Mikolai Bertics Mihály honlapja

AZ ÁTTÖRÉS

don xxxA DONI KATASZTRÓFA SZOMORÚ EMLÉKÉRE – I.

 – HŐSEINK NAPLÓJÁBÓL –

Részletek Szilágyi Dezső százados naplójából.

“Január 12., kedd.
(1943.)
…Az urivi hídfő előtt fekszik a 4. gyalogezred, tőlük jobbra pedig a 35. Ennek parancsnokát figyeljük most, amint a kitüntetési beadványokat írja. Az utolsó aláírások. Kilenc óra negyven perc. A csend most már feltűnő. Mindig hallatszott át ilyen vagy olyan zaj az ellenséges vonalak mögül. Hiszen, ezen a ponton nem a Don folyó biztonságot nyújtó tükre a választóvonal.
Itt, Urivnál, a Don innenső, magyarok megszállta jobb partján állnak a szovjet csapatok. Kilenc óra negyvenöt perckor megremeg Vécsey alezredes fedezékének teteje. Felugrik. Mi ez?
Rettenetes dübörgés kezdődik Urivnál – jegyzi fel sebtében naplójába.
Megkezdődött a szovjet támadás. Ahogyan Szabó hadosztályparancsnok helyesen sejtette, Urivnál. Első eset, hogy magyar katona támadásban látja a szovjet csapatokat. De látni még semmit sem lehet. Mozgás sehol, csak a baljós csöndet töri meg egy irtózatos dübörgés: a tüzérségi előkészítés zaja.
Körülbelül egy órán át lövi a szovjet tüzérség a magyar állásokat. A hadosztályparancsnok ebben a pillanatban az első vonalban van: a tüzérségi előkészítés a 4. gyalogezrednél éri. Szabó tábornok tehát szinte még a támadás időpontját is megsejtette vagy kiszámította. Egyelőre azonban ő nem tehet semmit: a dobpergésszerű pergőtűz mindenkit fedezékbe kényszerít. Ez is a célja. A gyalogság ezalatt zavartalanul készülhet fel a rohamra. Az egyórás szüntelen ágyúdörgésnek erkölcsi hatása is nagy: a fedezékbe bújt katonát szinte a megsemmisülés érzésével tölti el.
Hogy miért remélte mégis Szabó László oly fölényes magabiztossággal a magyar védelem sikerét: rejtély. Talán az első világháborúban megismert orosz támadási módszer alkalmazására számított: széles sávban előrehömpölygő gyalogos tömegekre, melyeket puska- és géppuskatűzzel is “le lehet fektetni”. Bízott a jól belőtt s valóban kitűnő magyar tüzérségben is.
Tíz órakor vége az ágyútűznek. Feltűnnek az első szovjet rohamozók. Megszólalnak a védők tűzfegyverei is. A magyar tüzérség megpróbálja a rohamozókat lőni, de a nagy ködben alig látni. Az első hullám mégsem éri el a magyar állásokat…
Vécsey alezredes 11 órakor azt jegyzi fel, hogy “az urivi hátról nagy ellenséges tömegek özönlenek lefelé. A szovjet csapatok szakasz- vagy századnyi tömör tömegekben támadnak”.
A 4. ezred ezernégyszáz embere a farkasordító hidegben étlen-szomjan, fegyverére fagyott kézzel kitart állásaiban.
A 35. ezred parancsnokának a harcálláspontját 13 óra 30 perckor kezdi lőni a szovjet tüzérség; 15 óra körül már el is érték az ezred III. zászlóalját az oldalról előretörő szovjet csapatok. Vécsey alezredes ellentámadásra ad parancsot, remélve, hogy a támadó szovjet csapatokat talán a szomszéd 4. ezred II. zászlóaljának vonalán is túl tudja vetni. Az ellentámadás azonban nem tud kibontakozni.
16 óra 35 perckor Bokor alezredes siránkozva telefonál, asztmájára hivatkozik; “- …most ezzel foglalkozni nincs idő, ha az ember elpusztul, oly mindegy, hogy volt-e azelőtt asztmája” – ordít rá Vécsey alezredes, és intézkedik az ellentámadás végrehajtására. Az ellentámadás sikerül: a támadó szovjet csapatokat visszavetik, foglyokat is ejtenek, “az akadályok előtt 300 hulla van már”, az aknavetők egész nap dolgoztak. Boldizsár főhadnagy nagyszerűen tartja őket kézben” – olvashatjuk az ezred harctudósításában. A szovjet támadás tehát megakadt.
Besötétedett. A drótakadályok előtt magyar és orosz halottak. Mit hoz a holnap? A 35. ezred naplója szerint “21 óra tíz perckor még a harcelőőrsökhöz sem tette be a lábát egyetlen orosz sem, viszont a II. zászlóalj vesztesége 40 százalék…”

(Mikolai Bertics Mihály gyűjtése.)

don 01

Ebéd az első vonalban