Mikolai Bertics Mihály honlapja

ASINARA – 1.

Asinara - emlékműtöredékx

Asinara – emlékműtöredék

Lőrinczi László írása

Lőrinczi László (1919 – 2011). Erdélyi magyar költő, író, műfordító, szerkesztő. Lőrinczi Ferenc (1884-1953) tankönyvíró fia. A Református Kollégiumban érettségizett Kolozsvárott 1937-ben, majd ugyanitt jog- és államtudományi doktorátust szerzett 1941-ben. Ezt követően bölcsészeti és közgazdasági tanulmányokat végzett Olaszországban és itthon. Ügyvédjelölt, később joggyakornok és albíró a kolozsvári törvényszéken 1942-46 között, az Állami Könyvkiadó szerkesztője 1949-51-es években, a Romániai Magyar Szó és Művelődési Útmutató alapító munkatársa, nyugalomba vonulásáig az Új Élet bukaresti fiókszerkesztőségének vezetője. 1990-től a bukaresti Valóság munkatársa volt.

Olaszországban egy-két hónapja olyan szelek fújdogálnak Asinara (Szamársziget) felé, amelyek máris fellegeket kergettek a földi paradicsomnak beillő, egykori börtönsziget csillámos egére: az olasz kormány azt a tervet lengette meg a sajtóban, hogy – legalábbis a legveszedelmesebb maffiás bűnözők elkülönítésére – újra visszaállítja Asinara börtönjellegét, azaz elzárja a világtól! A hír óriási tiltakozást váltott ki a szárd lakosság körében. Tudvalevő, hogy tizenkét évvel ezelőtt parlamenti fogantatású törvény rendelte el a szigeti börtönök kiürítését és nyilvánította Nemzeti Parknak Asinarát; ezt a törvényt tehát – állítja a helyi autonóm kormány (giunta) elnöke, Szardínia kormányzója – nem lehet egyszerű kormányrendelettel megváltoztatni. Ezt csak a parlament tehetné meg, a szárd kormányzat hozzájárulásával. A legfőbb ellenérv az, hogy Asinara ma már a nemzetközi turizmus egyik népszerű célpontja, ami kedvezően befolyásolja Szardínia egész észak-nyugati részének a gazdasági fejlődését.
A kör még nem zárult be… A kormány arra hivatkozik, hogy az országban működő büntetőintézetek túlzsúfoltak: a negyvenezer elítélt befogadására alkalmas börtönépületekben mintegy hetvenezer ember szorong, ami nem csak a rabok emberi körülményeit teszi kérdésessé, de veszélyezteti a büntető-végrehajtás biztonságát is. (Megjegyzendő, hogy más országokban is problémás a börtönhelyzet. Egyetlen példa: a mindössze tízmilliós lakosságú Csehországnak – nemrég végrehajtott büntetőjogi reformjáig – huszonkét ezer börtönlakója volt.)
Mi az oka ennek a jelenségnek? Természetesen Olaszországot is érintette az egész világra kiterjedő gazdasági válság, amely – mint másutt is – kiélezte a társadalmi ellentéteket, növelte a munkanélküliséget és lenyomta a szegénységi küszöböt; súlyosbítja a körülményeket a nagyméretű bevándorlás is, főként a kelet-európai és az észak-afrikai országokból. A bűnözésre elkerülhetetlenül és riasztó bonyodalmakkal vetül rá a terrorizmus árnyéka. A cél most már az, hogy az olasz börtönök befogadóképessége nyolcvanezer elítéltnek biztosítson normális emberjogi státust – állítja az igazságügyi miniszter. (Ez is sajtóhír.) Nos, ezért lenne szükség Asinara régi börtönépületeire.

