Mikolai Bertics Mihály honlapja

RÁKÓCZI LÁSZLÓ NAPLÓJA

Rákóczi L

Rákóczi László (1633-1664).

Rákóczi László körül mintha megállt volna az idő. Feljegyzése pedig már önmagában is érdekes történettudományi jelenség, beszédes bizonyíték, hogy a puszta életrajzi tények kevésbé segítik a személyiség megértését. E napló hosszú lappangásának egyik legfőbb oka abban rejlik, hogy a tradicionális történetírás látószögéből gróf Rákóczi László (1633-1664) túlontúl sokértelmű, vagy halvány személyiségnek tűnt. A későbbi évszázadok többnyire csak a nevét őrizték meg. A hozzá fűződő események, a történelmi folyamat tényei elvesztek, szét-hullottak körülötte. Neve mára teljesen feledésbe merült. Mivel a XVII. században, szűkebb térségünknek is meghatározó személyisége volt, talán időszerű- és illő lenne a helytörténetünkben pótolni ezt a hiányzó lapot.
Katona volt vagy politikus? A hagyományos szemlélet szerinti Habsburg-ellenes erdélyi- és Habsburg-hű királyságbeli táborra osztott magyar politikában vajon hova is tartozott gróf Rákóczi László? Nem mondható az ellenreformációval azonosított „katolikus politikus”-nak, de nem szolgálta a „protestáns politikát” sem. Nem habsburgiánus és nem „Habsburg-ellenes”, nem kuruc, és nem labanc. Milyen szerepet töltött be tehát az ifjú gróf ?
Mivel erre máig nem találták meg a választ, mint hogy úgy látszik, tehetetlenül őrlődött a két szemben álló tábor között, s ily módon a fejedelmek markáns személyiségeinek árnyékában ez a Rákóczi ág aligha érdemelt nagyobb figyelmet.
A fejedelmi család katolikus ágán gróf Rákóczi Pál országbíró háromesztendős korábban árván maradt fia a bécsi Burgban, a Habsburg főhercegekkel együtt nevelkedett. Rákóczi György és Rákóczi Zsigmond környezetében tevékenykedett. Református feleséget választott, de mindvégig élvezte Lippay György esztergomi érsek atyai pártfogását. Nem fűződtek nevéhez dicsőséges haditettek, de harcolt Zrínyi Miklós oldalán, és az 1663-1664. évi török háborúban esett el. Ő az első- és talán egyetlen magyar főúr, aki kiskora óta az uralkodó környezetében élt, bécsi udvari nevelést kapott. Tény, hogy egy Rákóczi fiút nem csupán jótékonyságból tartottak játszó- és tanulótársnak a trónörökös mellett, még akkor sem, ha apátlan-anyátlan árva és Ferdinánd főherceggel éppen egyidős.
A nagyszombati egyetemen (1645) és Bécsben tanult. Az utolsó tanulmányi évet Grazban végezte, majd elkísérte a trónörököst spanyolországi útjaira. A Habsburg-ház nyilván számolt vele a politikai terveiben, hiszen annak megfelelő pályára készítették fel. Mire felserdült, több nyelven beszélt, művelt volt és világlátott, s mivel egy Európában ismert fejedelmi család nevét viselte, jó diplomáciai esélyeknek állt előtte. Néhány tény viszont arra vall, hogy pályája az 1640-es években, nem tudni miért, de irányt váltott. Mintha már katonának készült volna. Vajon lehetett valami kapcsolat itáliai útja és az 1645-ben Kréta szigetén kirobbant velencei-török háború között? Annyi bizonyos, hogy Itáliából hazatérőben meglátogatta Zrínyi csáktornyai otthonát, s részt vett Kostajnicánál (a bán oldalán ) a török elleni harcban.
1650-es évek elejétől megszerzi örökségét, bejárja birtokait, kijavíttatja a kistapolcsányi rezidenciát, de inkább Felső-Magyarországon rendezkedik be, Zborón és a sárosi kastélyban.
Sáros vármegyében – katolikus létére – a protestáns főnemesség tűzfészkének számító úgynevezett tizenhárom vármegye egyikében minden nehézség nélkül beiktatták főispáni tisztségé-be. Nyilván a fejedelmi Rákóczi családnak köszönhetően az ország patrióta főurai és protestáns köznemesei minden idegenkedés nélkül maguk közé fogadták a császári udvar ifjú neveltjét. 1653 elején, első erdélyi útján a gyulafehérvári fejedelmi udvarban, megkülönböztetett figyelemmel vették körül, és az akkorra már eltervezett házasságkötésében is érvényesítették elgondolásukat. Miként? Rákóczi László felbontotta megkötött jegyességét a katolikus Csáky Borbálával (Csáky László leánya) és 1654. elején, Lórántffy Zsuzsanna (I. Rákóczy György özvegye † 1660) rábeszélésére Lónyay Zsigmond, nagy tekintélyű politikus fiatal özvegyét, a református Nagymihályi Bánffy Erzsébetet (1630-1663) vette feleségül, aki jelentős vagyonnal együtt a Munkáccsal szomszédos, igen gazdag szentmiklósi uradalmat vitte a házasságba. Rákóczi László sokat utazott így többször is megfordult szűkebb térségünkben. Mindig ott volt, ahol a Magyar Királyság és az Erdélyi Fejedelemség ügye megkívánta, de a család dinasztikus politikájával nem azonosult, sőt később sincs nyoma annak, hogy vonzotta volna a fejedelmi méltóság.
