Mikolai Bertics Mihály honlapja

SZENT ANDRÁS NAPJA

szent-andras

Szent András

“Aki böjtöl András napján,
Vőlegényt lát iccakáján.”

A november hónap utolsó napján, Szent András napját ünnepeljük. András, Jézus tanítványainak egyike volt. A keresztényüldözés idején Néró császár helytartója, egy ferde-, “X” alakú keresztre (melynek szárait átlósan ácsolták össze, nem úgy, mint Jézusét) kötöztette, hogy lassú halállal haljon meg. A vértanú a legenda szerint, két napi szenvedés után, november 30-án adta át lelkét a Teremtőjének. András kínszenvedésének eszközét, a ferde szárú keresztet még napjainkban is András-keresztként emlegetik.
Szent András napja már az advent kezdete, amely beleesik a téli napforduló időszakába. A római katolikus templomokban, ezen a napon a pap felolvassa az év fontosabb történéseit, többek között az esküvők és születések számát is.
Többféle hiedelmek és szokások kötődnek ehhez a naphoz.
Például az a lány, aki meg akarta látni, ki lesz a jövendőbelije, böjtöt tartott András napján, este pedig a feje alá tett egy férfigatyát, hogy álmában megláthassa leendő hitvesét.
Más szokás és hiedelem szerint, az az eladó sorban lévő lány, aki ezen a napon egész napi böjtölés után, este, lefekvéskor megsózott egy darab kenyeret, elimádkozott három Miatyánkot és ugyanannyi Üdvözlégyet, majd beleharapott a kenyérbe s a megmaradt darabot betette egy kis tükörrel együtt a vánkosa alá, akkor éjféltájt, ha belenézett a tükörbe, megláthatta benne a vőlegényét.
Sok lány pedig lefekvéskor háromszor megfordította a párnáját a következő varázsigével: “Párnámat rázom, Szent Andrást várom, mutassa meg a jövendőbeli párom!”
Volt ahol a lányok megrugdosták a disznó ólat, mert úgy tartották, hogy ahányat röffent a disznó, annyi év múlva mennek majd férjhez.
Az András napi hiedelmekhez tartozik még, hogy gombócfőzéskor a lányok, a gombócok közepébe egy kis papírosra fiú neveket írtak, s belegyúrták. Amelyik gombóc főzéskor először jött fel a víz színére, az a jövendőbeli férj neve. Máshol ólmot is öntöttek, s az ólom formájából megpróbáltak a leendő férj foglalkozását kiolvasni. Aki pedig nem böjtölt egész nap, annak a férjjóslási praktikák nem váltak be.
A néphagyományban, Márton mellett, Andrást is a „fehér lovon járók” s havat hozók közé sorolják.
A keresztény világban, minden zajos mulatság ebben az időszakban megszűnt; a muzsikaszó farsangig hallgatott.  Éppen ezért, egy régi mondás szerint: “András keze lefogja a hegedű húrjait”.
Vidéken, főleg a falvakban ilyenkor már elkezdődtek a disznótorok . Sok felé tréfásan “disznóölő Szent András” néven emlegették ezt a napot.

Régebben, a falusi emberek számára a disznóölés és a disznótor ünnep volt, mivel a húsétel csak ritkábban (ünnep napokon) adatott meg. Gyakori szokás volt, hogy disznóvágáskor még a gyerekek sem mentek iskolába.
Már kora hajnalban talpon volt a háznép apraja-nagyja. Hamarosan megérkeztek a fogók (szomszédok, jó barátok) és a böllér is, az-az a disznóölő ember, mert a mondás azt tartja, hogy „A jó gazda a saját disznaját le nem vágja!”
A férfiak koccintottak s ittak egy pohárkával, a gazdasszonyok pedig maroknyi sót tettek egy nagy tálba, azzal fogták fel a vért, ami később a véres hurkába került, vagy reggelire sütöttek meg. A kisebbek (a bátrabb gyerekek) a disznó farkát foghatták. A leölt disznóra ismét koccintottak, majd száraz szalmát tettek rá és meggyújtották. Szalmával perzselték (égették le a disznó szőrét). Közben tovább kóstolgatták a gazda pálinkáját, vagy forralt borát – mert már hidegek voltak a reggelek – és a jó itókától máris jobban ment a munka kinn, a szabadban.
Amikor végeztek a disznóhús feldolgozásával, s lett véres-, májas hurka, kolbász, disznósajt is, elkezdték kisütni a szalonnát. Este lett mire sor kerülhetett a nagy vacsorára, vagyis az orja-leveses disznótorra.
A disznóölések eltartottak Szent András napjától farsangig. Ilyenkor már nem romlott meg a hús, sokáig el lehetett tartani; besózva, pácba téve, megfüstölve.
Voltak olyan falvak ahol a kisebb-nagyobb fiúk, többen összeverődve, járták este a disznótoros házakat, és az ablak alatt mondogatták, vagy énekelték:
“Eljöttünk mi kántálni, kántálni
ablak alatt fát vágni,
mi is fogtuk fülét, farkát,
adjanak egy darab hurkát.”
A legtöbbször beengedték a fiúkat és megvendégelték őket, s kaptak egy kis kóstolót is.

Mikolai Bertics Mihály