Mikolai Bertics Mihály honlapja

ERDEI SÉTA

Tengelicek / fotó: Mikolai

Az Alföldön az első hónak már nyoma sincs. Az enyhére fordult idő alig pár nap alatt eltüntette. A debreceni Nagyerdő karnyújtásra van nekünk: nagyokat járunk benne. Így tartjuk szinten a fizikai képességünket, hogy majd az ünnepek után könnyedén vegyük a Zemplén, a Mátra, a Pilis, és esetleg a Börzsöny bakancsos útjait. A napi 10-14 km gyalogtúra rendben tartja a fizikumot, edzi a testet. Mindketten imádjuk a természetet, az erdőt, a mozgást. Különös, hogy most, télen is, amint belépünk az erdőbe, érezni lehet a finom tölgy-illatot, megtelik vele a keblünk és mintha valami doppingszer lenne, elfeledünk minden fáradságot. Mindig (már több éve) itt készülünk fel a téli túrákra. Egyik szélétől a másikig járjuk az erdőt, és már tegeződünk minden bokorral fával.
Csodálatosan szép a debreceni Nagyerdő; gazdag a madárvilága és gyakran látunk őzeket, szarvasokat és vaddisznókat. Ha meg-megállunk, fülünket megüti az egyenletes kopácsolás. Ilyenkor tudjuk, hogy “harkály-doktor” vallatja a fákat, hogy:
“…Van-e benne hosszú kukac, ízesebb, mint a méz?…”
Legutóbb egy “Nagy fakopáncs” párt is láttuk. A kisebb testűek gyakoribbak, közülük több fajtával is találkoztunk már. Jelenlétüket a sok kikopácsolt fatörzsek is igazolják. Helyenként ha nem is látjuk, de halljuk az apró madarak hangját, amivel jelzik az erdő világának, hogy “betolakodók” vagyis mi csörtetünk a csapáson. Sokszor elkísérnek egy-egy szakaszon, és rajokban röpködnek fáról-fára: cinkék, zöldikék, vörösbegyek. A minap épp erdei pinty csapat kísérete tisztelt meg bennünket.
A legtöbbször árgus szemekkel fürkésszük a fák sűrűjét, hátha megmozdul valami. Rendszeresen látunk őzeket, amint tisztes távolságból megfigyelnek minket, majd kecses szökkenéssel eltűnnek a sűrűben, csak a kis fehér farkuk villanása tűnik még fel a távolban. Ha szerencsések vagyunk, mert a széljárás nekünk kedvez, vaddisznókat is látunk. Volt olyan eset, hogy a fatörzshöz simulva, nagy fekete foltnak álcázta magát egy termetes vadkan. Amikor közeledtünk, a lépteink zajára kelt fel, és megfordult felénk. Meglepődtünk és megálltunk – néztünk vele farkasszemet, de nem igazán sietett sehova, csak amikor zajt keltettünk – tapsoltunk neki – akkor volt hajlandó eloldalogni.  Következő alakalommal egy egész konda csörtetését (röfögését, visítását hallgattuk) követtük közelebbről. Egyszer csak irányt váltottak, az út szélén megjelent egy fekete fej, kinézett, tájékozódott (mi is megálltunk, felkészültünk a fotózásra), és miután biztonságosnak ítélte meg a helyzetet, átsétált az út másik oldalára. A többiek ezt jelnek véve, kényelmesen követték – lehettek vagy hatan. Végül egy hátul kullogó egyed zárta a sort. Velünk nem igazán törődtek.
Szép élmény volt.

Mikolai Bertics Mihály

Vaddisznó a debreceni Nagyerdőben / fotó: Mikolai

 

Vaddisznók mennek át az úton, a debreceni Nagyerdőben / fotó: Mikolai

Pihenő őzek a Nagyerdőben. / Fotó: Mikolai