Századunk elejére a művészettörténészek számba vették, azonosították néhány ránk maradt személyes holmiját: fegyvereket és műtárgyakat. Mégis a magyar politika történetét csupán hadi eseményekre egyszerűsítő felfogás jegyében, csak a nagyváradi harc maradt életéből fontos. Gyalókai Jenő hadtörténeti tanulmánya (1913) több mindent tisztázott, de nem mondott lényegében többet róla, mint amit már a 18. század elején Timon Sámuel történetíró megállapított: Rákóczi László nem más, mint akit „a török Várad kapujában levágott”. S mivel az 1663-1664. évi magyarországi török háborút csak nemzetközi és politikai összefüggéseiből kiszakítva ismerték, az 1664. évi váradi próba, mint a horgonyát vesztett ladik, lebegett a véres magyar történelem tengerén. Néha még felbukkan itt-ott, mint „kaland”, majd csak-nem teljesen feledésbe merül. Szekfű Gyula Magyar Történetéből már a neve is kimaradt. Úgy tűnik, hogy Rákóczi László számára csak az irodalomtörténet lapjain maradt hely, az is  csupán a máig fennmaradt naplója jóvoltából.
Külországban tanuló diákok, tanulmányaikat külföldi utazással megkoronázó nemes úrfiak kötelező feladatként kapták tanáraik és atyáik intelmeiben, hogy a látottakat leírják. Ebből következtetve majdnem bizonyosra vehető, hogy Rákóczi László spanyolországi és itáliai útján is készített feljegyzéseket. Legtöbbször úton volt; Bécsben, Lengyelországban és többször Erdélyben is járt. Ránk maradt naplója 1653. szeptember 22. – 1658. október 14. közötti időről (kevés kihagyással), napról-napra készült. Életvidám-ifjú hangvételű. Tipikusan olyan tartalmú, amely „nehezen ereszt” a mondanivalóját szorosan őrző forrástermészetéből. Talán előzőleg már azért is tette le annyi történetíró kedvtelenül, mert látszólag nincs benne semmi politika. Tény, hogy az utókornak küldött üzenetei nem könnyen foghatók. Műfaját sem egyszerű megállapítani. Lényegét tekintve és eredendően itinerárium, de mivel tele van szubjektív elemekkel és összességében a mindennapjait rögzíti, a korabeli értelemben vett diárium jellegét is magán viseli. A 17. század közepén már ritka e tekintetben a „tiszta” műfajú feljegyzés. Rákóczi László ránk maradt napi jegyzéseit néhány olyan sajátosság is jellemzi, hogy méltán nevezhető naplónak. Fél éven át saját kezűleg írta, különben deákoknak mondta tollba. Nem vesződött a látottak leírásával, nem írta meg, hogy milyen Kolozsvár, hanem lerajzoltatta a várost. Élményei rögzítéséhez tehát állandóan maga mellett tartott egy „képírót”, vagyis rajzolót. Nincs nyoma, hogy a szélesebb körű tájékoztatás igénye vezette volna, sőt képíróit egyenesen esztétikai igénnyel is foglalkoztatta. A naplóírásnak ez a módja, az, hogy leírja, ha kell tollba mondja a nap eseményeit és lerajzoltatja a látottakat.
Íme a feljegyzésből néhány részlet:
 „…Anno 1654.
     Januarius.
25. Mentem ebédre Ecsedbe, estvére csak könnyűszerrel Naményba.
26. Mentem néném Forgách Istvánné asszonyomhoz ebédre Szalkára, estvére Ecsedbe.
27. Küldtem Naményba Pongrácz uramat az konyhamesterrel.
Februarius
1. Érkeztem meg Naményból Ecsedre Ibrányi urammal; jöttek hozzám leleszi praepost uram, Semsey János, Újfalussy Zsigmond, Szegi Péter, Melczer Lajos és Ispán Ferenc uramék. Mentem Melczer Lajos urammal csak ketten Naményba.

3. Indultam meg felestököm (reggeli – a szerk.) után Ecsedből, mentem éjszakára Dobosra vendégeimmel, jöttek előmbe Kun István uram, Bocskai István uram, Melith Péter uram, Klobusiczky uram és Zákány uram. Fogadtam meg Erdélyi Mihályt.
4. Indultam kilenc óra tájban Namény felé, érkeztem oda egy óra tájban, találtam ott Perényi Imre uramot, Vay Péter, Bay István, Melith György uramot, Szemere Lászlót és Leövey Gergely uramot több sok főrendekkel. Item. Isten ő szent felsége kegyelmességéből töttem le az hitet kedvesemmel, leleszi praepost Pálfalvay uram előtt. Benedictus sis Domine, in aeternum. Öttünk egy kis collatiot.

7. Ebéd után indultam meg az Atyámfiával (itt jegyespárja – a szerk.) Naményból, resignaltuk (visszaadtuk – a szerk.) azon helyt Bocskay uramnak, mentünk estvére Baktára Barkóczy uramhoz; loptak el egy nyuszttal bélelt hálósubát…”

Rákóczi László naplója mára egy felbecsülhetetlen, korhű történelmi forrás.

Mikolai Bertics Mihály