Mikolai Bertics Mihály honlapja

ANYÁM NYUGALMA

anyám nyugalmaAnyám nyugalma megtört kín, örök;
szemére telepszik, ajkára tapad.
Végtelen álma oly csendes, akár az
eperfa alatti, korhadt kerti pad.

Anyám szenvedve készült – innen el,
de méltósággal viselte sorsát,
nem foghattam kezét, nem marasztalhattam,
úgy vitte lelkét a Hold-szoroson át.

Anyám orcáját gyakran felidézem:
ajka beszédes, szeme agyagzöld,
haját dér csípte – lefesthetném, de
ölében rejti már az anyaföld.

A rög mélyéről emlék dereng rám,
békét ontó szép reménysugár,
anyám biztatgat ígéretekkel:
szép a tavasz, s még szebb lesz a nyár.

Szoknyája szélét – bármennyire is
szeretném – megfogni nem tudom.
Anyám húsz éve elment innen… el,
de föntről is fogja kezemet az úton…

Mikolai Bertics Mihály / Egyedül ketten – 179. old.