Mikolai Bertics Mihály honlapja

A HALÁP-HEGY

haláp-hegy01

A Haláp-hegyi kőkereszt / fotó: Mikolai /

Mindig megdobban a szívem, ha a Kárpátokra gondolok, ha néha felkapaszkodunk a Tompa-hegyre az Avasban, vagy a Máramarosi havasok-, nyáron is hólepte csúcsaira, Borsa felett. Gyermekkorom hatalmas bölcsője volt ez a táj és valamikor úgy éreztem, hogy nincs ennél szebb a világon. Aztán kinőttem a nagy “bölcsőt”, kénytelen voltam elhagyni a hegyeimet, és új tanyát verni az Alföld peremén, a Túrháton. Mi tagadás, hamar elbűvölt a szeszélyes folyó szépsége, az ártéri erdők üdesége, csodálatos élővilága, és nem utolsó sorban a hagyásfákkal tűzdelt legelők varázsa. Kerestem, kutattam újabb szerelmem rejtekeit. Beszéltem hozzá, verseket írtam róla, dicsekedtem vele mindenkinek.
De az élet kiszámíthatatlanul kegyetlen. Egy kora hajnalon elhagytam a Túrhátat is. Úgy jöttem el, mint a tolvaj, mint űzött vad: sötétben osontam át a határokon, mentettem azt, amit Istentől teremtéskor kaptam. Csikorogva szakadtam ki belőle, mint rozsdás szeg a száraz kapufélfából. Egy időre nyakamba vettem a világot, partok nélküli vizeken hányattatva értem a folyók ölelkezéséhez, Vásárosnaményba. Tisza, Kraszna, Szamos, Túr – négy folyó – négy újabb szerelem. A nyári kánikulákban, mezítláb, kézen fogva tapostuk a fövenyt, csapkodtuk a folyók fodrát és azt éreztük, vallottuk, hogy nincs ennél csodálatosabb hely a világon!
Így volt mindaddig, míg egy napon – egy Isten adta-, február végi napon, pontosabban: alkonyatkor, egymás kezét fogva, fel mentünk a Haláp-hegyen lévő nagy, kőkeresztig és lenéztünk a Balaton felé. Leírhatatlan, amit láttunk: alant a falu fehér tornya karcsúsodott ki a háztetők közül, fények pislákoltak, a távolban pedig öt tanúhegy sötét sziluettje körvonalazódott előttünk: a Szent György-hegy, a Badacsony, a Gulács, a Tóti-hegy és a Csobánc. Belül, a keblünkben óraütőként mozdult meg akkor valami, aminek teremtőereje lett. Nem kellettek szavak, egymás szeméből olvastuk az álmodozást, a csodát. Mára a csoda valóra vált és egy kis kerti lak teraszáról csodáljuk az öt tanúhegy sziluettjét, a virágba borult természetet, a Balaton távoli tükrét, a távolban pislákoló, esti fényeket és a napkeltét is… Ülünk kézen fogva; mögöttünk a Haláp-hegy alvó kőfejtője, előttünk a megvalósult álom, amivel nem tudunk eltelni.

