Mikolai Bertics Mihály honlapja

AZ ILONA-VÖLGYBEN

Ilona-völgyi vízesés / fotó: Mikolai

Ilona-völgyi vízesés / fotó: Mikolai

Igazi télben, amikor a kinti hőmérséklet nappal is minuszokat mutat, csodálatos élmény a ropogó hóban túrázni. A tartalmas reggeli után, meleg öltözetet, bakancsot vettünk fel, és hátizsákot, benne: (a termoszban) forró tea, pár gyümölcs, és a kis, lapos, címeres “flaskánk” (amit mi egyszerűen csak “mobilnak” nevezünk) finom, haláp-hegyi szilvapálinkával.
Vidáman indultunk a Mátra varázslatos Ilona-völgyébe, a 10 méter magas vízeséshez. Parádfürdőről, az Erzsébet Hotel mögötti úton, a zöld jelzésen haladtunk fölfelé, déli irányba. Az egykori Károlyi-kastélyt, és a kiszáradt, (már ledöntött) hatalmas tölgyfát (a Rákóczi-fát) elhagyva, az Ilona-völgy bejáratát jelző, faragott székelykapun át mentünk tovább.
A reggeli levegő még kissé csípős volt, a táj gyönyörű – téli csipkével borított – az út havas, rendkívül csúszós, mivel a fagyos jégbordákra, éjjel, néhány centiméternyi friss hó hullott. Nem voltak (mint nyáron) takaró, zöld lombok, így teljesen beleláttunk az alvó erdő fehér lelkébe. A hó makulátlanul friss volt, még sehol egy emberi nyom, csak apró állatpaták, tappancsok lenyomatai mintázták itt-ott a puha fehérséget.
Utunk mellett, egy másik hatalmas tölgyfa alatt álló Mária-képoszlopot elhagyva, mentünk fölfelé az igen hangulatos rétek közötti havas úton, melyet szekuláris vadgesztenyékből és hársakból álló szépséges fasor övez.
Egy elágazásnál az út teljesen bevisz az erdőbe, majd negyedórányi járás után, jobbról elértük az első pihenő helyet, a Szent István-csevice kerekes kutat, melyből érdekes ízű, kalcium-hidrokarbonátos vizet meríthettünk.
A kúttól elindulva, balra egy lélegzetelállítóan szép rét mellett haladtunk el, melyről mindketten nyomban megállapítottuk, hogy rendkívül alkalmas lenne egy kis szánkózásra. Talán az éles levegőtől, de az is lehet, hogy a lelkünkben felébredt emlékek áradatától csillant könny-pára a szemünkben – mindketten az unokáinkra gondoltunk.
A sárga jelzések innen jobbra fordulnak, a piros + jelzések pedig balra, átvezetnek a tisztáson. Mi maradtunk az egyenes úton, továbbra is a zöld jelzéseket követve. Egyszer csak terepes autó fordult le a hegyről, velünk szemben, és megállt az út melletti kis réten, amely pihenőnek is szolgál. Vadász ember lépett ki belőle és lerakodni készült valamit.
Elsőre azt gondoltuk, hogy vadetetést végez, de megkérdezve kiderült, hogy épp vadászat zajlik fent a hegyen. Majd megnyugtatott, hogy folytathatjuk a túránkat, mert amerre mi szándékozunk menni azt a területet nem érinti. Megnyugodtunk.
Innen az út ismét bevezet az erdőbe, majd szorosan a patak mellett, a völgy mélyén, szép bükkösben halad tovább. A jobb oldali magaslaton, alig száz méternyire, néhány őzet láttunk. Kezdetben ugyanolyan csodálkozva néztek, mint mi őket. Györgyi oda is súgta nekik, hogy illanjanak, mert itt hamarosan puskák fognak leselkedni rájuk. Megfogadták a jó szót, és pár könnyed ugrással tovább álltak.
Kis hídon áthaladva, az Ilona-völgy erősen beszűkül, egyre nagyobb köveket látunk a mederben. A kényelmes, széles gyalogút szorosan a patak mellett vezet, majd egyre keskenyebbé és kövesebbé válva, kapaszkodik fel a vadregényes, sziklás völgyben egészen a vízesésig. A hóréteg is egyre vastagabb- a csapás pedig csúszósabb lett, és többször is át kellett kelnünk a jég alatt csörgedező patakon. Csak nagyon óvatos lépésekkel haladhatunk tovább. Egyik oldalon a meredek hegy, a másikon a patak sziklás mélysége határolja a félméternél is keskenyebb, jeges csapást. A kritikusabb részeken a hegy oldalának támaszkodva araszoltunk.
Átkeltünk egy kis oldalpatakon, és egy kanyar után megpillantottuk az Ilona-völgyi vízesés függőleges, V alakú sziklafalából alábukó jégbálványát. Csak teljesen közel érve láttuk, hogy a megdermedt jég alatt, hangos csörgéssel tör a mélybe a még meg nem fagyott zuhatag.
Ott álltunk hazánk legnagyobb szintkülönbségű, természetes vízesése alatt, mely elsősorban hóolvadás vagy nagyobb csapadék után látványos, más időszakokban vékonyka a szikla felső hasadékából előtörő víznyaláb. Mindketten azt éreztük, hogy (bár a nyár hevében korábban már jártunk itt) a téli évszakban is megérte ezt a szép kirándulást.
Ez napi túránkat kezdetben úgy terveztük, hogy a vízeséstől majd tovább megyünk a Kékes felé, a Disznó- és a Sas-kőhöz. De mivel szeges bakancsokat nem hoztunk, azok nélkül a fenti utak túl veszélyesek lettek volna. Visszatértünk hát az Erzsébet Hotelbe, hogy a hótaposás után, a forró szaunáiban és látványmedencéiben felmelegítsük magunkat, és tervezgessük a másnapi túránkat.

Mikolai Bertics Mihály jegyzete

Fotók a túráról az alábbi helyen – a lap alján lévő galériában – láthatók:

http://www.hallottad.hu/cikkek/az-ilona-volgyben