Az asinarai kápolna – GIOVANNI TERRANOVA
Úgy gondolom (és ezért volt az előbbi kitérő!), hogy itt az utolsó pillanat, amikor emlékművet lehetne állítani az 1915–1919 között Asinara szigetén elpusztult magyar hadifoglyoknak, hiszen egyéni fejfák elhelyezéséről szó sem lehet.
Miközben vártam, hogy valamelyik Hivatal mégiscsak lépjen egyet, folytattam a munkát a tömegsírokban nyugvó magyar hősök azonosítására. Kitartó és hűséges munkatársam, Giovanni Terranova trentói történész segítségével újabb (bár ezúttal is csak részleges) anyag jutott birtokomba, mégpedig az 1916 után létesült szamárszigeti katonai kórház levéltárából. Kilencven évi lappangás után került elő sok száz halotti anyakönyvi kivonat, amelyeket most már felhalmozhattam íróasztalomon, hogy kiválogassam közülük a magyarokra vonatkozókat. Reméltem, talán rábukkanok néhány volt szerbiai frontharcosra is, hogy legalább így kapjak utalást a két nagy fogolycsoport – a valonai és az északi találkozására. Ez így nem történt meg, s a szerbiai szállítmányok szörnyűséges odüsszeájáról, főként első asinarai hat hónapjának emberi eseményeiről még mindig keveset tudunk; az északiak mindennapjairól viszont sokat elmond emlékezéseiben Kuczka Mihály kerámiaművész (Kuczka Péter költő édesapja). Úgy tetszik, hogy az északiak – bár az egyre rosszabbodó háborús gazdasági helyzet a fogolykolónia ellátására is kihatott – többé-kevésbé nyugodt viszonyok között élték rabságukat.
Feldolgoztam a gondosan részletező, de néha csaknem olvashatatlan kézírással kitöltött törzslap-halmazt; nehéz munka volt, nagyítólencsék és lexikonok segítségét is igénybe kellett vennem, hogy válogatásom minél pontosabb és meggyőzőbb legyen. Elég sok adat támogatott – születési hely, vallás, szülők neve –, amelyeket a beteg katonák előzetes közlései vagy a katonakönyvek szolgáltattak. Máskor pedig csak a bajtársak „bemondásai”. Az átírási hibák és az időtől kifakult részek miatt döntéseim olykor nagy megfontolást követeltek. Vigyáznom kellett arra is, hogy az előzőleg feldolgozott jegyzékekhez képest a nevekben (lehetőleg!) ne forduljanak elő átfedések a másfajta lelőhely vagy írásmód folytán.
Időközben arról is értesültem, hogy Giovanni Terranova úr és a barátai (olaszok és dél-tiroli osztrákok) részletes tervet dolgoztak ki a hadifoglyok kezével 1916-ban emelt kápolna teljes restaurálására. ( Ezt részben már végre is hajtották.) Az építők neveit természetesen nem ismerjük, de dr. Csorba László budapesti történész segítségével kétségbevonhatatlanul megállapíthattuk, hogy a kápolna timpanonját díszítő, sugallatosan szép domborművet Nemes György faragta kőbe, a belső faliképeket pedig Szász István festette. Dr. Csorba László részletesen ismertette velünk a két művész életrajzi adatait is: 1920-ban mindketten szerencsésen hazatértek Budapestre, sikeres művészi pályát futottak be és hosszú munkásságukat gazdag hagyatékkal zárták. (Ennek teljes feltárása és kiértékelése még várat magára.) Északi barátaim külön ünnepség keretében is meg akarnak emlékezni a kápolna díszítőiről.

kápolna- 1916

A hadifoglyok kezével 1916-ban emelt kápolna

Életrajzukból nóvumnak számít, hogy – míg Szász István sohasem hagyta el Asinarát – Nemes György 1916 nyarán Dél-Franciaországba távozott deportált fogolytársaival, de ott is tovább dolgozott. Feljegyzéseiből tudjuk, hogy a Montauban-i katedrálisban emlékét egy nagy alakú Jeanne d’Arc-szobor őrzi.
Asinara sorsa még nem dőlt el, de barátaim derűlátóak!Én viszont, tekintettel hajlott koromra (elrúgtam a 91-ik évemet!), búcsúzom a szamárszigeti földben nyugvó magyar hősöktől, akiknek a nevét nem tudtam átmenteni az utókor emlékezetébe. Íme, legújabb, egyben utolsó névjegyzékem (betűhív átírásban) az Asinarán 1916–1919 között örökre eltűnt honvédekről:

1. Nagy Jozsef, 2. Besfa Imre, 3. Fejers Janos, 4. Pocsz Janos, 5. Nagy Janos, 6. Gyura Dezső, 7. Mucska Tifüsz, 8. Wlasics József, 9. Fodor Laslo, 10. Kubanecz Janos,11. Boldizsar Jozsef, 12. Lojos Istvan, 13. Kovacs Gabor, 14. Nytrai Janos, 15. Hőgyes János, 16. Kardas Mikaly, 17. Markotics Jószef, 18. Weisz Gyula, 19. Őry Lajos, 20. Berancsi Joszef, 21. Orosz Istvan, 22. Bérnát Josef, 23. Segesdi Győrgy, 24. Weisz Andor, 25. Papp Joszef, 26. Kovacs Daniel, 27. Horvath János, 28. Olach György, 29. Vitez Istvan, 30. Keigl Rudolf, 31. Feher Miklos, 32. Balázs Joszef, 33. Boros Mihály, 34. Béres Bertalan, 35. Gabrovitz Gjörgy, 36. Szala Josef, 37. Eisler Ferencz, 38. Balgh Imre, 39. Nemez Oskar, 40. Sipos Janos, 41. Jager Győrgy, 42. Balog Mihaly, 43. Bernath Istvan, 44. Satos Janos, 45. Mas Karoly, 46. Kovács István, 47. Bábós Laszlo, 48. Szanto Jozef, 49. Vendes Istvan, 50. Girgó Karoly, 51. Kolhenz Gyorgy, 52. Anazsnis Gyala, 53. Pap Szoto Lajos, 54. Szuncz Andreas, 55. Jobb Laszló, 56. Bak Mikaly, 57. Szőcs Andreas, 58. Hajduk Josef, 59. Farkas Kalman, 60. Höll Kalman, 61. Anachalka Janos, 62. Bokk Gyula, 63. Jansto Josef, 64. Jakacs Ferencz, 65. Gilik Andreas, 66. Laczka Mathe, 67. Nemethy Janos, 68. Botos Marton, 69. Szatmari Ferencz, 70. Mazgon János, 71. Koka Nandor, 72. Stojka Janos, 73. Csipos Nykolaus, 74. Szucs Floze, 75. Páp Josef, 76. Dudaz Josef, 77. Aranyas Lászlo, 78. Vincze Frigyes, 79. Biro Lajas, 80. Mészaros Johann, 81. Pap Todor, 82. Molnar Josef, 83. Pucsk Istvan, 84. Szollas Karoly, 85. Horváth Istvan, 86. Lakatos Josef, 87. Jakob Imre, 88. Toth Pál, 89. Jenein Michael, 90. Farkas Béla, 91. Serendi Janos, 92. Kovács György, 93. Komanics Dánes, 94. Kürti Istvan, 95. Nemes Sandor, 96. Zsilla Vilmos, 97. Burkusi Josepp, 98.Hadidar Miklós, 99. Metz Karacyon, 100. Lepseny Mihael, 101. Sipos Blija, 102. Stohr Peter, 103. Molnar Franz.

A fenti halottakkal együtt most már 450-re emelkedett az ismeretlen asinarai tömegsírokban eltűnt, név szerint azonosított magyar katonák száma. De ez a névsor még mindig csak szerény hányada a feltételezett két-háromezer magyar hadifogoly-mártírnak. Mondjunk valamennyiüknek együttesen Isten hozzád!-ot.
Barátaimnak szívből köszönöm önzetlen segítségüket.

Settimo San Pietro, 2010.
február havában,
mimózavirágzás idején.