Mikolai Bertics Mihály honlapja

FARSANG

farsangMaga a “farsang” szó német eredetű, “faseln” jelentése – fecsegni. A farsang hossza évről-évre változik, mivel zárónapja a húsvét időpontjához kötődik. Vízkereszttől (január 6.) a húsvétot megelőző 40 napos nagyböjt kezdetéig, azaz hamvazószerdáig tart. Farsang a tavaszvárás pogány kori, igen változatos képet mutató ünnepeiből nőtt ki, gyakorlatilag a zajos mulatozás, a tréfacsinálás, bolondozás, eszem-iszom és az advent lezárulásával, a párkeresés, udvarlás időszaka.
Magyarországon a farsangi szokások a középkorban honosodtak meg, de fellelhetők benne a pogány germán vagy éppen ókori görög, motívumok is. Már az ókori Rómában is rendeztek álarcos felvonulásokat, zenés táncmulatságokat, úgynevezett Saturnalia ünnepet, a téltemetés-tavaszvárás jegyében. A mulatságok egy álló hétig tartottak, a szegényeket megvendégelték, a családtagok ajándékokat adtak egymásnak. Ilyenkor rendezték a kedvelt gladiátor viadalokat is. Latin nyelvterületen a “carneval” szó a farsang megfelelője, jelentése a hús elhagyása. Más magyarázatok szerint azt a díszes szekeret nevezték carrus navalisnak, amelyet egykoron vidám, álarcos menet tolt végig Róma utcáin, innen a karnevál elnevezés.
Magyarországon már Mátyás korában divatban voltak bizonyos itáliai mintákat követő álarcos mulatságok, sőt II. Lajos udvarában harci játékokat is rendeztek.
A kereszténység előtti időkből származó farsangi mulatságokat a XVI-XVII században nem az eredete-, hanem bujaságot szimbolizáló szokásai miatt tiltották. Pontosabban szólva, az egyház kezdetben rossz szemmel nézte a fékevesztett mulatozást, az ördög művének tartotta és üldözte is. Temesvári Pelbárt ferences szerzetes 1502-ben keltezett prédikációjában a következőképp ír:
“Ó jaj, ezekben a napokban hány keresztény ember fordul a kegyelem világosságából a sötétség cselekedeteihez, vagyis a torkossághoz, az iszákossághoz, a bujálkodáshoz. Az efféle emberek a farsangban az istenüknek választják az ördögöt, amit álarcos mulatsággal, fajtalan énekekkel dicsőitenek megvetvén a Krisztust.”
A farsang időszakának megünneplését az egyházi tiltakozás sem tudta visszaszorítani. Annak ősi, pogány gyökerei, melyek szoros kapcsolatban állnak a termékenység, bőség varázslással, a tél elmúlta felett érzett örömmel,a tavasz beköszöntét siettetni szándékozó rítusokkal erősen éltek és élnek ma is a nép hagyományaiban.
A farsang ünnepéhez kötődik Magyarországon a népi színjátszás kialakulása is. A különféle maszkos alakoskodásokból nőttek aztán ki a különféle dramatikus játékok, amelyekben tipikus alakokat személyesítettek meg. Ilyenek voltak a cigány, a betyár, a koldus, a vándorárus, a menyasszony, vőlegény. Szívesen alkalmaztak állatmaszkokat is, gyakran feltűnik a játékokban a kecske, a ló, a medve. Már a XVI. századtól vannak adatok az egyik legnépszerűbb alakoskodó játékról, az ún. Cibere vajda – Konc király párviadaláról. Az egyik szereplő a böjti ételeket (cibere), a másik a húsételt személyesíti meg, az ő viszálykodásukról szól a játék.
A legismertebb alakoskodó szokás magyar nyelvterületen a mohácsi busójárás. A faálarcosok felvonulásairól már a XIX. századból vannak feljegyzések, bár ezek általában a vigadalom botrányos részleteit emelik ki. Mivel az álarcok a szereplőknek inkognitót biztosítottak, viszonylag gyakran került sor verekedésre, nők molesztálására, ami ellen a felháborodott közvélemény a hatóságok beavatkozását követelte. A XX. század folyamán ezt az izgalmas ünnepet sikerült teljesen mederbe terelni.
Egyes vidékeken népszerűek voltak az álbírósági tárgyalások, melyeken a vádlottakat bábuk helyettesítették, vagy éppenséggel állatokat ítéltek el. Természetesen ezek tréfás szokások voltak, nem pedig kegyetlenkedések.
Gyakori volt a téltemetés vagy farsangtemetés dramatikus megjelenítése is. A telet általában szalmabáb személyesítette meg, de lehetett csúf öregasszonyt ábrázoló rongybábu is. Ezeket aztán elégették, vagy betemették a hóba.
A karácsonyi időszak elmúltával, a mezőgazdasági munkák megkezdése előtt, a telet záró időszakban sokfelé rendeztek bálokat, táncmulatságokat a falvakban, a városokban. Vidéken általában a kocsma vagy a fonó volt a színtere a társasági eseményeknek. A legnépszerűbbek az úgynevezett: batyus bálok voltak. A batyus bálokra a résztvevők vitték az ételeket és az italokat, is; jellemzően bort, kalácsot, süteményt és általában baromfihúsból készült fogásokat. A farsangi báloknak mind a paraszti életben, mind pedig a városi nagy-polgárság körében komoly hagyományai voltak. Ennek az a magyarázata, hogy az eladó lányokat illetve a házasulandó fiatalembereket ezeken az eseményeken vezették be úgymond a társaságba, tehát a párválasztásban, társasági életben volt fontos szerepük. A legtöbb lakodalmat is ebben az időszakban tartották faluhelyen.
A Túrháton – például Mikolában is – a farsang utolsó csütörtöki napján (kövér-csütörtökön) a legények „farsangot hajtani” jártak. Bő inges-gatyás pásztoroknak öltöztek, derekukra zörgőket, lovas-csengőket csatoltak, karikás ostorral cserdítve, kurjongatva vonultak végig csoportosan a falu utcáin. Főleg a lányos házak előtt kiabálták:
“Akinek van vén jánya,
csapja ki a gulyára!”
Aztán az így megtisztelt lányos házaktól kolbászt, szalonnát, tojást vagy farsangi fánkot kaptak, amiből a farsanghajtás végén lakomát, mulatságot tartottak.

Mikolai Bertics Mihály