy vadászat alkalmával vadkan támadta meg és sebezte halálra. István másik gyermeke már korábban meghalt. Így nem maradt közvetlen örököse. Az Árpád-nemzetség egyetlen leszármazottja Vazul volt, ő azonban ifjúkori ballépéseiért börtönben ült. A súlyosan beteg király megkegyelmezett neki, kiengedte a fogságból, sőt azon gondolkodott, hogy még életében maga mellé veszi és trónra emeli. A rossz tanácsra hallgató hálátlan Vazul azonban összeesküvésbe keveredett, aminek az volt a célja, hogy a királyt meggyilkolják és az országban visszaállítsák a pogányságot.
A királygyilkosság szándékáért halálbüntetés járt. István az összeesküvés három fejének kiszúratta a szemét és levágatta a kezét: ez abban az időben a súlyos gonosztevők szokásos büntetése volt, és a megérdemelt halálbüntetés esetén, mint itt, kegyelmi aktusnak számított.
Amikor halálát közeledni érezte, magához hívatta tanácsosait, s velük egyetértésben Pétert, Velencében élő nővérének fiát tette utódjává. Mindenkit arra intett, hogy maradjanak meg az igaz hitben, szeressék az igazságosságot, és főleg hűségesen ápolják a kereszténység zsenge vetését. Közel hetven éves korában – ami a 11. században ritka magas kor volt -, 42 évi uralkodás után halt meg Mária mennybevitelének napján, akit oly bensőségesen tisztelt s akinek tiszteletére több templomot épített. Halála előtt neki ajánlotta az országot.
Istvánt az egész nemzet gyászolta. Temetésére az egész országból sereglettek az emberek Székesfehérvárra. Ott, az általa alapított gyönyörű bazilikában – mely éppen akkor készült el, és ebből az alkalomból gyorsan fölszentelték – helyezték ünnepélyesen nyugalomra földi maradványait.
Az általános gyász igazi és szívből jövő volt. A nép érezte, hogy István király személyében a dinasztia megalapítója, a kimagasló uralkodó és államalapító hunyt el, az erős és igazságos király, aki a szigort szelídséggel tudta párosítani. Tudott harcolni, ha a szükség úgy kívánta; mindazonáltal békeszerető volt. Támadó hadjáratot nem kezdeményezett, harcias nemzetét a gyümölcsöző béke világába vezette, és a még túlnyomóan vándorló, nomád életet élő népet a letelepedésre szoktatta.
Az ország határain kívül is nagy tiszteletnek örvendett, egyrészt történelmi szerepe miatt, másrészt azért, mert menekülteknek és más sorsüldözötteknek menedéket nyújtott, a Szentföldre, Konstantinápolyba, Ravennába vagy Rómába zarándokló idegeneknek pedig vendéglátást és kedvező átvonulást biztosított.
Mint uralkodó, tudatában volt Isten előtti felelősségének; hogy a koronát csak kölcsön kapta Istentől, és annak bizonyságára, hogy hatalmát Istennek áldozza. Lelki arculata abban a “fejedelemtükörben” is visszatükrözödik, amelyet fiának hagyott hátra latin nyelven. Talán nem ő maga írta, de mindenesetre az ő közelében, politikai s erkölcsi elvei értelmében szerkesztették. Az akkori Magyarországon mindenképpen a legjelentősebb irodalmi alkotás. Ezekben az Intelmekben (Admonitiones) többek között a következő uralkodói szabályok találhatók:

“Uralkodjál szelíden, alázattal, békésen harag és gyűlölködés nélkül! A király koronájának legszebb ékszerei a jótettek; azért illő, hogy a király igazságossággal és irgalmassággal, valamint a többi keresztény erénnyel ékeskedjék. Minden nép saját törvényei szerint él; add meg az országnak a szabadságot, hogy aszerint éljen!”

Halála után még egyszer lázadást szított a pogány visszahatás; a császári hatalom nyomása is erősödött Magyarországgal szemben. Végül azonban az itt-ott fölbukkanó zűrzavar után különösen László és Kálmán király visszavezette az országot István nyomdokaiba. Azóta István a nép szívében mindinkább legendás hőssé, népe apostolává, védelmezőjévé és Magyarország eszményévé magasztosodott föl. Benne és vele a korona, királyság és nemzet szinte misztikus egységgé olvadt össze. Sírja sokat látogatott nemzeti búcsújáró hellyé vált; számos imameghallgatás és csoda történt ott. Ünnepe nemzeti ünnep lett.  /Forrás: www.katolikus.hu/

Szent királyunk!
Ma, a legszebb ünnepünkön ismét hozzád fohászkodunk, Téged keresünk úttalan utakon, sóvárgásunkban, elesettségünkben, örömünkben, bánatunkban. A Te országlásodat áhítjuk, keressük a kenyérben, melynek bölcsője e ránk hagyott rög, imádságunkban, melynek szülője a tiszta gondolat. Nincs senki, aki elvégezhetné a Te művedet, ahogyan a halálodkor sem volt, aki folytatni tudta volna.
Ott állsz múltunk és jelenünk határán… Felemeled kezeidet, szemeidet, szívedet-lelkedet a Mennyeknek országára, és nagy siralmas, könyörületes szóval mondod:

„ – Ó, Mennyeknek Királyné Asszonya, Istennek szent anyja és ez világnak nemes Nagyasszonya, dicsőséges Szűz Mária! Te szentséges kezedben és oltalmad alá adom és ajánlom az anyaszentegyházat mind benne való fejedelmekkel és lelki népekkel egyetemben, és ez szegény országot mind benne való urakkal és szegénnyel, boldoggal egyetemben, hogy Te légy Asszonyuk és oltalmuk.” (Érdy-kódex, 1526)

Köszönjük neked, szent király, hazánkat és önmagunkat, ezt az első ezer évet itt, a Kárpát-medencében, kérünk ne vond el jobbodat az elkövetkező ezer évben sem. Az ország, amelyet úgy szerettél, hogy ismételhetetlen életedet áldoztad fel érte, sose volt más, mint a Te országod, s megvalljuk neked, a föld, amelyen a továbbélés lehetőségét biztosítottad, ma is emlékeztet arra, amelynek Te húztad meg etikai és erkölcsi paramétereit. Vadak vagyunk, türelmetlenek, szenvedélyes izgágák, ma is egymást támadjuk. Számtalan irányba rángatott kocsinkat zavart lovak húzzák. Látod, mégis úgy érezzük, Te így is szeretsz minket, (pártos, rossz természetünkkel együtt), mert Te tudod az igazságot: minden hibás gesztusunkat eredetileg jó szándék eredményezte, csak valahogy eltorzult.
Számold össze, urunk, István király, hányadára kezdjük most újra az életet, és ne feledkezz meg szegény magyarjaidról. Nem könnyű leckére fogtál bennünket, amikor a kereszténység keretei közé szorítottad az ősi mítoszt. Meg kellett tenned, mert csak az ősi hit szétzúzásával remélhetted fennmaradásunk biztosítékát. Ma már nem féltenél bennünket az Etelközből hozott hitünktől, fátyolos képektől, Emese Álmost foganó éjszakájától. Azóta a népek már megtanulták, hogy Istenhez sok út vezet, sokféle rítus szerint járulunk elé, sok néven ismerjük őt Urunk, Szent István, fejezd be országoddal, hazánkkal, amit elkezdtél! Te igazítottad rá a lábunkat a megmaradás ösvényére. Emiatt magasztal Téged ez a gondjai közül minden viszontagság viharában hozzád fohászkodó nemzet!

Mikolai Bertics Mihály jegyzete