*

A Haláp a Tapolcai-medence északi részében fekvő tanúhegy, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területének része. Tekintélyes kettős csonka kúpjával a legismertebb tanúhegy. Magassága 358 méter. Déli lábánál fekszik a neves hagyományokkal rendelkező falucska: Zalahaláp.
A „haláp” szó jelentése – a leírások szerint – vizenyős rét, vadvizes hely. A „rét” szó valószínű, hogy a nedves kaszáló megnevezésére szolgál. Kaszálók, füves területek neveként még számos tájnyelvi szó említhető: láp, láz, reglő, tárnica, gyóta, ornyák, gágy, zsibb, haláp, danca, luka…
A Haláp a Tapolcai-medencét északról vigyázó „őrbástyaként” emelkedik hazánk egyik legszebb tája fölé. A felhagyott bányaudvar pereméről dél felé tekintve páratlan panoráma tárul elénk: a Csobánc, a Tóti-hegy, a Gulács, a Badacsony és a Szent György-hegy közeli körvonala számtalan művészt (fotóst, festőt, írót) ihletett már meg.
Nem csoda, hiszen egyedüli hely ez, ahonnan öt tanúhegy is látható úgy, hogy fejünket el sem kell fordítanunk.
A vulkanikus eredetű hegy északi oldalán dolomit, déli oldalán mészkő található, míg a csúcsa tömör bazalt. A hegy felülete a nagymértékű kőbányászat nyomait viseli. A korvizsgálatok alapján a Haláp a legfiatalabb a Balaton-felvidék tanúhegyei között. A bazalt hólyagüregeiben és kőzetzárványaiban megjelenő ásványfajok tekintetében az egyik leggazdagabb, legváltozatosabb hegynek tekinthető. A bányaművelés előtt méltóságosan emelkedett ki az üledék alkotta, lankásabb domborzatú környezet fölé.
A halápi bazalt üregkitöltő, valamint üledékes eredet kőzetásványainak kutatása az 1920-as évek végén, a bányaműveléssel párhuzamosan indulhatott meg. Az ásványtársulások egyik kiemelkedő kutatója Mauritz Béla volt. Vizsgálatai kapcsán több olyan zeolitot említ (dezmin – ma sztilbit, nátrolit, phillipsit), melyek korábban ismeretlenek voltak e területen. Kutatásaival részben egy időben, részben azt folytatva jelentek meg Erdélyi Jánosnak a Balaton-felvidéki bazaltok ásványtársulásával kapcsolatos munkái. Egyik legjelentősebb alkotása a Balatoni bazalthegyek c. kis füzete, melyben részletesen ismerteti a Haláp vulkanizmusát, felépítését, ill. összefoglalja az üregkitöltő ásványkutatások addigi (1954) eredményeit. A hegy bazaltjában fehér, porcelánszer tömött, endogén zárványban, az optikai, röntgen, termikus és kémiai elemzések alapján egy addig ismeretlen ásványt, a hidroamezitet azonosította, de későbbi vizsgálatai kiderítették, hogy valójában egy ásványelegyről van szó, mely hidroamezitből és lizarditból áll. Az 1980-as években Alberto Alberti és szerzőtársai (1982) a gonnarditot és garronitot mutatták ki. Az 1980-as, 1990-es évektől a részletesebb műszeres vizsgálatok nyomán számos új ásvánnyal bővült az ásványtani paletta.
A legrészletesebb feltártságot a több évtizedes kőbányászati tevékenység eredményezte bányafalak adják. A bányaüzem dél felől két szinttel nyitotta meg a hegyet. Ennek eredményeként a bazalt anyagának, megjelenési módjának részletes tanulmányozását mintegy 1500 m összhosszúságú, 20 m magasságú bányafal tette, illetve teszi lehetővé.
A Halápon kisebb kiterjedésű bányaudvarok már a római korból kimutathatók, de a bazaltbányászatra vonatkozó konkrét adataink a 20. század elejéről állnak rendelkezésre. 1909-ben a szobi Luczenbacher-család, illetve Teleky József gr. kezdte feltárni a hegyet. Kisebb termelés 1912-ben indult, de csak az I. világháború után történt ipari bazalttermelés. Az 1920-as években bányafelújítás volt, ezáltal az új zúzóművek nagyobb teljesítményűre lettek cserélve és már többféle szemnagyságú anyagot is elő tudtak állítani. Később a terméskő bányászata mellett faragott köveket is előállítottak. 1925-ben a Pesti Kereskedelmi Bank a Grünwald és Schiffer céggel együtt megvette a bazaltbányát és megalapította a Zalahalápi Bazaltkőbánya Részvénytársaságot. A gépesítés 1926-tól indult meg. A kitermelt kockakövet elsősorban útburkolásra használták. Ebben az időszakban számos budapesti úttest épült az itt bányászott bazaltból. A nagy gazdasági világválság alatt jelentősen csökkent a kőszükséglet, ami kihatott az üzem működésére is, viszont a II. világháború utáni kőigény kielégítésére a halápi bányában jelentős fejlesztéseket hajtottak végre. A bányászat az 1950-es években már három szinten folyt összesen 9 bányaudvarral. Az alsó bányaszint magassága 291 m, a középsőé 306 m, míg a felsőé 325 m volt. A teljes készletet 250 m-től a hegy tetejéig 38 102 000 m3-nek becsülték meg, melyből 19 474 620 m3 kitermelhető, 55 m-es bazaltvastagsággal számolva.
Míg az 1960-70-es években sorra szűnt meg a bazaltbányászat a környező hegyeken (pl. Badacsony, Gulács), addig a Haláp bazaltjából – kiváló minőségének köszönhetően – még az 1980-as években is szállítottak alapanyagot a Ferihegy II. építéséhez. Az 1980-as évek végén a bánya bezárását a természetvédelmi törekvések, a csökkenő nyersanyagigény, valamint a faragott útburkolati kövek egyre nagyobb arányú visszaszorulása indokolta. A halápi bánya szerepét – fokozatosan – az 1951-ben megnyitott modern uzsai kőbánya vette át.
A bányászat legszembetűnőbb következménye, hogy a Haláp egy jelentős része gyakorlatilag teljesen eltűnt. Az így kialakult, markáns tájképi degradáció napjainkig megoldatlan tájkonfliktust eredményezett, ezért is sürget a tájrendezés feladata. Ugyanakkor a bányászat során feltárult geológiai képződmények, tanulságos alakzatok és rétegsorok komoly tudományos-ismeretterjesztő szereppel bírnak. / Forrás: Wikipédia /

Mikolai Bertics Mihály

Haláp-hegy02

Esti kép a Haláp-hegyről / fotó: Mikolai /

A Szent György-hegy, a kertünk kispadjáról – fotó: Mikolai

A Badacsony és a Gulács, a kertünk kispadjáról – fotó: Mikolai

A Tanuhegyek, ahogy a teraszunkról látszanak – jobbról, balra: Szent György-hegy, Badacsony, Gulács, Tóti-hegy, Csobánc. Fotó: Mikolai