Mikolai Bertics Mihály honlapja

“TALPRA MAGYAR HÍ A HAZA!”

marcius151848. március 15-re emlékezünk.

„SZABADSÁG, FÜGGETLENSÉG”

Lehet, hogy ez a két szó mindenkinek mást jelent. De mit jelenthetett 1848. március 15-én a pesti fiataloknak?
A sajtó szabadságát?
A nemzet szabadságát?
A lélek szabadságát?
Esetleg mindhármat?
Ennek azonban egyetlen feltétele volt: a magyarság összefogása.

Összefogni az örök ellenség, az elnyomás, az igazságtalanság ellen. Összefogni egy szomszédos hatalom ellen, de valójában az egész világ ellen.
Igen, az egész világ ellen, mert a nagyhatalmak akkori érdeke a Habsburg Birodalom fenntartása, és ez által Magyarország elnyomása volt.
Sokan nevezték már Magyarországot a Népek Krisztusának. Vajon miért? Vajon joggal mondhatjuk-e, hogy megváltó, megszabadító feladatot kapott nemzetünk?
Magyarország kontinensünk keleti kapuja, ha úgy tetszik védőbástyája. Népünk számtalanszor vérét áldozta Európáért. Megállította a török-, a tatár áradatot és nemegyszer vállalta a küzdelmet az oroszokkal.
Miért bukott el mégis a szabadságharc? Egy biztos, a győzelem nem a magyarok bátorságán, hősiességén és önfeláldozásán múlott. A fő okozatok között, mint sokszoros létszámfölény, meg anyagi helyzet, mindig ott volt a belső versengés és a viszálykodás is.
Éppen ezért tanulnunk kellene; tanulnunk végre a történelemből, a vesztett csatákból, háborúkból, a temetőkből. Tudnunk kell, hogy két út választható. Az egyik az összefogás, az önzés nélküli áldozatvállalás útja, melynek végén vagy a fényes győzelem ékeskedik, vagy a dicső vértanúhalál. A másik, a csupa önzéssel, hiú dics-, és hatalomvággyal teli út. Ez utóbbinak a kövezete nem a testvéri szereteten alapszik, hanem egyetlen célja az egymással való versengés és a belső széthúzás. A két út között nem lehet megalkuvás. Vagy mindenki egyért vagy senki senkiért. A történelem számtalan példát állít elénk, hogy egyetlen ember is elég ahhoz, hogy hazája vesztét okozza. A sors úgy hozta, hogy nem egyszer, hős nemzetünk soraiba is beférkőzött a versengés és a dicsvágy, mely romlásba döntötte a hazát.
Fogjunk tehát össze! Másképp nem sikerülhet. Nem, mert a győzelemhez vezető út testvériséggel, szeretettel, egyetértéssel és őszinte áldozatvállalással van kikövezve.
Küzdenünk kell! Nemzetünk csak akkor maradhat fenn, csak akkor élheti túl az elkövetkező századok néppróbáló, sokszor emberpusztító viharait, ha egyéni céljainkon, saját önzéseinken felül tudunk emelkedni, és méltók leszünk a magyar névhez. Méltók ahhoz a magyar névhez, melyet egykor félt, retteget, és tisztelt a világ. Méltók ahhoz a magyar névhez, melyhez Szent István kötötte eloldhatatlanul a magyarok Nagyasszonyának szentségét. Méltók ahhoz a magyar névhez, mely Márai Sándor versében a Népek Krisztusává lett.
A márciusi ifjak példáját követve, legyünk mi is bátrak, legyünk készek a cselekvésre. Cselekednünk kell. Ez a feladatunk, küldetésünk. Össze kell fognunk a magyar népet; minden egyes magyar embert, határon innen, s túl, mindenkit, aki István népéhez tartozónak vallja magát, és erős nemzetté kell válnunk. A nemzet mindenkiért van és mindenki a nemzetért van. Másképp nem működik. Nem működhet.
Megemlékezésünk, tiszteletünk jele legyen egy eskü, melyet minden magyar letesz. Esküdjünk, hogy e nemzetben valamennyien összefogunk és a dicső múlthoz méltó, dicső jövő felé visszük országunkat. Petőfit követve mondjuk mi is:

„A MAGYAROK ISTENÉRE
ESKÜSZÜNK,
ESKÜSZÜNK, HOGY RABOK TOVÁBB
NEM LESZÜNK!”

                          Mikolai Bertics Mihály